"Ha három azonos kőzetdarabot adunk három különféle foglalkozású ember kezébe, akkor egészen különböző módokon cselekedhetnek a kődarabbal: egy szobrász talán átalakíthatná a kőzetet egy más, érdekesebb formává, egy ásványtanász összetörné, és összetételét vizsgálná, míg egy tüntető esetleg a legközelebbi ablakot célozná meg vele."

Azon túl, hogy elgondolkozhatunk, van-e olyan foglalkozás, hogy tüntető, magától adódó kérdés, hogyan forgatja ezt a könyvet egy nem földrajztudós. És ezen túl is nyilván másfajta kíváncsisággal veszi kézbe egy orvos, másként egy pap, másként egy politikus. A kíváncsiság elsőnek valószínűleg nem a tartalomnak szól, hanem a könyv külalakjának, hiszen eltér ez a kiadvány a divatos földrajzi munkáktól, példának okáért nincsenek benne színes fotók, meghökkentő magyarázatok, világcsodák, különleges perspektívájú légi felvételek. Miközben versidézetek vezetnek be fejezeteket. Valóban: globális szintézist tartunk a kezünkben, amelyben megint nem a globális az elsődleges, hanem a szintézis. Azok az összefüggés-láncolatok, amelyekre itt rábukkanunk, köznapi értelemben kevésbé fontos jelenségek és események között mutatnak ki összefüggéseket, ráadásul meghatározó jelleggel. Hétköznapi olvasó nem is gondolná, milyen szoros a kapcsolat a vallás és az urbanizáció, a környezetszennyezés és a családtervezés, a vízgyűjtő tavak és az innováció, az áradások és a közösségek integrálódása, a nemiség és a természeti erőforrások, a családi állapot és az autóbérlés között. Ám az olvasó nem csupán a feltárt összefüggéseken csodálkozhat, hanem maga is felfedezhet újakat, hiszen belépve az összefüggés-láncolatok világába, rászokhat arra, hogy gondolatait ne horgonyozza le, hanem tovább keressen, legombolyítson és feltekerjen, szétszálazzon és összerakjon, okokat és következményeket boncolgasson.

Nem fénykép, hanem rajz tud igazán árnyaltan a Földről beszélni. A fénykép talán elégséges a természeti földrajzban, ám az emberföldrajzhoz kevés. A "rajz" egyszerre mutatja a rajzolót és a tárgyát, valamint saját létrejöttének módszerét, ezenkívül idejét és terét is. Tér és idő szerteágazó viszonya - ez ennek a könyvnek a "tartalma". Erre utal a kitüntetetten tárgyalt Hägerstrand-modell is. Hogyan hat a térbeli távolság a jelenségek terjedésére, mondjuk az innováció vagy akár a tűz esetében. Akár az is vizsgálható, hogy az emberi kapcsolatok intenzitása milyen viszonyban áll a távolsággal. Fordított viszonyban, mondhatnánk, de ez nincs így, illetve nem egyszerűen így van, mert az ábrázolni kívánt függvényt másféle összefüggések is befolyásolják. Megint létrejön egy láncolat, amely nem működik az elvárt logika szerint. Ha csak két "normális" kapcsolatban lévő emberről van csupán szó, a kutatások arról szólnak, hogy már a telefonhívásokat sem lehet elsőfokú függvénnyel leírni, ugyanis a távolsággal egyre enyhébben csökken azok száma. A telefonhívások nyilván összefüggésben vannak a díjakkal, azok is exponenciálisan begörbülnek, vagyis eleinte meredeken, majd egyre kevésbé észrevehetően nőnek. De mi van, ha olyan hívásokkal ápolják a kapcsolatot, amelyek díjtétele nem változik? Például skype-olnak. Akkor nyilván a találkozások, az utazás, a jegy költsége lehet tényező. És mi van, ha a kapcsolat természete másfajta? Ha nem "normális" viszonyban állnak az emberek, hanem történetesen szerelmesek? Ezek a kérdések belehelyeződnek egy úgynevezett kapcsolati mezőbe. Ez a mező a mozgás iránytól függően alakul, nem a távolságtól. A kapcsolati mező eltérően működik, ha például a járványokat nézzük, vagy a társadalmi hierarchiákat, vagy ha az információ, a politika, a gazdaság, a kultúra köreit. Hägerstrand kidolgozott egy rácsot, egy cellarendszert, és minden cellához hozzárendelt egy kapcsolati valószínűséget. Nem annyira a távolság, mintsem a betöltött hely, a helyzet fogja meghatározni azt a függvényt, amely a "helyzetben lévők" kapcsolatait leírja. A periferikus is betölthet központi szerepet, és e betöltött szerep útjelzője lesz minden kapcsolatnak. A szerelem e modell értelmében akár a földrajzi, akár a hierarchikus távolságot is képes legyőzni, mert középpontjában a szeretett személy áll, tehát a kapcsolat "valószínűsége" sokkal nagyobb, mint "normális" esetben.

Elszakadás az elsőfokú függvényektől, ezt jelzi ez a modell. És ez a könyv is valami hasonlóval ajándékozza meg olvasóját. Elszakadás egy bevett gyakorlattól. Még egyszerűbben fogalmazva: akár egy regény, abban segít, hogy másképp lássuk életünk hétköznapi jelenségeit is.

Láng Zsolt