0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Koszta Gabriella
Megjelenés: 2015
Oldalszám: 324 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2798-41-7
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 800 Ft

KOSÁRBA
Az élet pénteken kezdődik

Talpig múltban, protokollban és színes cipőben

http://konyves.blog.hu
2015-5-17

Két titokzatos idegenről, botrányokról, titkos szerelemről, egy gyarapodó városról és egy szép reményekkel kecsegtető új századról is szól Ioana Pârvulescu regénye, Az élet pénteken kezdődik. Szereplői, a bukaresti közép- és felsőosztály alakjai az 1897-es év utolsó napjait élik éppen, az ünnepi készülődésnél azonban sokkal jobban izgatja őket egy meglőtt fiatalember sorsa, valamint az, hogy kicsoda az a másik furcsa férfi, aki mintha az égből pottyant volna a városba, látszólag idegenül mozog közöttük, lábán pedig (minő skandalum!) színes cipők feszülnek. Múlt és jelen folyik össze ebben a tizenhárom napban, melyek után írójuk úgy tud sóvárogni, hogy olvasás közben szerencsére mégsem ragadunk bele a nosztalgia nyúlós-hamis mocsarába. Időutazás, nyomozás, hét könyve.

Ioana Pârvulescu viszonylag későn, 49 évesen jelentette meg első regényét, addig tanított, szerkesztett, fordított, esszéket és verseket publikált. Az élet pénteken kezdődik 2009-ben jelent meg Romániában, 2013-ban pedig megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. Az, hogy Ioana Pârvulescu szereti azt a kort, amelyben hőseit – a napi hírekért harcoló újságírókat, a város szegényeit gyógyító becsületes doktort, a boldogtalan ügyvédfeleséget, a beteg anyjával élő küldöncfiút, a magányos nyomozót, vagy a szerelmes lányt – mozgatja, már rögtön a könyv legelején kiderül:

„1900 előtt néhány évvel tartalmasak voltak a mindennapok. Az emberek vibráltak, mint a távíródrótok, és jobban hittek a tudomány hatalmában, a haladásban és a jövőben, mint azelőtt vagy azután bármikor.”

Az emberek a jövőről álmodtak – szögezi le az előszóban Pârvulescu –, a mi világunkról, rólunk. 1897 decemberének utolsó napjaiban szinte már mindenki előretekint, az egyetlen igazi kivétel talán Costache nyomozó, akinek egyszerre két titokzatos eset szálait kell felgöngyölítenie. A Bukarest környéki erdőben egy kocsis ugyanis két férfit talált a hóban, az egyiket lőtt sebbel, a másikat színes cipőben. A meglőtt férfiről hamar kiderült, hogy egy arisztokrata család sarja, a másik azonban csupa titok. Dan Creţunak hívják, állítólag újságíró, de a városban se rokona, se ismerőse. Ennél is furcsább, hogy teljesen idegenül mozog körükben, nincs tisztában a legalapvetőbb etikettszabályokkal, színes cipőt hord, és még a kölcsönkalapját sem képes megemelni.

„Arra gondoltam, hogy ön is lehetne, előfordul az ilyesmi, én is hallottam, tavaly történt, olyan valaki, mondjuk, aki a periférián nőtt fel, hamis személyazonossággal, és később arisztokrata múlttal állt elő, viszont ön nem úgy néz ki, amint aki a perifériáról jött, de nem is úgy, mint egy arisztokrata, belvárosinak sem tűnik, külföldinek sem, falusinak sem, idevalósinak sem, sehonnainak látszik.
Nyugodtan annyit mondtam:
– Azt hiszem, igaza van, sehonnai vagyok – mire ő elhallgatott, azt hitte, megsértett, azért verselek.”

A korabeli Bukarest tele van titkokkal és megfejtésre váró rejtélyekkel: a térben és időben jól körülhatárolható közegben a lelőtt arisztokrata fiú és a furacipős idegen felbukkanása mellett elveszett gyémántberakásos ikon, ellopott pénztárca, kézen-közön eltűnt fémbőrönd, az eheti lottószámok és egy kettétépett levél tart izgalomban kisebb-nagyobb városi közösségeket. A háttérben közben zajlik az év botránya, egy csúnya véget ért párbaj, melynek során az egyik lap tulajdonosa, amúgy volt főpolgármester, hasba döfte gyakorlatlan párbajellenfelét, egy másik lap főszerkesztőjét, aki azután ebbe bele is halt.

A „becsület forgott kockán” – bizonygatja a bukarestiek része, míg a többieket elborzasztja a vitás ügyek elintézésének ez a barbár módja, amit méltatlannak tartanak az új, szebb és modernebb századba simuló korhoz. Mert nyilván egy sokkal jobb kor felé száguldunk, vélik, hiszen már most is sokkal jobb, mint volt: az X-sugarak alkalmazásától a mikrobák felfedezéséig, a távbeszélő bevezetésétől az úgynevezett automobilok feltalálásáig, a tudományban annyi csoda történt ebben az időszakban, hogy „az őseink meghalnának a csodálkozástól”.

Pârvulescu azonban mindezek ellenére azt üzeni, hogy ami volt, és lényegében, ami lesz, az nem sokkal jobb vagy rosszabb, hanem nagyjából olyan, mint amilyen most is. Az emberi természet nem tud olyan gyorsan változni, ahogy a világ változik körülöttünk, és az, ami akkor történik vagy történt, történhetne akár a jelenben is. Regényének titokzatos hőse, Dan Creţu/Dan Kretzu látszólag a jelenből csöppen vissza a száz évvel ezelőtti kulisszák közé, melyek között nagyon hamar akklimatizálódik, hogy az utolsó nagy zárójelenetre már szinte egyáltalán ne is lógjon ki a korabeli szereplők közül.

A regény másik fő narrátora, Margulis doktor lánya, a szerelmes Iulia, aki naplójában jegyzi fel az eseményeket: „A tegnap felavatott füzettel új életet kezdtem. Úgyhogy az én életem pénteken kezdődik”. Kettőjük E/1. személyű beszámolói keverednek Pârvulescu mindentudó narrálásával, és alkotnak egy rendkívül vegyes, mozaikszerű elegyet. Maga az olvasat is egy kisebbfajta nyomozásra emlékeztet, melynek során megpróbáljuk egymáshoz illeszteni az egyes információs mozaikdarabkákat, nem csak a titokzatos esetekről, hanem az egyes emberekről is.

Az élet pénteken kezdődik egy olyan kvázi irodalmi krimi, melynek nem feltétlenül van feloldása, katartikus befejezése. Ennek oka talán részben abban is keresendő, hogy írója alapvetően a „jó rehabilitására” törekedett a szövegben. Ahogy ebben az interjúban is kifejtette, ma már mindenki sokkolni akar a könyveiben, a fókusz főleg a gonosz bemutatásán van, ő ezzel szemben a jó mellett tette le a voksát, még ha ez időnként nehezebb feladat elé is állítja. A nyúlós-nyálas nosztalgia csapdáit ugyanakkor ügyesen kikerülgette, még ha végig érezni is a szövegen, hogy már-már sóvárog a kor, és főleg az akkori Bukarest után. A regény egyik konkrétan nem nevesített hőse, alanya, aktora maga a város, amelynek egyes jól beazonosítható vagy éppen ma már egyáltalán nem létező részeinek leírása nagy eséllyel azoknak lehet igazán élvezetes, akik személyesen is jól eligazodnak Bukarestben. (Pârvulescu az epilógusban egyébként le is írja, hogy melyik épületnek mi lett a későbbi sorsa.)

A regényt mindezek ellenére valami szomorúság hatja át, aminek oka főleg abban lehet, hogy olvasóként nagyon jól tudjuk a 19. századvégi optimizmus megalapozatlanságát: tudjuk jól, mi várhat azokra a regénybeli emberekre és utódaikra, akik fejlődést, gyarapodást, sikert várnak az új századtól. A remény mellett azonban egy valaminek mégis birtokában voltak, ami a titokzatos jelenbeli Dannak már nincsen. Ez az idő. Akkor az látszólag még jó sok volt nekik.

Kiss Orsi

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK