0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 208 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2799-01-8
Témakör: Filozófia

Eredeti ár: 2900 Ft
Webshop ár: 1740 Ft

KOSÁRBA
Roland Barthes Roland Barthes-ról

Roland Barthes Roland Barthes-ról

www.irodalmijelen.hu
2017-2-25

A 20. század egyik legnagyobb francia gondolkodójának talán legkülönlegesebb kötete jelent meg magyarul: az író tárgya önnön életműve. Miközben képet kapunk – szó szerint, fotók által is – Barthes életéről, szinte észrevétlenül bevezet bennünket az elmélet sűrűjébe. A könyvről Darida Veronika, Földes Györgyi és Radvánszky Anikó beszélgettek.

Talán szokatlanul hangzik, hogy strukturalizmusról és szemiotikáról is lehet meghitten beszélgetni, de a Kelet Kávézó narancsos-meleg fényt árasztó lámpaernyői alatt, a könyvekkel és folyóiratokkal rogyásig megrakott nyersfa polcok között, na meg a zümmögő kávégép háttérzajában tényleg családias légkörben folyt a diskurzus a 20. század egyik legnagyobb francia esszéista-filozófusáról. Pontosabban önmagáról szóló könyvéről: a Roland Barthes Roland Barthes-ról Darida Veronika fordításában jelent meg a Typotex Kiadó gondozásában. A közönség már csak azért is családias kis „elitklubot” alkotott, mert, ahogy a fordító elmesélte, sorra „pattant vissza” a kiadói falakról, amikor a Barthes-ot korábban megjelentető műhelyeknél próbálkozott ezzel az új művel – az elutasítások azt sugallták, Barthes-ra ma nincs hatalmas igény. Aztán szerencsére képbe jött a Typotex, és immár kézbe vehető a szerző egyik legrendhagyóbb műve.

Darida Veronika – filozófus, az ELTE docense – megvallotta, nem tartja magát „igazi” fordítónak, de korábban már közreműködött Barthes-kötet szakértőjeként. 2010-ben Párizsból hazafelé tartva olvasta a Gyásznaplót, s ez megváltoztatta Barthes-képét. Hogy a jelen mű fordításának neki tudott állni, egy 2015-ös ösztöndíjnak köszönheti – ekkor volt a filozófus születésének századik évfordulója. A beszélgetés vezetője, Földes Györgyi irodalomtörténész (az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa) a barthes-i életmű koncentrátumának nevezte a könyvet, amelyből kibomlik szerzője viszonya a nyelvekhez, hiszen Barthes azt vallotta, csak az anyanyelvén képes teljességükben megérteni a műveket, mert az igazi jelentés a szavak konnotációjában rejlik. 

A mű töredékessége miatt – és ez a sajátos szerkezeti forma végig központi témája volt a beszélgetésnek – Darida Veronika kezdetben könnyebb munkára számított, ám a fordítót megtaláló kihívás nagyon hasonló ahhoz, amellyel az olvasó is szembetalálja magát a „cseles” kötet okán. Az első rész ugyanis fotókkal indít, és töredékes, sokszor csak egy-két mondatos önéletrajzi, főleg gyerekkori szilánkokkal egészíti ki azokat. Innen „folyik bele” a szöveg az elméleti részbe, ami viszont már tömény filozófia és irodalomelmélet. „Hirtelen mélyvízbe dob” – fogalmazott Földes Györgyi, mintha azt sugallná a szerző: eddig tartott az életem (elsősorban az ifjúkor), s ettől a ponttól, ahol írni kezdtem, a szövegeim az életem. Barthes gyakran váltogat az egyes szám első és harmadik személyű megszólalás között – hívta fel a figyelmet Földes Györgyi –, s ez is az én keresésének egyik megnyilvánulása, amely szintén központi mozzanata a szövegeivel azonosuló szerző töredékeinek.

A fragmentális megnyilatkozás jellegzetes formái a vallomásfoszlányok, amelyek lehetnek egészen személyesek, mint például az, hogy a kisebbségekhez tartozása mindig segítette az írásban (legyen szó akár református vallásáról, homoszexualitásáról, vagy egyedülállóságáról a családosok között). És van, amikor nem mond igazat – hívta fel a figyelmet az irodalomtörténész –, például személyes élményként számol be a szülők veszekedéséről, holott apja Barthes egyéves korában meghalt.

Radvánszky Anikó irodalomtörténész, a Pázmány Péter Tudományegyetem docense épp a személyesség aspektusának beszüremlését emelte ki az életműben, visszatekintve a Barthes-recepcióra. A hetvenes években Magyarországon ugyan megjelent néhány műve, de az igazi fellendülés a fordításokban csak hosszabb hallgatás után, a nyolcvanas-kilencvenes évek irodalomtörténeti „boom”-jával indult meg. A hatvanas évek nagy strukturalista korszaka után Barthes egyre inkább íróként hivatkozik önmagára, s tolódik a személyesség irányába, miközben az énkérdés kezdettől összefonódik nála az írás kérdésével.

Az 1975-ben megjelent eredeti mű – magyarázta Darida Veronika – a szerző utolsó korszakának nyitánya (1980-ban halt meg), s ekkor a filozófia már nem elégíti ki, más formákat keres. A regény vonzza elsősorban, de egyfajta absztrakt regényesség: jellemző, hogy a regény előkészületeiről tartott előadássorozatát haikukkal vezeti be. Barthes úgy akar magáról írni, hogy nem érdekli az én – fogalmazott a fordító. Ehhez a meglátáshoz csatlakozott Radvánszky Anikó, aki erre az eltávolító gesztusra mutatott rá a szerző azon módszerében, amikor egy emlékszilánkból kiindulva – például a Luxemburg-kertben szaladgáló kisgyerekektől – eljut egy tipikusan nyelvi kérdésig, és párhuzamot von a kettő között. Sajátos szellemi önéletírásnak is nevezhetjük tehát a művet – vélte Radvánszky, amelyben jól végigkövethető, hogy a kulcsfogalmak hogyan alakulnak át Barthes élete során.

E kulcsfogalmakat részletesen megvitatták a beszélgetők: ha Barthes életművéről beszélünk, nem mehetünk el a fogalmi oppozíciók  – például az olvasható, írható és befogadható mű, vagy a mű és szöveg fogalmainak ellentéte és egymásba csúsztatása – mellett, de a legfőbb vezérfonal mégis a test. Ez gyakran jelenti Barthes-nál a szövegtestet, emlékeztetett Földes Györgyi, de a szoros értelemben vett fizikai testet is. Épp ennek lenyomatai a közzétett fotók, például rögtön a nyitókép, amelyet Darida Veronika fel is mutatott: a szerző édesanyjának fotója, mielőtt a fia megszületett volna. Ezzel a gesztussal Barthes bemutatja a neki életet adó testet. És láthatjuk a híres fotót a tízéves Roland-ról, amint szinte leválaszthatatlanul csügg az anyján – élete legmeghatározóbb nőalakja volt, a Gyásznapló épp az elvesztésének feldolgozhatatlanságából született. De rendre felbukkan a képek közt a beteg vagy csúnya test, például tüdőbetegségének szanatóriumi idejéből, melyhez kórházi kórlapját is közli. 

A csúf mozzanatok mellett ejtsünk szót az öröm fogalmáról is – hívta fel a figyelmet Radvánszky Anikó, hiszen ez is központi metafora Barthes-nál, akár a gyönyör, mint felforgató, szubverzív erő. Ebben a kötetben vallja meg például, hogy a szemiotikától az élvezet térítette el, s a kései Barthes-nál ez az örömtényező nagyon előremutató elem – összegezte Radvánszky Anikó. Ehhez kapcsolódott Földes Györgyi a „vágyszöveg”, „gyönyörszöveg” kulcsfogalmaival – Sade-ról például többkötetes művet írt –, de a gyönyör mellett a testi működés valamennyi formáját kapcsolatba hozta a szöveg befogadásának, megemésztésének aktusával.

Egyébként a „legboldogabb” könyveként szokták jellemezni ezt a művét – vetette fel Darida Veronika, és valóban nagyon szerethetővé teszi a bizonyos sorait átható irónia, a humoros pillanatok. Vagyis, hogy nem kell olyan véresen komolyan venni magunkat – üzeni Barthes. És persze megbújik a fejezetekben Pascal is, akit sokat olvasott e könyv születésének időszakában, és mindenekelőtt Proust, hiszen Barthes a saját eltűnt idejének lenyomatát keresi e kötetében – mutatott rá a fordító.

Laik Eszter

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-40%
Webshop ár: 1740 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 1920 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 1500 Ft
KOSÁRBA
-40%
Webshop ár: 1920 Ft
KOSÁRBA