0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Béres András, Fokasz Mária
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 182 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2790-06-0
Témakör: Filozófia
Sorozat: Radikális gondolkodók

Eredeti ár: 2500 Ft
Webshop ár: 1875 Ft

KOSÁRBA
Minek filozofálni?

Minek filozofálni?

mifil.hu
2014-4-19

1996-tól zajlanak az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek (OKTV) a filozófia tárgykörében is. Mai formájában a verseny három fordulóból áll, az első írásbeli, ki-ki a saját iskolájában írja meg, a második már központi szervezésű, szintén írásbeli, a harmadik viszont szóbeli megmérettetés, ebbe a fordulóba évről-évre nagyjából a harminc legjobb versenyző kerül be. A verseny tárgykörei megegyeznek az érettségi vizsga témaköreivel, úgyhogy a versenyzők közül sokan tesznek érettségit is filozófiából. Évről-évre több mint kétszázan oldják meg az első fordulóbeli feladatlapokat, melyek részben alapvető ismeretekre kérdeznek rá, részben rövid esszéfeladatot tartalmaznak. Az idei év első fordulóbeli esszéfeladata Xavier Rubert de Ventós katalán író könyvéből vett irodalmi idézethez kapcsolódott, a kérdés az volt, „Minek filozofálni?” Különös tekintettel arra, hogy a filozófia s a filozófiaoktatás az utóbbi években igen nehéz helyzetbe került mind a középiskolában, mind a felsőoktatási intézményekben, mind pedig a közgondolkodásban egyáltalában véve, nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, hogy közzé ne tegyük védőbeszédként a filozófia mellett az itt következő válogatást a versenyzők válaszaiból.

(Kerner Anna – Boros Gábor)

Az eredeti idézet a következő volt:

Minek filozofálni?

Hát jó, filozofálni annyit tesz, hogy elég naivak (vagy bátrak) legyünk annak beismeréséhez, hogy nem látjuk tisztán a dolgokat. Hogy fenntartások és kifogások nélkül elfogadjuk a bizonytalanságot, bosszúságot, szédületet, amit az okoz bennünk, amit nem értünk. Szókratész következő kijelentését sokszor idézik a filozófia alaptételeként: „Tudom, hogy semmit sem tudok.” Valóban, a filozófia nem tud sokat, és szinte semmit sem nyújt. Nem ad például biztonságot, mint a tudomány, élvezetet, mint a művészet, sem vigaszt, mint a vallás. Egy olyan magyarázat, formula, fogalom vagy ördögűzés keresése helyett, amely enyhítené az intellektuális ürességtől való rémületünket és az ismeretlentől való félelmünket, a filozófiai attitűd veszi a bátorságot, hogy elidőzzön, és a zavarosban halásszon. Ezért van az, hogy – immár harmadszor is – egy bölcsességet kell átformálnunk: a klasszikus noscere audere (merj tudni) mondást helyettesíteni vagy legalábbis kiegészíteni kellene a nescere audere felszólítással (merj nem tudni).

(Xavier Rubert de Ventós: Minek filozofálni? Fordította: Béres András, Fokasz Mária, Typotex Elektronikus Kiadó, Budapest, 2008.)

 Miért is érdemes filozofálni?

„Inkább szembesülés a nem-tudással, mint a hamis önáltatás.”

„Nem akarok gép lenni a csúcstechnológiák között.”

„A kétely igazolja önmaga létét.”

„Támaszt is nyújt: a múlt és jelenkori gondolkodók által ösvényeket jelöl ki, amelyeken járhatunk, amelyek tájékozódásul szolgálhatnak a saját utunk megtalálásához.”

„Ha mást nem, de méltóságot, azt ad az életnek.”

„Filozofálni jó és kell, mert általa megismerhetjük magunkat és a világot olyan minőségben, ahogyan más módon nem lehet.”

„Minek látszólag értelmetlenül a nádas felé fordítani a csónakot, és az evezőért nyúlva elindulni a zavarosba? Minek filozofálni? Első ránézésre semmi haszna, sőt, akit nem érintett meg (…) a heideggeri szorongás, annak hosszas vizsgálódás után is az lesz a konklúziója, semmi haszna. Véleményem szerint a filozófus bátor ember, megpróbálja megismerni önmagát és a környezetét, kihívás elé állítja elméjét, a sűrű ellentmondások között néha tükröt talál, melyben az embert gondolkodó lényként pillanthatja meg. Akit ez az érzés egyszer megérintett, azt többé nem ereszti.”

Ventós-szal vitázva sokan érvelnek amellett, hogy a filozófia adhat olyan örömet, élvezetet, mint a művészet és egyéb tevékenységek.

„De leginkább azt szeretem, hogy elgondolkozom egy korábban alkotott véleményről, hogy megkérdőjelezem azt, amit eddig biztosnak gondoltam. A filozófia számomra ezt a megkérdőjelezést jelenti. Megvilágítja, hogy van még ismeretlen, hogy van még mire rájönni, hogy van még mit átgondolni. Emlékeztet a bizonyosság hiányára, amivel, mint mindenkinek, nekem is szembe kell néznem újra meg újra, akár akarom, akár nem. Ezért a szembenézésért kell tudománynak tartanom. A filozófia számomra tudomány. Tudományabb tudomány, mint bármelyik másik tudomány (már ha nem sértő a többi tudomány számára eme fokozásom). Amíg más tudományok kész tények és adatok elé állítanak, amelyeket ugyan meg kell értenem, de nem kell megkérdőjeleznem, addig a filozófia nem csak kijelent, de kérdéseket tesz fel. És kérdését nem csak költő módjára a semminek teszi fel, hanem válaszra vár,(adott estben) az én válaszomra. Bevon az értekezésébe, részesévé, filozófussá téve engem is, megszűrhetetlenül, végérvényesen. Ettől lesz több, mint tudomány. A filozófia számomra állapot. Nem eldöntendő kérdés, melyre az adott helyzet és a józan ész megadja a választ. Mindenki magáénak tudhatná, ám kevesen akarják. Ezen kevesek számára azonban állapottá válik, fel sem hozva a filozófia hiányának lehetőségét. Állandó létezővé téve ezzel a filozófiát és a művelőjét is.”

„Egy jó gondolatmenet lehet olyan szép, mint egy hangsor.”

„A szellem meg-megújulása a vita hevében, az újraértelmezéseink késztetésében, lehet olyan vérpezsdítő, mint hegyet mászni.”

„A filozófia egyfajta barát. Csak akkor ismerjük meg igazán, ha foglalkozunk vele. …A filozófia nem mondja meg, hogyan építsünk egy templomot (mint az építészet), de azt megmondja, hogy miért építsük.”

És végezetül az egyik válasz teljes terjedelmében:

„Xavier Rubert de Ventós gondolatait olvasva könnyen eszünkbe juthat Albert Camus Sziszüphosz mítosza. Könnyedén felfedezhető a párhuzam a „merj nem tudni” felszólítás és Camus abszurd hőse között, aki megtagadja az ugrást, és saját zsenialítását „ a határait beismerő értelemben nevezi meg”, de vajon helytálló ennek a szkeptikus attitűdnek az egész filozófiára való kiterjesztése?

Aligha. A metafizika több ezer éves történelme során megfigyelhetjük, amint a filozófusok feljutnak a hegyre, amíg tudásuk elér, s ott mégis ugranak. Ez alapján úgy látom nem érvényes a nyugati filozófiára a taoista világszemlélet, a misztikum magunkhoz ölelése.

Mi hát a filozófia értelme, ha ez a legtöbb, amit várhatunk tőle, és hogy csalatkozásunkban megvilágítódik saját létünk? A filozófia értelme az ambíció, az előretörés, a kérlelhetetlen eltökéltség, hogy megismerjük a világot. A filozófia zászlóhordozó a tudományok között, ami átkarolja, felvértezi magát az emberi tudás egészével, majd sziszüphoszi sorsát büszkén felvállalva hagyja maga mögött a biztosat (vagy annak tetszőt), s ezt meghaladva betör az ismeretlenbe, akár egy szellemi Kolumbusz, skorbutot, szomjúságot vállal, elindul megkeresni Indiát és csak Amerikát találja, melyet még csak nem is róla neveznek el. Herkulesi erőfeszítései homályba vésznek.

A filozófia először is sínylődik, az ismeretlen esőerdejének kígyói és leopárdjai szorongatják. Újdonsült megvettetése ellenére tévedései mégis megkerülhetetlenek. Merészsége az emberi lét egészét hatja át, a politikától a fizikán és a pszichológián át egészen a nyelvészetig a filozófia mindenhol jelen van. Vakmerőségével pedig szellemi Amerikák egész seregét nyújtja a tudományoknak. A filozófia mindemellett, mint már korábban is említettem, összefogja a tudományokat. Gondoljunk csak Arisztotelész széles körű természettudományos munkásságára, vagy a Bécsi Körre, akik a nyelv, a fizika és a tudás összefüggéseit kutatják. Vagy a racionalista gondolkodók, Descartes, Leibniz hatalmas matematikai felfedezéseire, Püthagoraszra. A filozófia képtelen teljesíteni vállalkozásait, újra és újra feljut a hegyre, tudásának határához, s ott kénytelen ugrani, újra és újra szakadékba veti magát, olyan vad szenvedély fűzi a megismeréshez, hogy képtelen megállni, ugyanakkor éppen ebben rejlik lényege, ha megállna a hegytetőn, megszűnne filozófia lenni.

 Sorsa a lángoló főnixmadáré, homályba borítja az ismeretlen éjszakáját, s noha végül lángjai mindig felemésztik, tüze erőt ad a többi tudománynak, s azt kiáltja: Tovább! Tovább! Az ismeretlenbe mindörökké!”

Kerner Anna, Boros Gábor

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK