0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Mészáros Tünde
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 421 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2798-72-1
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 1280 Ft

KOSÁRBA
Ujjatlan város

Ujjatlan város

http://www.ekultura.hu/
2016-8-26

Úgy vélem, éppen itt az ideje a Typotex Kiadót a kedvencemmé avatnom: a világirodalmi sorozatuk sokadik kötetével ismerkedhettem meg, s még egyik sem okozott csalódást. Ezúttal egy fiatal szlovák író, Ondrej Štefánik szokatlan című története került a figyelmem középpontjába, melyhez egy egészen különleges borító is társult.

Az Ujjatlan város Pozsonyban játszódik, talán a napjainkban – ezt biztosra nem állíthatom, de nem derül ki, talán a szerző nem is tartotta fontosnak ezt kiemelni. Főhőse a harmincas Edo, akinek karakteréről nekem Cserna-Szabó András Emlék Bundása jutott eszembe: alapvetően értelmes, kicsit entellektüel, tulajdonképpen szimpatikus figura, de mégis olyan életet él, amit egy kívülálló egy szóval úgy jellemezne: semmirekellő. Állítása szerint ingatlanban utazik, de ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy van két lakása, az egyikben lakik, a másikat bérbe adja. Az ebből befolyt bevétel neki bőven elegendő ahhoz az életformához, amit választott magának. Naphosszat csak a Zöld Krokodil nevű csehóban lóg Paulival, a maffiózóval. Kettőjük kapcsolatát Edo fogalmazási készsége tartja össze, Pauli ugyanis fejébe vette, hogy az éppen aktuális nőjét úgy tudja megtartani és az ágyban minél inkább vadmacskává változtatni, ha elhalmozza szép szavakkal, sms és levél formájában. A gond csak az, hogy Pauli egy tapló. Nem tud levelet írni. Erre használja hát Edot, akinek kissé „szerelmessé kell válnia” ahhoz, hogy megfelelő hangnemben tudjon szívhez szóló szavakat gyártani.

Amikor a „Pozsonyi rém” elkezd gyilkolászni a városban, a szerencsétlen körülmények, de még inkább egy hoppon maradt és ezáltal önérzetében sértett nőnek köszönhetően Edo lesz a gyanúsított. A rendőrségtől függetlenül ő maga is nyomozásba kezd, melyben Peter, egy régi cimborája segíti, illetve sikerül Paulit is maguk mellé állítani, bár ő és a gorillái kicsit másféle eszközökhöz folyamodnak, mint amire Edo számított. Mi, olvasók tehát egy izgalmas nyomozásba csöppenünk be, amelynek akaratlanul is – valamilyen szinten – aktív részesei leszünk, hiszen folyamatosan gondolkodunk, agyalunk Edoval együtt, hogy a végére járjunk az ügynek.

Az intenzív bűnügyi szál ellenére ezt a regényt mégsem sorolhatjuk a krimi kategóriájába. A kortárs szerzők körében manapság nagy divatja lett a műfajok (mint a sci-fi és a széppróza) egyfajta „mixelése”, ami első hallásra kicsit megdöbbentő lehet, s amiről nekem a zenei műfajok összeboronálása jut eszembe. S mint ahogy például a heavy metal+komolyzene kombó is nagyon bejön nekem, a szépprózában is pozitívan állok hozzá az effajta mixelési kísérletekhez. Meg kell mondanom,Ondrej Štefániknak jól áll a nyomozás. Mindemellett olyan lehengerlő stílusa van, hogy engem rögtön „megvett kilóra”. Fiatalos, lendületes, a brutális gyilkosságok ellenére el tudta érni, hogy az alaphangulata inkább vicces és szórakoztató legyen, mint komor. Főként Edo erős karaktere viszi a cselekményt előre, ha az olvasónak már az elején sikerül felvenni vele a ritmust, akkor remekül szórakozhat. Emellett fontosnak tartom kiemelni azokat a fura alakokat, amelyekkel Edo a nyomozás során megismerkedik: a behemót és paranoiás Pszichó, aki magának A Cédulásnak dolgozik – hihetetlen figurák. Már a nevükből is erre lehet következtetni. Mindebből tisztán látszik, hogy a szerző egyik erőssége tagadhatatlanul a regény húzóerejét is jelentő olyan karakterek használata és ábrázolása, amely zsebre vágja az olvasóit.

Még napokkal a könyv befejezése után is sokszor eszembe jut ez a történet, tipikusan az a fajta, ami nem hagy nyugodni, minduntalan lejátszom magamban, mint egy filmet. Az tehát, amit a tanárokra vonatkozóan szoktuk mondani: az a jó tanár, akire van miért emlékezni, a regényekre is érvényes lehet. Viszont egy dolgot nem tudtam még az írónak megbocsátani és talán nem is fogom: a regény végét, mely akkora pofánverés volt számomra, hogy mindössze csak annyit tudtam kinyögni: „Most mi van??”

Gere Ágnes

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK