0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Kertész Noémi
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 184 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2790-02-2
Témakör: Publicisztika, Szociológia
Sorozat: Szokatlan szempontok

Eredeti ár: 2300 Ft
Webshop ár: 1725 Ft

KOSÁRBA
A Kelet csodálatos zamata

Vámbéryék elhagyott nyomdokain

Litera
2009-01-14
Január 15-én délután hattól kerül sor Piotr Kłodkowski: A Kelet csodálatos zamata című könyvének bemutatójára. A szerzővel - Lengyelország indiai nagykövetével - és a fordítóval Dobrovits Mihály orientalista beszélget. Zelki János őt kérdezte.
Hegyet, követ víz rongál, embereket szó rongál
(kirgiz közmondás)


Piotr Kłodkowski – akárcsak Ön – orientalista, esszéista, bejárta a Kelet országait, ázsiai kultúrákkal, irodalmakkal foglalkozik, még egykorúak is (45). Meglepne, ha nem volnának személyes ismerősök.

Dobrovits Mihály: Pedig nem vagyunk.
ár. Magyar fordításban olvasta A Kelet csodálatos zamatát vagy már előbb, eredetiben?

D. M.: Eredetiben nem ismerem. A magyar fordítást viszont annál nagyobb élvezettel lapozgatom. Kłodkowski könyvét olvasva elsősorban a jó értelemben vett világutazó, az éles szemű megfigyelő ötlik szemünkbe. Óhatatlanul is Ryszard Kapuściński írásaival igyekszik összevetni az ember, és csak sajnálni tudom, hogy a magyar Kelet-kutatásban éppen ez a hagyomány veszett ki leginkább. Ha Kłodkowski etűdjeinek legfőbb értékeit kellene kiemelnem, a megértést, a problémaérzékenységet és a választékos irodalmi stílust említeném elsősorban. Azokat  az erényeket, amelyeket az imitt-amott még megjelenő magyar kísérletekből oly fájdalmasan nélkülözni kényszerülünk,  pedig olyan kiváló és jó tollú útleíróink voltak, mint Vámbéry Ármin, Germanus Gyula vagy Ligeti Lajos, akiknek írásai valóságos irodalmi kvalitást mutatnak.  
Kłodkowskival, jóllehet valóban „kollégák” vagyunk, útjaink eddig csak egy helyütt keresztezték egymást – akkor sem egy időben –, s ez Törökország. Éppen ezért a Törökországból kiinduló rövid írásához (Kalap, turbán, tányérsapka) tudnék hozzáfűzni valamit, talán másképp is írnám meg. Az iszlám ima földre boruló, hagyományos mozdulata és a tányérsapka ellenzője közti, valóban létező ellentétet ugyanis ma többnyire úgy oldják fel, hogy az ima idejére egyszerűen hátrafelé fordítják a sapkát, siltje a tarkón – és kész. S bár a szerzővel nem találkoztam még, a kötet fordítója, Kertész Noémi régi jó barátom, egykori budapesti egyetemi társam, ma mindketten a miskolci egyetemen tanítunk. Elfogultság nélkül mondhatom, nagy örömömre szolgált, mennyire élvezetes stílusban nyújtja át az eredeti művet az olvasónak.

A Magyarországon kevéssé (jószerével egyáltalán nem) ismert kaukázusi irodalmak mennyiben különböznek az ún. európai vonulat (latin, német, angol) hagyományaitól, jellegzetességeitől?
D. M.: Turkológus lévén, nem állíthatnám, hogy összefoglalást tudnék adni a Kaukázus sokszínű irodalmáról, hogy jobban ismerném az örmény vagy éppen a grúz irodalmat az efféle egzotikumokra éhes bármely honfitársunknál. De a csecsen nyelvű művek esetében is azonnal a lexikonban kezdenék keresgélni. Ami viszont a török nyelvű irodalmakat illeti, elmondhatom, az azerbajdzsánoké talán a legrégebbi és a legszínvonalasabb. Ezt fonták át leginkább a hagyományos iszlám és iráni művelődés elemei. Azerbajdzsánban az azeri anyanyelv a szovjet korszak alatt is sikerrel őrizte meg szuverenitását, s jelentős irodalmi terméssel is büszkélkedhet. Ebben a köztársaságban manapság különös hangsúlyt helyeznek a nemzeti múlt rekonstruálására, nem ritkán a neolitikum korában gyökerező kezdetekig visszanyúlnak ehhez, s a középkori legendairodalomban is keresik a fogódzókat.
Van, ahol a népköltészet a mai napig élő? Tehát alakulóban van?

D. M.: Dagesztán és az Észak-Kaukázus kisebb török népei körében sosem halt ki az élő epikus hagyomány, s a mai napig termékenyen hat az írott szépirodalomra.

Létezik önálló üzbég, tádzsik, kazah irodalom és könyvkiadás saját, nemzeti nyelven?

D.M.: Természetesen létezik. Évtizedes, sőt, bizonyos esetekben, évszázados múltra tekinthetnek vissza. Bár az elmúlt nyolcvan évben nyilvánvalóan a (szovjet-) orosz irodalom és az orosz nyelven megismert XIX. századi nyugati irodalom mintái voltak a leginkább meghatározóak, a saját nemzeti hagyományok sosem merültek teljesen feledésbe. Ugyanakkor az anyanyelvi olvasóközönség természetesen jóval kisebb, az ideológiai korlátozás pedig gyakran még annál is sokkal szigorúbb és szűklátókörűbb volt, mint az oroszul írt irodalom esetében. A kényszerű kompromisszumok az orosz nyelv használata mindazonáltal nem járt föltétlenül kulturális vagy épen érzelmi eloroszosodással. Így, „idegen” nyelven is lehetett őrizni a hagyományokat. Gondolhatunk itt akár Csingiz Ajtmatov példájára. A függetlenné válás minden egykori szovjet köztársaságban magával hozta a nemzeti identitás újjáépítésének kérdését, amelyben nagy szerepet játszott, és játszik a mai napig az anyanyelv ápolása, a nemzeti nyelvű oktatás és könyvkiadás pártolása is. A két legfontosabb kérdés azonban az, mennyire volt erős a nemzeti nyelvű műveltség a szovjet uralom alatt, illetve milyen minőségű irodalom születik ezeken a nyelveken manapság. Akadnak olyan köztársaságok (pl. Üzbegisztán), amelyekben a nemzeti nyelv és a saját, anyanyelvű irodalom soha nem veszítette el a pozícióit, s így a függetlenséggel nem kellett annak értékeit újra felfedezni. Más köztársaságokban (pl. Kazahsztánban) viszont hiába született megannyi ezt segítő rendelet az utóbbi években, a deklarált nemzeti nyelv (a kazah) még mindig hátrányban van az orosszal szemben.

D.M.: Természetesen létezik. Évtizedes, sőt, bizonyos esetekben, évszázados múltra tekinthetnek vissza. Bár az elmúlt nyolcvan évben nyilvánvalóan a (szovjet-) orosz irodalom és az orosz nyelven megismert XIX. századi nyugati irodalom mintái voltak a leginkább meghatározóak, a saját nemzeti hagyományok sosem merültek teljesen feledésbe. Ugyanakkor az anyanyelvi olvasóközönség természetesen jóval kisebb, az ideológiai korlátozás pedig gyakran még annál is sokkal szigorúbb és szűklátókörűbb volt, mint az oroszul írt irodalom esetében. A kényszerű kompromisszumok az orosz nyelv használata mindazonáltal nem járt föltétlenül kulturális vagy épen érzelmi eloroszosodással. Így, „idegen” nyelven is lehetett őrizni a hagyományokat. Gondolhatunk itt akár Csingiz Ajtmatov példájára. A függetlenné válás minden egykori szovjet köztársaságban magával hozta a nemzeti identitás újjáépítésének kérdését, amelyben nagy szerepet játszott, és játszik a mai napig az anyanyelv ápolása, a nemzeti nyelvű oktatás és könyvkiadás pártolása is. A két legfontosabb kérdés azonban az, mennyire volt erős a nemzeti nyelvű műveltség a szovjet uralom alatt, illetve milyen minőségű irodalom születik ezeken a nyelveken manapság. Akadnak olyan köztársaságok (pl. Üzbegisztán), amelyekben a nemzeti nyelv és a saját, anyanyelvű irodalom soha nem veszítette el a pozícióit, s így a függetlenséggel nem kellett annak értékeit újra felfedezni. Más köztársaságokban (pl. Kazahsztánban) viszont hiába született megannyi ezt segítő rendelet az utóbbi években, a deklarált nemzeti nyelv (a kazah) még mindig hátrányban van az orosszal szemben.

Sokat utazik a manapság is? És többnyire messzire?

D. M.: Sajnos, nem utazhatom már annyit, mint azelőtt. Korábban is inkább a véletlen és az akadémiai kapcsolatrendszer (amelytől nem szakadtam el azóta sem) tette lehetővé ezeket az útjaimat. Nagy tervekről pedig a mai viszonyok között aligha beszélhetünk. Sírhatnék itt a pénzhiány miatt, de inkább azon bánkódom, hogy a rendszerváltás két évtizede éppen azon a területen volt képes a legnagyobb rombolásra Magyarországon, amelynek voltaképpen fogantatását és szárba szökkenését köszönhette: a kultúráén.
Zelki János

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK