0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Balogh Magdolna
Kiadás: 2016
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 264 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2799-10-0
Témakör: Pszichológia, Tudománytörténet

Eredeti ár: 3600 Ft
Webshop ár: 2160 Ft

KOSÁRBA
Pszichoanalízis a periférián
A pszichoanalízis története Szlovákiában

Lehet-e tudományosan írni arról, ami nem történt meg? – interjú Hárs György Péterrel

www.librarius.hu
2016-12-21

A Pszichoanalízis a periférián című könyv – kicsit riasztó címe ellenére is – izgalmas, sőt, megkockáztatom: tanulságos olvasmány. Hárs György Péterrel arról is beszélgettünk, hogy miért lehet érdekes számunkra a száz évvel ezelőtti szlovák viszonyok taglalása…

– Te voltál az, aki a Szlovák Intézetben tartott könyvbemutatón hozzászólásodban lelkesen méltattad aPszichoanalízis a periférián című kötetet. Más összefüggésben viszont tudom Rólad, hogypszichoanalitológusként határozod meg önmagadat. Ezt egyrészt kimondani sem könnyű, másrészt viszont nem biztos, hogy mindenki érti…

– Az ötlet akkoriban jött, amikor írtam egy könyvet Pszicho-Ana-Logosz címmel… Vannak emberek, akik politikát csinálnak, és politikusoknak nevezzük őket, azokat, akik mások politikacsinálásával foglalkoznak, politológusnak hívjuk. Vannak, akik pszichoanalízist művelik, és vannak olyanok, akiket az érdekel, hogy mit csinálnak a pszichoanalitikusok…

– …ezen logika mentén haladva a mostani könyvet jegyző Adam Bžoch is pszichoanalitológus.

– Persze, hiszen eredendően ő is irodalomtörténész, akárcsak én.

– A könyvről azt mondtad, hogy a magyar olvasók számára is fontos. Túl azon, hogy a könyv hallatlanul izgalmas, mi az, amitől ma, Magyarországon fontos a pszichoanalízis nem-létező szlovákiai története?

– Amikor a Pszichoanalízis a periférián című kötetet először vettem a kezembe, akkor egyből eszembe jutott Alekszandr Etkind könyve, A lehetetlen Érosza című munka, ami az orosz pszichoanalízis történetéről szól. Meglepően rímelnek egymásra a címek, miközben elég nagyok a különbségek, hiszen míg az Orosz Birodalomban és később a Szovjetunióban is volt pszichoanalízis, addig – amint arról Adam Bžoch meggyőzött – Szlovákiában tényleg nem volt. Nekünk ez azért fontos, mert bizonyos szempontból olyan, mint egy tükör. Nem feltétlenül csak úgy tükör, hogy önmagunkat látjuk benne homályosan, hanem úgy is, hogy ami a térben bal, az az üveg síkján jobb, és fordítva. Aki elolvassa Adam Bžoch könyvét, az máshogy fog tekinteni onnantól a pszichoanalízis magyarországi történetére is.

– Amennyiben?

– Ez a könyv, amikor éppen nem tükör, akkor olyan, mint egy fotónegatív: a történetben minden „vonal” a helyén van, csak éppen minden önmaga ellentéte, hiszen olyasvalami történetéről beszélünk, ami nincs. Én nem tudom, hogy mi az a határ, ami Magyarországot és Szlovákiát elválasztja egymástól, ráadásul egy huszadik századi történetben ez a határ nem is fix, mégis létezik – kultúrtörténeti szempontból. Szlovákiában kétféleképp nem volt pszichoanalízis, egyrészt, akik pszichoanalízisről beszéltek, azok jórészt klerikális szempontból, erkölcsi felháborodástól feltüzelve, elítélőleg tették, másrészt, ahová beszivárgott a pszichoanalízis, az a művészetek világa: Szlovákiában írók és képzőművészek foglalkoztak a pszichoanalízissel. Ebből következik a kérdés, hogy hol vannak ebben az időben a szlovák pszichológusok és orvosok?

Magyarországon ugyanebben az időben valami egészen más történt: virágzott a pszichoanalízis! Sőt, és emiatt le a kalappal előtte, ez jelentős részben Ignotusnak köszönhető, aki, bár maga nem volt pszichoanalitikus, a Magyar Pszichoanalitikai Egyesület öt alapítójának az egyike. Az, hogy a magyar irodalomban és képzőművészetbe ennyire beszivárgott ez a téma, egyértelműen Ignotus érdeme. Viszont ugyanakkor itt az orvosok is elkezdték használni a pszichoanalízist, és még nem is említettük Csáth Gézát, aki orvos és író is volt. Ő tulajdonképpen Ferencziékkel egy időben kezdte orvosként alkalmazni a pszichoanalízist.

Jó lenne, ha végre szembesülnénk azzal, hogy a magyar történet, például a szlovákhoz képest mennyire gazdag! Nálunk a Magyar Pszichoanalitikai Egyesület mellett létrejött két másik egyesület is. Nem véletlen hogy Freud és Ferenczi levelezésében az szerepel, hogy „Magyarország a pszichoanalízis központja”…

– Adam Bžoch olvasása kapcsán könnyebb reflektálni arra, amink van?

– Ha nálunk kell a pszichoanalízis kapcsán író- és művészneveket mondani, akkor kapásból ott van József Attila, Nagy Lajos, Karinthy Frigyes, Berény Róbert, Tihanyi Lajos, Füst Milán… Valójában mindenkit érintett a pszichoanalízis pro vagy kontra. A különféle egyesületeknek számos folyóirata volt, amibe a „laikus” írók és költők is írtak. Füst Milánt, Karinthyt és Nagy Lajos vagy éppen Bálint Györgyöt több pszichoanalitikus kezelte is. De Ferenczit hívták el a nagybeteg Adyhoz, Bródy Sándorhoz és Krúdyhoz is. Éppen ezért azt gondolom, hogy nekünk többet/mást mondhat ez a könyv, mint a szlovákoknak.

– Mire használjuk ezt az egykori virágzást ma?

– Azt gondolom, hogy nem rossz a helyzet. A nemzetközi egyesületekben jelen vagyunk, az elismert szaklapokban és folyóiratokban publikálnak magyarok, és a konferenciákon előadnak a magyar pszichoanalitikusok. Az sem mellékes, hogy létezik nemzetközi Ferenczi Egyesület, párizsi központtal nemzetközi Róheim Géza Társaság, a Bálint Mihály-féle Bálint csoportok pedig számos helyen az orvosképzés és -továbbképzés részei.

– A könyvbemutatón is elhangzott, a könyvben is szerepel Freud professzor zsolnai látogatása, ami szerintem egy tanulságokkal teli történet. Nyilván a magyar pszichoanalízis létező története is bővelkedik „érdekes esetekben”…

– Szó se róla, voltak érdekes történetek és izgalmas figurák, ezek közül az egyik legmeglepőbb talán Jellinek Morton, akinek kalandorsága Trebitsch Ignácéhoz mérhető. De míg Trebitschről viszonylag nyugodtan állíthatjuk, hogy semmi köze nem volt a pszichoanalízishez, addig Jellinek nyakig benne volt a „mozgalomban”. Barátján, a néprajzkutató Róheim Gézán, és a mentoraként fellépő Ferenczi Sándoron keresztül még Freuddal, Sigmund Freuddal is közvetlen kapcsolatba került.

De, ha azt kérdezed, hogy kicsoda volt ez a Jellinek Morton/Márton, akkor eddigi kutatásaim ellenére is csak erősen hiányos választ tudok adni.

– …?

– Állítólag 1908 és 1910 között Berlinben tanult fiziológiát és biostatisztikát, majd a grenoble-i egyetemen foglakozott volna két éven át filozófiával, filológiával, antropológiával és teológiával. S ha ez a sokirányú érdeklődés nem lenne elég, akkor – ki tudja mi módon? –, ugyanebben az időben Lipcsében nyelveket, nyelvészetet és kultúrtörténetet is tanult. Arra nézvést nem tudunk bizonyítékot, hogy a felsorolt egyetemek bármelyikén diplomát szerzett volna, ahogy a későbbi, 1935-ben, Hondurasban szerzett doktorátusa sem igazolható. 1916-ban tűnt fel Ferenczi környékén, és egészen addig sikeresnek mondható volt a ténykedése, míg egy igencsak jelentős pénzösszeggel együtt el nem tűnt az országból. Mint oly sok mindent, ezt is csak feltételezni tudom, de azt gondolom, hogy a későbbiekben ebből a tőzsdéről sikkasztott pénzből Jellinek juttathatott barátja, Róheim Géza pszichoanalitikai irányultságú etnológiai kutatásaira, terepmunkáira is.

Jellinek életútja a Magyarországról való eltűnés után is sok rejtélyes és izgalmas fordulatot tartogat. A ’20-as években állítólag Sierra Leonéban dolgozott egy gőzhajózási társaságnál, később Hondurasban egy banánültetvényen. A harmincas években már az Amerikai Egyesült Államokban végez alkohológiai kutatásokat, hogy aztán 1941-től egy évtizeden át a Yale Egyetemen fiziológia tanszékének docenseként tevékenykedjen. 1952-től Genfben a WHO-nál alkoholizmus-ügyi tanácsadó! Az ötvenes évek végén költözött vissza Amerikába, és több egyetemen is tanított, élete utolsó évét 1963 októberében bekövetkezett haláláig a kaliforniai Stanford Egyetemen töltötte. És ő csak egy azok közül a furcsa figurák közül, akikre jó lenne emlékezni… nem feltétlenül a pszichoanalízis kapcsán.

Grozdits Hahó

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK