0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Bense Mónika
Megjelenés: 2017
Oldalszám: 252 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2799-39-1
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 2900 Ft
Webshop ár: 2175 Ft

KOSÁRBA
Virágok

Hatoljunk beljebb a sűrűbe

www.es.hu
2017-6-16

Virágok alapvetően különbözően bánik a valóságos történelmi idővel, mint a Kokoschka babája. Cruz első magyar könyvét annak idején némiképp elmarasztaltam, hogy a történelmet, a szereplői által megélt kort és országhatárokat átlépő tapasztalatokat felületesebben, könnyedebben kezeli, mint ahogyan ezt a kelet-európai olvasó ugyanezeknek a tapasztalatoknak a birtokában elvárhatná egy valójában a huszadik századi történelem súlypontjain játszódó regénytől. A Virágokat e tekintetben nemigen érheti kritika: egy-egy pontján betekintést nyerünk a Salazar-rezsim, a régi Portugália hétköznapjaiba, titkosszolgálatostul, besúgóstul, kihallgatásostul, kínzásostul, ártatlan áldozatosostul – és mindez nekünk is nagyon ismerős.

Bárcsak így válna valóra minden recenzensi kívánságom, mint ezúttal történt: nem egészen másfél éve ugyanezeken a hasábokon azzal fejeztem be Afonso Cruz az Európai Unió Díjával még 2012-ben jutalmazott regényéről, a Kokoschka babájáról szóló ismertetésemet (A fikció az ember legjobb barátjaÉS, 2015/9.), hogy igen kívánatos volna, ha Afonso Cruz újabb könyvei is napvilágot látnának magyarul. Igazából persze nem tudom, jó lenne-e, ha minden kritikus minden kívánsága mindenkor teljesülne (azt hiszem, nem), de annyi tény, hogy hivatásos könyvolvasóként tett kasszandrai óhajaim közül (Jonathan Franzen mellett) a Cruzra vonatkozóak teltek be eddig a legfényesebben: az idei könyvfesztivál napjaiban, a Typotex időközben áramvonalasabbá vált, megszépült, puha kötéses világirodalom-sorozatának jóvoltából napvilágot látott Afonso Cruz második regénye is magyarul, a Virágok. A portugál író az előző alkalomhoz hasonlóan most is Bense Mónika remek, hajlékony fordításában lép elénk.

Mindennek ugyanakkor felesleges lenne a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Sokkal árulkodóbb a következő adatsor. Az 1971-ben született, igen sokoldalú és kreatív Cruz (az írás mellett könnyűzenével és képzőművészettel, ezen belül könyvillusztrációval is intenzíven, professzionális módon foglalkozik) szülőhazájában 2008-ban jelentette meg első könyvét. A 2010-ben publikált Kokoschka babája a sorban a negyedik volt, a mostani könyv pedig már a tizenkilencedik, de még többet mond az egész pálya ritmusáról, a magyar viszonyokkal nem összehasonlítható jellegéről, hogy a Portugáliában eredetileg 2015-ben közreadott regény óta Afonso Cruz önálló köteteinek száma további hat tétellel növekedett. (És lehetséges, hogy többről csak azért nem tudunk, mert az íróról szóló portugál Wikipédia-oldal szerkesztői február óta nem módosították az ott olvasható adatokat.) A sokoldalúság és a kreativitás mellé az ő esetében a termékenység, a szöveg, az írás nagyon jellegzetes áradása is oda tartozik, és paradox módon ennek természetéről az a portugálul nem tudó olvasó is plasztikus benyomásokat szerezhet, aki csupán a két magyarul hozzáférhető könyvet olvassa el, mint például én.

Virágok alaptörténete banálisan egyszerű. A kicsiny, néha rövidtörténetszerű, néha három-négy oldalas novelladarabokból álló regényszöveg egyes szám első személyű elbeszélője, a negyvenes éveiben járó kulturális újságíró a lépcsőházban összeismerkedik, majd közelebbi barátságba keveredik a házban lakó öregemberrel, Ulme úrral. Miközben az elbeszélő főhősnek nem tudjuk meg a nevét (fürdőszobai látomásaiban Kevinnek szólítják őt, a tükör előtt képzeletbeli beszélgetéseket folytat a kor kisebb-nagyobb hírességeivel, focistákkal, énekesekkel, tudósokkal, alighanem ugyanúgy, ahogy igazi munkájában, újságriportjaiban teszi; de a regény elbeszélő részeiben egyszer sem hívják a nevén, még a párbeszédes fejezetekben sem), rengeteg apróság kiderül róla is, és még több erről a bizonyos Ulme úrról. Ulme úrnak, aki valójában nem olyan öreg, mint amilyennek látszik, a születési dátumára is pontosan fény derül egy alkalommal, épp aznap született, 1944. július 31-én, amikor Saint-Exupéry egy légi bevetésen nyomtalanul szem elől tűnt, van azonban egy ennél is érdekesebb és rejtélyesebb tulajdonsága, mégpedig az, hogy néhány hónappal korábbi ütőértágulat-műtéte következtében elvesztette összes emlékét. Nem a tudását, a dolgokra, a világra vonatkozó ismereteit (a regény legjobb részleteiben Manel Ulme valóságos agent provocateur, akinek mindig van egy frappáns, a többieknek ellentmondó megjegyzése a színekről, a növényekről, a filozófiáról, megannyi más, az élethez hozzátartozó dologról), hanem az önmagára vonatkozó, önmaga múltját illető személyes emlékezetét.

„Kevin” előtt tehát adott a feladat, fel kell tárnia Ulme úr történetét, rekonstruálni ezt a neki is vadonatúj, de váratlanul elillant életet, visszatérni az öreg eredetéhez, felkeresni, szóra bírni gyermek- és ifjúkorának tanúit, megfejteni a múltban valahol elbújtatott rejtélyt. Öreg barátján akar segíteni, visszaadni neki a teljes életét, emberbaráti megfontolásból, rokonszenvből, jóindulatból, nem pedig a fiatalabb ember szenvedelmes igazságkereséséből, ám mialatt meglehetősen gyenge lábakon álló munkáját végzi (Ulme úr régi életének legfontosabb tanúi eleinte sorra visszautasítják), saját körülményei is alaposan megváltoznak: elhidegül feleségétől, Cla­risse-tól, megromlik viszonya a kislányával, Beatrizzsal, kapcsolatai, menekülési kísérletei sorra kudarcba fulladnak. Minél inkább birtokába jut Ulme úr múltjának, annál inkább veszíti el saját jelenét.

Talán az eddigiekből is kiderül, hogy a Kokoschka babája három különálló ágon bonyolódó, experimentális szüzséjével összevetve a Virágok letisztultabb, klasszikusabb vonalvezetésű próza, amelynek e nagy különbség ellenére alapja ugyanúgy a történetbe, a mesélésbe kevert, íróilag felfedett és megoldott reflexió, mint ahogy ez a Kokoschka babája esetében is volt. A magyar olvasó számára szimbolikusnak tűnhet, hogy egy rövid epizód erejéig a Virágok lapjain is feltűnik Isaac Dresner, a Kokoschka babája egyik főszereplője – egyáltalán nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy Dresner olyan figura, aki végigvonul, fel-felbukkan Cruz életművének más darabjaiban is. Két könyve alapján Afonso Cruznak feltétlenül ez a legnagyobb erénye: képes az általa kiválasztott világ jelenségeit, legyenek banálisak, rendhagyóak, aprók vagy hatalmasak, reflexiókon, gondolatfutamokon, felismeréseken keresztül, rövid, kerek történetekbe ágyazva megközelíteni és végigmesélni.

Virágok semmiképpen sem filozófiai irodalmi mű, ám kétségtelenül benne van valami, ami kicsi, különálló részeit nagyvonalúan átfogja, kifejti, és amit akár filozofikusnak is tekinthetünk. „Hatoljunk beljebb a sűrűbe”, ismételgeti rendre, számtalan szituáció­ban a Keresztes Szent Jánostól kölcsönvett mondatot Ulme úr, és a regényt vezérelő nagy gondolat is valahol ekörül van: a tudás, a nem tudás, a pontos ismeret, a hamis vélekedés, a rosszul tudás, a félreértés, a megismerés problematikája körül. A két főhős egymással szemben tükörképszerűen felállított haladványa, vagyishogy Ulme úr egyre inkább visszajut saját múltjába, „Kevin” pedig egyre távolodik a maga számára megálmodott jövőtől, egyaránt a pontosan tudásnak és a teljes félreértésnek a regényben sok szinten érvényesülő dinamikájára van felépítve.

Szorosan ide tartozik, bár külön bekezdésbe veszem, hogy a Virágok alapvetően különbözően bánik a valóságos történelmi idővel, mint a Kokoschka babája. Cruz első magyar könyvét annak idején némiképp elmarasztaltam, hogy a történelmet, a szereplői által megélt kort és országhatárokat átlépő tapasztalatokat felületesebben, könnyedebben kezeli, mint ahogyan ezt a kelet-európai olvasó ugyanezeknek a tapasztalatoknak a birtokában elvárhatná egy valójában a huszadik századi történelem súlypontjain játszódó regénytől. A Virágokat e tekintetben nemigen érheti kritika: egy-egy pontján betekintést nyerünk a Salazar-rezsim, a régi Portugália hétköznapjai­ba, titkosszolgálatostul, besúgóstul, kihallgatásostul, kínzásostul, ártatlan áldozatosostul – és mindez nekünk is nagyon ismerős.

Ismerős, igen, ez a kulcsszó Afonso Cruz két regénye után. Erudíció és lendület, okosság és mesélőkedv, észjárás és forma korszerű, vonzó, összetéveszthetetlen ötvözete mind a két könyv. A Kokoschka babája talán rendhagyóbb, az olvasó közreműködésére inkább számító, a Virágok mindenképpen a simulékonyabb, könnyebb változat. Egészen biztos (hogy a regény kontextusához illőt mondjak), az elsőről alkotott pozitív előítéletem segített közelebb a másodikhoz. De alig várom a harmadikat.

Csuhai István

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-87%
Webshop ár: 500 Ft
KOSÁRBA
-80%
Webshop ár: 500 Ft
KOSÁRBA
Webshop ár: 2925 Ft
KOSÁRBA
Webshop ár: 2925 Ft
KOSÁRBA
(Előkészületben)
(Előkészületben)