„Furcsák az emberek. A fiatalok letörten járnak, a tizen-huszonévesek számára összedőlt a világ. A többiek, az öregek viszont túlélték a ruszkikat, a németeket, a forradalmat,… a szocialistákat, a májusi puccsot és Pilsudskit, a válságot és mindent – mit nekik a németek?”

Kitört a II. világháború. A németek 14. napja vannak Varsóban és Konstanty Willemann morfiumabsztinenciája 53. napja tart. A város jórészt lebombázva. Ahogy Konstanty a mindenkori viszontagságokra gondol, úgy érzi Lengyelországnak legjobb volna szellemi formát öltenie.

Szczepan Twardoch lengyel író sikerregényt írt. 

Művével hazájában több rangos díjat nyert, és felkerült az Európai Könyvdíj hivatalos listájára is. Twardoch eredetileg filozófiai és esztétikai tanulmányokat végzett, jelenleg újságíró, főként esszéket ír. Morfium című művét a Typotex Kiadó jelentette meg, mint több más kitűnő lengyel regényt is.

Az író egy hálás eszmére, az antifasizmus gondolatára épít fel egy helyenként egészen extrém, de a háborús Varsót plasztikusan felidéző kalandregényt.

Konstanty Willemann szolgálaton kívül kóborló, korábbi harcban megsérült fiatal katonatiszt. Morfiumfüggő. A címadó narkotikum nem a legfontosabb ebben a történetben. Minden esetre Konstanty lelkiismereti gondokkal kűzd, hiszen Lengyelországtól, a lengyel sebesültektől orozza el a fájdalomcsillapító szert, Jacek doktor vonakodásától kísérve, apránként, szűkös adagokban, de mégiscsak háború idején.

Konstanty sziléziai grófoktól származik. Sziléziára a legjellemzőbb, hogy ez a történelmi tartomány etnikumokban mindig különösen gazdag és átfedett volt. Lengyel, cseh, magyar, majd Habsburg, porosz, német, ma pedig lengyel terület. A szerző, származásából adódóan Szilézia kiváló ismerője, történelmének beleérző leírója.

A főhős meggyőződés nélkül vállal szerepet az egyoldalú háborúban, valójában sem német, sem lengyel nem akar lenni, pedig ez a kérdés 1939 szeptemberében Varsóban sürgősen eldöntendő...

A családi előzmény az, hogy Konstanty apja von Strachwitz elmulasztja felesége kedvéért az ősnemesi származással együttjáró katonai karriert. Megsérűl, teste groteszk módon eltorzul, de később a lengyel ellenállási mozgalomba sodródó fiának adja külsejét és iratait, de németségét igaz katonai jellemének megfelelően haláláig megőrzi.

Álnémetségét Konstantynak önmagának kell hitelesíteni. Lengyellé édesanyja Katarzyna neveli. Az anya, aki soha nem kel fel a fotelból, füveket szív és közben Lengyelországra gondol. Fia érzi is:

„Még inkább lengyelnek kell lenned, mintha vér vagy bármi egyéb szerint az lennél., mivel ez volt anyád akarata. Az ő akarata gyúrt téged, ő öntette puha szöveteidet a lengyelség formájába, és égette ki kemencében, mint a téglát.”

A lényeg tehát Konstanty formális németté válása, és a német vérségi előnyök, valamint a két muttersprache lengyel szolgálatba állítása. Jellegzetes sziléziai sorsról van szó. Mint a szerző más helyen utal rá, ezen a vidéken kevés olyan ember akad, akinek ne lett volna legalább egy távoli rokona Wermacht szolgálatban.

Julius Fucsik írja korabeli börtönnaplójában (Üzenet az élőknek), hogy cseh börtönőrök igyekeztek a Gestapo börtöneiben szolgálathoz jutni. Ők nem kollaboránsok voltak, hanem bajba jutott honfitársaiknak igyekeztek segítséget nyújtani. Szerepüket sokan éppen úgy félreértették, mint Konstanty apósa, vejének titkos küldetését.

A fiatal tiszt felesége Helena saját apja hatása alatt áll, aki egy bigott lengyel hazafi, de jellemző tulajdonságok nélküli ember. Főhősünk szeretőt is tart, a prosti Salomét, aki némi orosz-zsidó folklórt hoz a cselekménybe.

A főhős alanyi szerepkörben meséli el a történetet, de még mondaton belül is gyakran átcsap harmadik személybe. Önmagával polemizál, de mivel nem megállapodott jellem, vitáinak nincs megoldása.

A leírásban sok a nyers naturalizmus, mondhatnánk szörnyűség és trágárság, de azért romantikus részletek is találhatók a regényben. Morfium által keltett szürrealista módosulások egyáltalán nem jellemzők a szövegre.

Az alábbi gondolat példa az egzisztencialista cinizmus megszólaltatására:

„Az embereknek inkább halniuk kellene, mint születniük, a születés méltatlan dolog – követelni a létezést, azzal, hogy világra jön az ember… Nem lenni finom dolog. A nemlét elegáns.” 

A szerző nagyon jó technikával egy időcsúszkát alkalmaz. Nemcsak részletesen idézi a történetben szereplők múltját, meghökkentően robbantja elénk a cselekményből már kieső jövő motívumait is.

A regény vége felé eső rész Budapesten játszódik, ahova a fiatal tiszt rokonszenves harcostársnőjével Dzidziával kerül. Jócskán a zsidótörvények bevezetése után Magyarország a háborúban álló Lengyelország perspektívájából a béke szigete. Twardochnak megvannak az eszközei arra, hogy nemcsak hazáját, de a magyar földet is illúziót keltően ábrázolja. A hagyományos boros-fűszeres mulatós szimbólumokon és az internáló táborok felidézésén túl így minősít:

„Hogy a jóistenbe lettek ezzel a nyelvvel európaiak ezer évvel ezelőtt ezek a ferde szemű sztyeppei vademberek?"

Szczepan Twardoch regénye érdekes, fordulatos olvasmány. A mű kalandor főhőse nem erős morális lény, de ügyes ügynök, és a szerző – jórészt a többi szereplő mozgatásával - a jó oldalra vezényli. A háború kilátásai természetesen nem reményt keltőek a szétszabdalt Lengyelországban, de Szczepan Twardoch mégis életet lehel Varsó mikroklímájába. Körner Gábor fordító pedig követi a gazdag szövegvilágban.