0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Panka Erzsébet
Megjelenés: 2015
Oldalszám: 296 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2798-48-6
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 2800 Ft
Webshop ár: 560 Ft

KOSÁRBA
A fagylaltos

Vendégszereplőként másvalaki történetében

kulter.hu
2016-3-8

Kezdjük ezzel: Katri Lipson A fagylaltos című könyve igazi posztmodern regény. Ám még mielőtt az olvasók némelyike úgy döntene, ezzel véget is ért ismerkedése a művel, folytassuk egy pontosítással. A finn írónő munkája ugyanis nem tartozik azon munkák közé, amelyekben önmagával játszik a szerző, és annyira élvezi, hogy az a tévképzet támad benne, mindez a közönségnek is jólesik majd. Lipson ugyanis valóban a partnerévé emeli az olvasót a szöveggel folytatott játékban, és igen szórakoztató szellemi kalandra hívja mindazokat, akik készek elfogadni a szabályait. 

A szerző vezényletével, a szereplők és az olvasó részvételével játszódó társasjáték kerettörténeteként egy család sorsának három generáción átívelő elbeszélése szolgál. A kötet egy filmforgatás jeleneteivel indul, majd hamarosan a második világháború megszállt Csehországában lesz tanújává az olvasó annak, ahogyan egy nő és egy férfi, akik ismeretlen okokból rejtőzködni kényszerülnek, házaspárnak adják ki magukat, hogy szállást kaphassanak egy bizonyos Nĕmcová asszonynál. A regény második, legterjedelmesebb fejezete azt beszéli el, hogyan változik a színlelt kapcsolat valódi vonzalommá az állítólagos Esther és Tomáš Vorszda között.

Bár ebben nem lehetünk egészen biztosak. Emlékezzünk: az első fejezet színészei, akik a rendező koncepciójának megfelelően forgatókönyv nélkül dolgoztak, hogy a történet későbbi fejleményeinek ismerete nélkül játszhassák el a lehető leghitelesebben mindig a soron következő jelenetet, még azon morfondíroztak: „És végül is miért kapják ők a fizetésüket: azért-e, hogy eljátsszanak valamit, vagy azért, hogy valóságosan meg is tegyék?” A kérdés ajtó, amely a szöveg bejárásának egyik lehetséges útvonalára nyílik. A második világháborús szálat ugyanis olvashatjuk úgy, hogy a valós eseményeket beszéli el, amelyek a rendező későbbi filmjéhez szolgálnak alapanyagként, de akár úgy is értelmezhetjük, hogy mindez csak a színésznő elméjében történik meg, aki elképzeli az eljátszandó karakter élettörténetét. Mindemellett azt a lehetőséget sincs okunk elvetni, hogy a már elkészült mozgóképes alkotást nézzük. Ezt az olvasatot látszik erősíteni az is, ahogyan a Lipson-regény néhol vegytiszta forgatókönyvre vált: „A férfi egy zseblámpát és egypár elemet vesz elő az újság közül, az asztalra teszi, és leül. Olyan gondosan és óvatosan bánik a zseblámpával, mintha fegyver volna, letekeri a végét, és beleteszi az elemeket. Aztán visszatekeri az ellenkező irányba, kezét a nyele köré illeszti, hüvelykujját pedig a fémpecekre, amit megnyomni kell, nem meghúzni. A pecken kis rovátkák vannak a tapadás növelése végett, hogy a pániktól izzadt hüvelykujj meg ne csússzon rajta a döntéspillanatban. A pillanatban, amikor okvetlenül és a lehető leggyorsabban fényre van szükség, amikor látni kell, mi történik a sötétben.”

Van tehát egy női és egy férfi szereplőnk, akik eljátsszák, hogy ők egy pár ‒ de az is lehet, hogy egy színésznővel és egy színésszel van dolgunk, akik csak eljátsszák, hogy eljátsszák. Lipson a továbbiakban is könnyű kézzel nyit újabb és újabb értelmezési lehetőségeket anélkül, hogy a játék öncélúvá válna és átvenné a főszerepet a regényben. Mert igaz ugyan, hogy a szöveg számos visszatérő motívummal és utalással megteremti önmaga mátrixát, Nĕmcová például a gyógyszert ‒ amely „gyors megoldás minden fájdalomra” ‒ azzal kínálja Esthernek, hogy „öt tablettától a hóhér is munka nélkül marad, az erőszakoló pedig nekrofillá válik”, miközben később a nekrofília című fejezetben beszéli el az asszony Svédországban élő fia és annak volt felesége lelki szadomazóba torkolló kapcsolatát. Ez a posztmodern játék mégsem tolakszik a történet elé, és sohasem válik kizárólagossá. Maga a történet pedig arról is tanúskodik, ahogyan az elmúlt pár évtized során Közép-Európa határai egészen Skandináviáig költöztek. (Aki betért már valamelyik malmői hipermarketbe, hogy odabent azzal szembesüljön: a személyzettel folytatandó kommunikációhoz egy délszláv nyelvet ismerni éppen annyira elég, mint a svédet, az tudja, miről beszélek.) A család három generációjának története ugyanis egyedisége mellett is tipikus: a nagyszülőket a második világháborúban, valamint az ötvenes évek diktatúrájában követjük nyomon. Fiukkal, Jan Vorszdával röviddel azután ismerkedünk meg, hogy a ’68-as bevonulás elleni tiltakozásként Jan Palach felgyújta magát Prágában, utána pedig frissen Svédországba érkezett menekültként látjuk viszont, hogy történetének fonala végül leánya, Gunilla sorsában sodródjék tovább, aki a családtörténet kiindulópontjául szolgáló Olmützbe utazik, hogy ott, ahonnan az apját északra sodorta a történelem, felfedezzen magának egy lehetséges identitásváltozatot.

Éppen a folyamatos identitáskeresés szavatol azért, hogy A fagylaltos párhuzamos olvasatai ne rekedjenek meg az élvezetes, ám mégiscsak öncélú, posztmodern játék szintjén. A szereplők ugyanazt a játékot játsszák (csak néha vérre ‒ a sajátjukra ‒ menően), mint mi, olvasók, akik újabb és újabb lehetséges variánsokat fedezünk fel arra, ki kicsoda a regényben. A féllábú férfi alakja például többször visszatér, mégsem tudhatni, ő-e Jan vér szerinti apja, sőt, nem zárja ki semmi azt a lehetőséget sem, hogy valójában magával Tomášsal van dolgunk, aki időközben megnyomorodott. A regényhősök rendre magukra öltik mások identitását: Gunilla például lefordíttatja a házinénivel a szerelmes leveleket, amelyeket egy Petr nevű kiskatona küldözget a korábbi albérlőnek, Milenának, s ez a játék odáig fajul, hogy a svéd‒cseh lány már végül maga is Milenaként kezd bemutatkozni, és városszerte híressé lesz azáltal, hogy elegendő belépő az ágyába, ha valaki katonaruhát visel és Petrként mutatkozik be.

Katri Lipson hősei tehát rendre vendégszerephez jutnak valaki másnak a történetében. A szerző nem rágja a szánkba az összefüggéseket, ehelyett az olvasóra bízza, hogy felfedezze, és tetszése szerint elfogadja vagy visszautasítsa a kapcsolódási lehetőségeket. Izgalmas játék ez, azonban jóval több is annál: látlelete annak a máig tartó, s talán éppen gyorsulóban lévő folyamatnak, ahogyan a közép-európai történetek kilépnek térségünk földrajzi határai közül, és a kontinens egészére kiterjesztik a maguk ágait-bogait. Talán ez az erény is nyomott valamennyit a latba, amikor négy éve A fagylaltosnak ítélték az Európai Unió Irodalmi Díját.

Haklik Norbert

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-60%
Webshop ár: 996 Ft
KOSÁRBA
-60%
Webshop ár: 1120 Ft
KOSÁRBA
-60%
Webshop ár: 1000 Ft
KOSÁRBA
Webshop ár: 2925 Ft
KOSÁRBA
Webshop ár: 2175 Ft
KOSÁRBA