0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Goretity József
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 228 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2798-75-2
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 2800 Ft
Webshop ár: 1680 Ft

KOSÁRBA
Rémtörténetek

Miért kell Petrusevszkaját olvasni?

szlavtextus.blog.hu
2016-11-29

"Élt Moszkvában a háború elején egy asszony. A férje repülős volt, és az asszony nem különösebben szerette, de azért nem éltek rosszul." Ezzel a két mondattal vett meg Petrusevszkaja, és a könyvét (novelláskötetét? elbeszéléseit?) is így kezdi. Ennek ellenére már két hete gondolkodom, mit lehetne írni róla, a könyvről, a Rémtörténetekről, Petrusevszkajáról.

Petrusevszkajáról nem írok semmit, nem is kell, ez a könyv elvan nélküle. Lám, elolvastam, mégsem tudok róla semmit, azon kívül, hogy a kiadó honlapján szereplő képe alapján egész biztosan jófej. A rémtörténeteket általában szeretem. Poe-t annyira nem, Gogolnál ez valahogy elkerülte a figyelmemet, de a rémtörténetekre mindig szuper olvasmányként tekintettem. Hideg, késő őszi éjszakákon, és további hasonló klisék között nincs jobb olvasmány. De nem is írom tovább, mert én ezt már csak klisének tudnám megírni. Nem úgy az orosz írónő.

Egy közhelyektől sokszorosan terhelt műfajról beszélünk, ami ráadásul nem is mindenben a későbbi, individualista rémtörténeteknek akar megfelelni. Ahogy az idézetből sejteni lehet a Rémtörténetek hangulata a vidéki névtelen horrortörténetek világát tárja elénk, ahol magányosan álló ősrégi fák, régi elfeledett ismerősök előkerülő fényképei, a kertek alatt éjszaka elsuhanó árnyak veszik át Drakula, Frankeinstein és Cthulhu szerepét. Azok a történetek ezek, amik jócskán túl vannak a természettudomány határain, mégis, ha jól emlékszem, a vidéki nénik hétköznapjainak meghatározó tényezői. Hiszen mindenhol akad egy elvetetett gyerek, egy tragikus hirtelenséggel elhunyt családtag, öngyilkosságok, rémálmokban visszatérő rokonok és más hasonló sötét, homályba burkolózó titkok. A vidéki rémtörténet sokszor a legelemibb emberi kapcsolatok bonyolódásából bontakozik ki ("Egy asszony nagyon utálta a szomszédasszonyát..."; "...a nővérem ennél a halálozási dátumnál jóval később járt még nálam, miután visszajöttem a seregből"). Petrusevszkaja végtelenségig redukált nyelvezetével, amiben már az is rémisztő, hogy milyen szenvtelen természetességgel mesél el hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb dolgokat, úgy írja le a történeteket, ahogy azokat bármelyik babonás falusi öregasszony mesélné. Adná magát a poén, hogy a nénisedő Petrusevszkaja ezzel a kötettel akar stílusosan nénisedni, de ha így is van, akkor tessék felfogni szándékosnak, és ezért humornak.

Ezt bizonyítja a második csavar, amivel az író el is szakad a no name népi rémtörténetek világától. A rémtörténetbe sokszor akadozva, sután illeszkedő befejezések, a csattanók ügyes használata szinte kézjegyként értelmezhetők. Ahogy azonban a háború alatti és utáni, vagy későbbi kommunista Oroszország emberi sorsairól olvasunk, egyre nehezebb lesz eldönteni, hogy mi a rémesebb: a halott ismerős megjelenése, vagy a mindennapi valóság. A materialista szovjet világlátásba a repedéseken keresztül beszűrődik a babona, a szellemjárás, és emberivé teszi azt a rémületet. Bizony, vannak ilyen érzést keltő történetek is ebben a kötetben. Pedig a gépesített-panelosított Szovjetuniónál kevesebb rosszabb közeg van egy jó rémtörténethez. És Petrusevszkaja ezzel még csak egyet csavart a választott zsáneren.

Térjünk vissza a nénikre. Nem véletlenül hangsúlyoztam őket. Európa szerencsétlenebb felének rurális világának vénasszonyai megérnek egy misét a horror fanatikus őrültjeinek templomában is. Petrusevszkaja pedig megtartja ezt a misét. A Szovjetunióba helyezett babonás rémtörténet a hatalmas kontrasztjaival még inkább megmosolyogtató, de van valami, ami már ekkor úgy vonul végig a háttérben, hogy mikor kimászik onnan, úgy hat, mintha fejbe rúgnák az embert: a történetek javarészt női sorsokról szólnak. A férfiak, miközben sürögve-forogva csinálják a történelmet, a hátuk mögött felejtik a nőket, akiknek meg kell élniük a rémületet, mikor mondjuk az uruk golyót méltóztat kapni Moszkva alatt, vagy csak eltűnik, és nem ad életjelet magáról a terhesség második hónapja után, vagy a fiuk le sem szarja, hogy majd' megszakadnak a két munkahelyen, hogy magnetofont vehessenek neki, és hasonlók.

Ez a szöveg nem csak női történetekről szól, de a női történetek adják meg az igazi mélységét annak, aminek meg kell minket rémisztenie (most pl. ennek fényében ízlelgessük egy kicsit a cikk elején idézett két mondatot). Mondjuk hogy a történelemcsinálás nevetségesen kisszerű kifogásnak tűnik a hétköznapi élet orrunk előtt bűzölgő trágyadombja előtt állva. Hogy a történelem kifogásnak ugyan rossz, de maga alá tud temetni minket is, meg a szeretteinket is. És úgy általában: Petrusevszkaja egy finom humorú, izgalmas és okos könyvet ad az olvasó kezébe. Nem a hagyományos értelemben írt szöveg ez, és így sokaknak fájhat is, sokakat zavarhat, hogy az író, amolyan nonkonformista módon, nem csak pár sekélyes rémtörténettel akar szórakoztatni, és ez a hibája is lehet a könyvnek. De ne legyünk tökkelütöttek, és ne dőljünk be ennek. Petrusevszkajától nem félni kell (nem úgy "nem félni", ahogy azt a héten már hallottuk), hanem olvasni.

Hanzelik Gábor

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK