0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Balogh Tamás
Megjelenés: 2015
Oldalszám: 248 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2798-35-6
Témakör: Filozófia

Eredeti ár: 2800 Ft
Webshop ár: 2100 Ft

KOSÁRBA
Hogyan határozza meg a történelem a jelent?
Válogatott írások (1915-1943)

Alkonyidők találkozása

www.nol.hu
2015-7-09
A történeti beszámolók talán legismerősebb csoportja éles fordulatokról szól, tárgyuk a radikális változás: önmagukat túlélt korszakok végső elkorhadása, az új diadalmas megjelenése.

E haladáselvű, lendületes és bizakodó történelemszemléletnek az ellenpárja azt szokta megmutatni, hogyan érett már a látszólag elementáris, mindent elsöprő változás az óidők, az ancien régime méhében, hogy a történeti folytonosságot eltörlő forradalmi gesztus sokszor mennyire vak saját történetére is.

Efféle konzervatív elbeszéléseket írt például Alexis de Tocque ville (A régi rend és a forradalom) vagy a nagy holland művelődéstörténész, Johan Huizinga, akinek méltán híres könyve, A középkor alkonya valóban a színpompás történelmi alkony megrendítő leírása: jólesik felismerni benne, mennyi szál köti össze saját kulturális mintáinkat elfeledett gyökereikkel.

Sokszor ismételt, szép példája szerint a lovagi értékrendet – amelyet örökre szánalmas ócskaságként vésett minden, a romantikus kamaszkorból kinövő európai tudatába a Don Quijotét kiröhögő Cervantes századokon átható gúnykacaja – a komoly polgár „gentlemanlike” viselkedésében vehetjük észre. Ez a gondolatmenet visszaköszön Huizinga magyarra frissen lefordított történelmi esszékötetében is.

Arról beszél, „hogyan határozza meg a történelem a jelent”. Szerinte, jó esetben, a folytonosság mérséklő-kiegyenlítő erejeként, civilizáló hatásként érvényesül a befolyása, noha a XX. században egyre kevésbé. A polgárság munkáját, szorgalmát, alázatát, felelősségét, élesen antiheroikus karakterét hazája egyik legfontosabb hagyományának, veszélyben lévő „szellemi ismérvének” tartotta, idegenkedett a történelmi nagyságtól.

Nem meglepő, hogy így látja: A középkor alkonya az I. világháború évei alatt született, Huizinga tanári pályája pedig úgy ért véget pár évtizeddel később, idő előtt, hogy a náci megszállók intézkedései elleni tiltakozásul lemondott katedrájától, és hónapokkal a háború vége előtt meghalt. Nagyszabású, de alkonyi életpálya ez, amely elsősorban alkonyi korszakokban számíthat növekvő figyelemre. A kiadás időzítése tökéletesnek mondható.

Azért különösen jó olvasni, mert a történettudomány módszereivel kapcsolatos elgondolásaiban kitüntetett szerep jutott a beleélésnek, az intuíciónak. Amivel történeti tárgyak, legkivált műalkotások tanulmányozásakor néha ahhoz az élményhez juttatja az embert, mintha közvetlenül látná, érzékileg megtapasztalná egy kor szellemi képét, karakterét. Huizinga mondataiból mindig kiérezhető némi antikvárius hajlamú, „múltba menekülő” késztetés, még olyankor is, amikor éppen ezzel szemben érvel óvatosan a szöveg.

Nem véletlen, hogy a legnagyobb magyar „történeti szépségimádók”, a legelmélyültebb sznobok, mindenekelőtt Szerb Antal vagy Radnóti Miklós kedvence volt. Balogh Tamás fordítása és kommentárjai szeretnék valamelyest kiemelni ebből a magyar hagyományból, és jól is teszik, de egészen azért mégsem sikerülhet. Hiszen ez a nosztalgia ajándékoz a kötetnek baljós aktualitást. Bár ez a mostani alkonykorszak, amelyben elér minket, korántsem ígérkezik feltűnően poétikusnak.

Vári GyörgyKultúra

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK