Bevallom, ez a könyv elsőként a jópofa, egyszerű borítójával szólított meg. Aztán megtetszett a témája is, így megörültem, amikor a sikerkönyvek között rátaláltam. Cecilie Enger alapötlete nagyon egyedi: egy norvég középosztálybeli család történetét követhetjük végig a karácsonyi ajándékok listáján keresztül. Erre akkor bukkanak a gyerekek, amikor édesanyjuk - aki Alzheimer-kórban szenved - otthonba kerülése után felszámolják a házban maradt bútorokat, emlékeket és ezen listát tartalmazó füzet az egyik lányhoz kerül. Az ajándékok felsorolásán keresztül nyerünk bepillantást a család életébe: sorsokba, szerelmekbe, családi feszültségekbe, válások történetébe, karácsonyozásokba, gyermeki ábrándokba.

Számomra nagyon fájdalmas utazás volt ez a kis regény. Egyrészt szembesültem a mulandóságunkkal, méghozzá azzal a fajtával, amikor a test még hajtja a motort, de lélekben már máshol járunk. Azt hiszem ennél rosszabb elmúlás nincs is ... Aztán fájdalmas volt azért is, mert rádöbbentem, hogy ahogy telnek a karácsonyok a hőn áhított ajándékok értéke mennyire meg tud változni: amiért egyik évben majd meghal az ember, pár év múlva már semmit sem jelent. Amióta úgy érzem, hogy felnőttem, én pont ezeket az ajándékokat igyekszem elkerülni: vagy élményt szeretnék adni/kapni vagy valami olyan tárgyat, amire évek múlva is emlékszik az ember.