0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Balogh Tamás
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 228 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2798-70-7
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 2800 Ft
Webshop ár: 2100 Ft

KOSÁRBA
Talán bizony mégsem

Rózsaszín borító mögé rejtett generációs-regény

http://konyv.guru
2016-11-14

Amióta megszülettek a fiaim, van egy gombóc a gyomromban. Kérdések gyűlnek benne: Jól szeretem őket? Jókor és támogatóan vagyok mellettük? Jut időm mellettük magamra, másokra?  Milyen vagyok anyaként, társként, nőként stb.? Emiatt a gombóc miatt vettem a kezembe Jannah Loontjens könyvét. Tetszett a bizonytalanságot felvállaló címadás (Talán bizony mégsem), tetszett a kiadó ajánlása is: „Szerepek, melyeket minden nő próbál összehangolni: „anya”, „feleség” és „dolgozó nő”. (…) Mascha próbál helyt állni az élet minden területén, de komoly kétségei vannak (…).”  Megfogott a fülszövegben kiemelt regényrészlet: „Lehet, hogy nem nekem való az anyaság. Lehet, hogy minden anya ugyanígy éli meg. (…) lehet, hogy csak nincs hozzá merszem. Lehet, hogy még csak nem is akarom igazán.” Ezek a gondolatok rímelnek jelenlegi élethelyzetemre. A hazai könyvkínálatban sajnos még mindig

kevés az olyan jól megírt, igényes szöveg, ami őszintén és hitelesen mutatja be az anyákban élő „gombócot”: bizonytalanságunkat és kételyeinket.

A könyvesboltok, sőt a női fogyasztói szokásokat kiismerve már a nagyobb élelmiszerboltok (is) széles választékban kínálnak nekünk gyermekneveléssel foglalkozó könyveket, pszichológiai vagy pszichologizáló irodalmat, „női” regényeket. Ebben a kínálatban azonban olvasót próbáló feladat olyan könyvet találni, ami túllépné az önismereti kiskalauz, gyermeknevelési „tuti” tipp kategóriákat és a szépirodalom eszközeivel beszélne a női élethelyzetekről.

Pedig a nőként létezést és szubjektív női identitás(ok)at bemutató színvonalas irodalomra nemcsak azért lenne szükség, mert a nők nagyobb vásárlóerőt jelentenek a könyvpiacon, mint a férfiak[1], hanem azért is, mivel ezek a szövegek lehetővé tesznek egy olyan (nemcsak) gender központú személyes olvasást, ami segíti az önismeretet, építi az önreflexív szövegértést és műértelmezést.

A Typotex kiadó ajánlása a női szerepek (anya, feleség, dolgozó nő), női identitás és szubjektum felőli olvasás lehetőségét kínálja fel az érdeklődőknek. Ezzel összhangban a Talán bizony mégsem honi bemutatása is a fenti hívószavakkal zajlott [2], amire ráerősített Loontjens kétségkívül sokszínű és izgalmas életútjának a szerző személye iránti érdeklődést is felkeltő felhasználása. A könyv belső borítóján az írónő honlapjáról vett alábbi idézet szerepel: „(…) voltam gogo girl, virágbolti és könyvesbolti eladó és filozófiatanár is, hogy csak néhányat ragadjak ki a számos lehetséges mozzanatból, ami a svéd erdőkben eltöltött gyerekéveimtől kezdve történt.” Mit tudhatunk meg még, elöljáróban? A Talán bizony mégsem Loontjens harmadik regénye, szépírói tevékenysége mellett több újság külső munkatársa illetve tanít. Sokszínű egyéniség, aki – ahogy írásainak egyre gyarapodó számából is sejthetjük – megtalálta saját útját.  Ezek az információk, megfelelő módon elhelyezett kulcsszavak elegendők és hatásosak ahhoz, hogy a női olvasó megszólítva érezze magát! Én így éreztem! És az „előírt” értelmezési úton kezdtem meg az olvasást.

A regény a fabula szintjén egy harmincas évei közepén járó két gyermekes családanya kétségeinek és bizonytalanságainak lenyomata, aki belefáradva a napi rutinba egy online kapcsolatban próbál vigaszra és bizonyosságra találni. Loontjens regényének főhőse, Mascha nem attól bizonytalan, hogy nő. A „(…) magam is csak keresem a helyem” (14.o.) , „Banálisabb már nem is lehetne.” (90. o.), „Ez nem én vagyok.”  (139.o.), vagy a „Nem tudnának egy kicsit nyugton hagyni? Igazán engedhetnék, hogy olyan legyen a hangom amilyen” (50.o.). jellegű megélések gyakoribbak és erősebbek a tipikusan női szerephelyzetekben − anyaként, feleségként, dolgozó nőként vagy épp egy online flörtölésben –, melyek gyökere az elköteleződés és a jelen megélésének képtelenségében rejlik, ami a szerző interpretációjában jóval inkább generációs, mind genderből fakadó probléma. Ezt az értelmezést nem rágja a szánkba Loontjens. A szereplők egymáshoz fűződő viszonyrendszerének bemutatásával, különböző nem irodalmi műfajok (online beszélgetés, FB bejegyzés, előadóteremben elhangzott előadás) regényszövegbe emelésével építi fel mondandóját.

A női próza és a női narratív identitás sajátossága a mások viszonyában kialakuló és kialakított szubjektum, fókuszálás a kapcsolati hálóra, családi kapcsolatokra az alávetettség érzékeltetése (Zsadányi 2006.[3]). A Talán bizony mégsem női prózaként való értelmezése – túl azon, hogy női író, női főszereplőt bemutató regényéről van szó – a fent felsorolt narratív alakzatok regényszövegben való megléte miatt is indokolt. Bár legtöbbször Mascha önreflexióit vagy online levelezését olvassuk, mégsem tudjuk meg milyen is Ő valójában. Ahogy maga sincs tisztában önmagával. Tudjuk, hogy a férfiak általában csinosnak találják. Tudjuk, hogy online barátja kifejezetten szexinek tartja és „szépasszonynak” szólítja. Tudjuk, hogy barátnője szépnek látja kis melleit, de férje szerint ez Maschát zavarja. Definiálja magát a főnökével való viszonyában: „Nem véletlenül von be a kutatásaiba. Ha elveszítené a bizalmát irántam, az azt jelentené, hogy baj van. Nemcsak a munkámmal, hanem a lényemmel, gondolkodásommal, a hozzáállásommal, a kitartásommal, azzal a mentalitással, ahogy végigcsinálom a napokat.” (95.) De nem tudjuk, Ő milyennek látja saját magát. Mintha egyetlen kapaszkodója, nőiességének bizonyítéka borotválatlan szemérme lenne. A „nem borotválom alul” többször elhangzik, leíródok (chateléskor) és megjelenik (webkamera előtt is) a szövegben.

A nőket (anyja, online ismerősének barátnője, férje szeretője) a „Vajon borotválja?” kérdéssel osztályozza.

A regényben a női test, ugyanúgy ahogy a lélek is, téma a szereplők között. Téma, de sokkal inkább eszköz és tárgy, mint megragadható és megérthető létező. Ezt érezhetjük Mascha és barátai beszélgetéseiben, amiket beleng az egyetemi évek és a lét nagy kérdéseinek megválaszolása iránti nosztalgia. A könyv bizarr nyitánya egy temetés imitációja. Mascha takaróba bugyolálva halottat játszik, miközben barátai a búcsúbeszédet tartják fölötte. Lélek, test, elmúlás a búcsúbeszéd témája. De mi a cél? A halállal való szembenézés? Hogy a tetszhalott a búcsúztató szövegen keresztül megismerhesse közvetlen környezete véleményét saját életéről? Megtudja, hogyan látják őt mások? Egyszerre hátborzongató és infantilis jelenet.

A halál, az eltűnés kulcskérdése lenne a regénynek. Lenne. Ha a szereplők tudnának rá elmélyült és valódi válaszokat adni. Kételyek, kérdések, irónia, esetlegesség, a véletlennek való kiszolgáltatottság szorongató érzése marad a halállal valló szembesülés után. A barátok beszélgetései, ha maguk törekszenek is a mélyebb megértésre és egymás elfogadására, gyakran felszínesek, gyermetegek. A felszínességben és távolságtartásban különösen „erős” a főszereplő, Mascha. Nagyanyja elvesztését ugyanúgy nem tudja feldolgozni, ahogy anyja eltűnését sem. Tudatosítja a hiányt, de nem meri megélni. Ahogy nem meri igazán megélni a jelenlétet sem. „Mintha csak véletlen élnéd pont ezt az életet… Panaszkodsz a munkád miatt. Panaszkodsz a gyerekeid miatt. De dönthetnél is e mellett az élet melle. (…) Inkább minden igyekezeteddel próbáltál kívül maradni. De döntened kell, hogy milyen életet szeretnél magadnak.” (220.o.) – mondja Mascha apja.

Jannah Loojtensen lényeglátását és jellemábrázolását dicséri a főszereplő karakterének kidolgozottsága mellett a temetésesdit játszó barátok megformálása, az őket körülvevő atmoszféra, a lét nagy kérdéseire nyitott, mégis felszínes filozofálgatásba csúszó borgőzős légkör hiteles ábrázolása.

A szerző otthonosan „mozog” a most 40-es éveikben járó értelmiségi szereplők között.

Érezhető, hogy egyidős regényalakjaival, hogy az író ambíciója jelen estben nem más, mint a személyes tapasztalatok generációs-regénnyé formálása.

Talán bizony mégsem ugyanis igazi Zeitgeist, aminek értelmezésében helye van a női olvasatnak. A szövegben jól érezhetők és kimutathatók a női prózajegyek, a női szubjektivitás narratív alakzatai mégis csak eszközök a szerző kezében, hogy a 70-es években született nemzedékek életfelfogását hitelesen megrajzolhassa. Ennek az évtizednek a szülöttei – Loontjensen részletesen beszél saját generációjáról a Librarius magazinnak adott interjújában[4]­ – korlátozások nélkül választhattak különféle életmodellek közül.  A világ túl volt Vietnamon, a hippi nemzedéken, a hidegháború a végéhez közeledett. A lehetőségekben való tobzódás, a nyughatatlanság jellemzi ezt a „70-es” generációt, amihez a nyitottság, asszimilációs képesség mellett a kései felnőtté válás, a felelősségvállalás és elköteleződés nehézségei társultak. A nyughatatlanságot, térbeli, iskolai, foglalkoztatottsági és családi mobilitást erősítette fel és sokszorozta meg a 90-es években rohamléptekkel fejődő digitális technológia, tömegmédia és az internet.

Ha külön létezne a test és a lélek, akkor immár valóban elveszítettük volna egymást. Az, hogy hol tartózkodik az ember teste, semmit sem mond arról, hogy hol van lélekben, vagy mire irányulnak az érzékszervei. Az ember figyelme egy apró képernyő közvetítésével egy definiálhatatlan online térbe vész; itt kerül sor a találkozásra a másikkal, aki úgyszintén nincs teljesen jelen azon a helyen, ahol a lába a földdel találkozik.” (156. o.)

A regény lendületesen megírt, retorikailag is felépített tömegmédia „előadásából” való ez a kiemelés, abból az előadásból, amit Mascha férje tart a helyi egyetemen.  Mi, olvasók egyszerre hallgatóvá (is) válunk. Az üzenet „dupla” csatornán jut el hozzánk: „Meglehet, sokkal inkább a pillanatban, a „jelenben” élünk, mint más korok emberei. Ez azonban mégsem az idős és a mulandóság tudatából fakad, inkább az irányvesztés okozza. (…) Jelenlegi ironikus hozzáállásunkkal magunktól hárítjuk a felelősséget.” (162.o.)

A felelősség kérdése egyszerre társadalmi, közösségi kérdésként jelenik meg a regény szövegében, de személyes szinten is jelen van. Mascha vajon tud felelősséget vállalni, vagy csak a kötelességet ismeri és látja? Nagyvonalúan azt is mondhatnánk, a regény mindössze egy „anyátlan”, gyermeki létben ragadt nő vergődése, akinek problémái édesanyja eltűnésében gyökereznek. Női és férfi minta nincs, vagy csak torz formában van előtte, így problémákat okoz neki az elköteleződés, itt és most-ban levés, az emberi kapcsolatok mélyebb megélése. Értelmezésemben ez az „anyátlan”, „apátlan” létezés túl mutat Mascha sorsán, de túlmutat és továbbvisz a 70-es években született nemzedék generációs problémáján is.  Miközben megváltozott világ, munka- és értékrendünkben – s ezekben a változásokban kétségkívül nagy szerepe van a regényben sokszor emlegetett tömegmédiának és világhálónak – a női és férfi értékek különbségei felbomlóban vannak (a regényben sem világos, mi is lenne egy anya és mi az apa családon belüli szerepe, mi férfi és nő feladata a házasságban),

a két nem a kiegészülést, megerősítést és támogatást abszurd módon mégiscsak egymástól várja.

Mascha is effélében bízik. Férjétől vagy épp az online létező Rafiq-tól szeretné megkapni nőiességet és saját magát.  Saját női létezésének megéléséhez azonban csak esetleges módszerek és hiányos eszköztár áll rendelkezésére. Eszközök, minták és elköteleződés híján bizonytalan,  ami már eleve magában hordozza a kudarc lehetőségét, s „a nőben mint az önértékelés válsága csapódik le.” (C. Molnár- Hidas 2015.[5])

A regény kézbevételekor a női irodalom, személyes olvasás lehetősége vonzott. Olyan szépirodalmi szöveget kerestem, ahol az írás „visszabeszél”, és elolvasása után akár el is mozdulhatnak kiinduló kéréseim: Más hogyan éli meg az anyaságát, női élethelyzeteket? Én mit kapok ezektől a „szerepektől”? Kétségeim és bizonytalanságaim bevezetőben említett gombóca nem lett kisebb. De néhány új szempontot kaptam saját és a korban hozzám közel állók elköteleződésre szinte képtelen, elvágyódó, szüntelen keresgélő „üzemmódjának” megértéséhez. A női irodalom hagyományai, női próza felől közeledtem a szöveghez, és ez használható szempontokat adott Jannah Loontjens regényének megértéséhez. A Talán bizony mégsem kínálja magát az önreflexív, személyes olvasásra. Válaszolják meg a segítségével Önök is: „Milyen arcot rajzol nekem ez a könyv? Milyen arcot rajzoltam magamnak?” 

Ferenczi Borbála

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-68%
Webshop ár: 800 Ft
KOSÁRBA
Webshop ár: 2925 Ft
KOSÁRBA
-30%
Előrendelés: 2030 Ft
Előrendelés
(Előkészületben)