Leonardo a csodálatos reneszánsz legsokoldalúbb zsenije volt, és sokak szerint a modern mérnök első prototípusa. Életműve a sokrétűségével és úttörő kísérletezéseivel minden idők talán legkiemelkedőbb alkotó tevékenysége - ezt mutatja be, igen részletes elemzéssel és sok szép reprodukcióval ez a 440 oldalas monográfia.

Arasse a Typotex honlapjáról idézve a francia "Ecole des Hautes Etudes en Sciences Sociales: Társadalomtudományi Felsőfokú Iskola) művészettörténeti és elméleti kutatócsoportjának vezetője, nagy jelentőségű művek szerzője volt." A Typotexnél négy további műve is megjelent.

A Typotex ajánlójából: "Leonardo da Vinci egyszerre volt festő, szobrász, városépítész, mérnök és feltaláló - ezt a szerteágazó pályafutást a kutatók ritkán értelmezik egységes egészként. Arasse a kevesek közé tartozik: bemutatja az egyik legnagyobb elme szabadon burjánzó világát, megfesti a művész-filozófus portréját, szemlélteti Leonardo forradalmian önálló státuszát a kor kultúrájában, és roppant alapossággal elemzi művészi munkásságát."

Arasse bevezetőjéből: "Ha az Úristent nem vesszük ide, kétségkívül Leonardo da Vinci az a művész, akiről a legtöbb írás született. Mire jó tehát, ha újfent egy, az életművet elemző, összefoglaló munka gondolatával rukkolunk elő? Az a helyzet, hogy a mérhetetlen mennyiségű anyag mentén a történészek (e csoportba soroljuk a művészet-, a tudomány-, az irodalom-, a zene- és a társadalomtörténészeket is) legutóbbi kutatásai nagyon sok vonatkozásban átalakították a pálya korábbi értelmezését, megújítva egyrészt Leonardo ránk hagyott nyomainak tárgyi ismeretét, másrészt ezeknek az olvasatát, értelmezésük lehetséges kimenetét."

"Ha a reneszánsz »egyetemes embere«, aki maga a reneszánsz géniusz megtestesítője (ez Leonardo állandó jelzője - OP), valóban önművelő volt, akkor azt úgy kell értenünk, hogy ez a képzésforma két iskola elvégzése után kezdődött: az elemi iskola, majd Andrea del Verrocchio bottegája, azaz műhelye után. Ez a fajta iskolázottság egyúttal megmagyarázza a legtöbb munkájára jellemző ’barkácsoló üzemmódot’, és azt is, hogy Leonardo miért volt képtelen olyan rendszerek kialakítására, amelyek alkalmazásával túl kívánhatott volna lépni a gondolkodását korlátozó kézművességen. Ugyanakkor ez a barkácsoló hozzáállás tette lehetővé, hogy ne függjön kizárólag a bevett tudásformáktól, hanem képes legyen gyümölcsöző rendetlenséget vinni beléjük, s eközben egy szisztematikus gondolatrendszer vázát is kidolgozta."

"Leonardo mérnöki tevékenységének területén látjuk leginkább a kor gondolkodását meghaladó alkotótevékenységet: nem pusztán a technikai fejlődés váratlan előfutára volt, hanem kortársai közül az egyetlen, aki képessé vált a műszaki ember mesterségbeli tudását és empirikus hozzáállását technológiai gondolkodásmóddá formálni, és ő volt az első, akit nemcsak a különálló gépezetek üzemelése érdekelt, hanem a mechanika és a mechanizmusok működési törvényszerűségei." "Azt is világosabban látjuk, hogy festői tevékenysége mennyire elválaszthatatlan volt tudósi vagy mérnöki fáradozásaitól."

"A történészek e munkája (amelyeket Arasse e bevezetőjében röviden áttekint - OP) korántsem arra törekszik, hogy Leonardo zsenialitását magyarázza, és legalább annyi (új) kérdést vet fel, mint ahány válasszal szolgál. Ám azoknak a körülményeknek a jobb ismerete, amelyek között Leonardo dolgozott, lehetővé teszi, hogy pontosabban megrajzoljuk a határokat, amelyek tehetségének gyakorlati teret engedtek."

"Örömmel kell szemlélnünk Leonardo zsenialitásának új dimenzióba helyezését: kivételessége mérhetővé válik, és az eseti konkrétumok vizsgálata még inkább kidomboríthatja eredetiségét, ami valóban rendkívüli volt."

"Az itt következő oldalak tehát óhatatlanul újra ’kitalálják Leonardót’.