0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Marsó Paula, Nemes Krisztina
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 440 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2798-96-7
Témakör: Művészet
Sorozat: Képfilozófiák

Eredeti ár: 6900 Ft
Webshop ár: 5175 Ft

KOSÁRBA
Leonardo

A sfumato mint életprogram

Új Művészet
2016. december

Bár harmincöt éves korában kezdett csak írni, a Vinciből való Leonardo kétszázezer rajzán kívül hatezer jegyzetlapot is hátrahagyott. A festés mellett érdekelte a mechanika, a hidraulika és a zene, de foglalkoztatták az óraszerkezetek is. Élt Firenzében, Milánóban és Rómában, állt egyházi és világi elöljárók szolgálatában. A személyére és művére irányuló kiterjedt kutatómunkának hála, egyre kevésbé kell őt kitalálnunk. Nem tekinthetjük ma már magányos zseninek, mint ahogy az autodidakta művész/tudós képe is korrekcióra szorul, az viszont egyre biztosabban állítható, hogy a mozgás adott irányt az életének.

Róla szól Daniel Arasse hatalmas tudásanyagot mozgató monográfiája, amely a Typotex gondozásában látott napvilágot. A Leonardo immár az ötödik könyv, amit – a kiadónak hála – magyarul is olvashatunk a reneszánsz művészet európai hírű francia ismerőjének művei közül. Arasse univerzális alkotóként, korának legkreatívabb mérnökeként és udvari ünnepségek nélkülözhetetlen dramaturgjaként mutatja be hősét, aki újra és újra bátran lépte át a művészet és a műszaki területek közti határt. A skatulyák, sablonok és különféle tudáskonstrukciók közötti közlekedés így nem csupán életformát, hanem világértelmezési stratégiát is jelentett Leonardo számára, hiszen folyvást a mozgás megragadásán és újrateremtésén dolgozott. Telitalálat tehát, hogy Arasse a mozgást teszi meg Leonardo-könyve motorjául.

A korszakok egymásba mozgatása nem veszélytelen mutatvány, s Arasse tudja jól, hogy a reneszánsz viszonyai között értelmezett „csináld magad” könnyen félreérthető volna a mából. Éppen ezért – számos tetszetős, de felületes analógiát kerülve így el – saját korának kontextusában mutatja be a mester jelentőségét, az elődök és a követők hozzá hasonló kutatásaira, témáira vagy éppen azok hiányára is figyelve. Mint türelmes restaurátor, előbb évszázadok értelmezési rétegétől tisztítja meg Leonardo életművét, hogy megmutassa a mítosz mögött az állhatatos, kíváncsi és rácsodálkozásra hajlamos embert.

Az embert, akinek a fejében számos tudomány- és művészeti ág forradalmi – de legalábbis kurrens – gondolatai kergették ugyan egymást, ha viszont egyben nézzük hagyatékát, látszik, hogy a részproblémák mégiscsak az Egészhez kínáltak számára kapaszkodókat. Bármilyen formában vizsgálódott ugyanis, szüntelenül a világegyetemet faggatta.

Termékeny lehet tehát Leonardo felé kérdések mentén közelítenünk, hiszen – mint Arasse könyvéből kiderül – műveltsége túlnyomórészt egyébként is beszélgetésekből származott. Így még nagyobb dolog, hogy a hallás helyett a látást tette a tudásszerzés és -átadás legfontosabb instrumentumává. Egy feljegyzésében Leonardo sötét barlang előtt álló emberként írja le magát, akit egyszerre hajt a vágy és a félelem. Az ismeretlen miatt vissza-visszahőköl, közben meg arra gondol, hogy odabenn valami csodálatosra lelhet. Vágyik a mozgásra.

És mozgás a füst is, kiszámíthatatlan, kacér. Arasse pedig azt kínálja, tekintsük a gomolygást a töprengés, a töredékesség metaforájának. Leonardo úgy tartotta, hogy míg a festészet a világról szőtt elképzeléseket fejezi ki, a rajz arra való, hogy a mester a szép és az igaz kontúrjaira találjon rá általa. Igaz ugyan, hogy az adott kor tudását összegző struktúra a kompozíció, a világ azonban mégis az árnyékolás útján világosítja meg magát. A rajz tehát a gondolkodás, a megértés terepe. S ha így van, a sfumato akkor életprogram, segítségével a körvonalak tudomány és művészet, mikro- és makrokozmosz között elmoshatók. Ezt tette a Vinciből való Leonardo, és ezt tanítja nekünk róla az Oranban született Arasse. Mindkettejük szavai fontosak.

Vass Norbert

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK