A nyitott jövő problémája
Népszabadság – 2003. február 22.
Vajon most, amikor nekifogok ennek a pársoros összefoglalónak, amelyben a Typotex Kiadó ars publicae-jét igyekszem bemutatni, hogyan is állok? Milyen ez az időszak? Felfelé ível, vagy már stagnál? Mindig csak utólag dönthető el. Annyi kijelenthető, hogy egyelőre létezik a kiadó, és megfelel a bűvös követelménynek: a fejlődésnek. Mondhatnám: jók a számaink, persze kicsiben játszva. Mégis, ami sokkal bizonyosabb, hogy instabil, mert maga a magyar tudományos könyvkiadás az, legalábbis azok a tárgykörök, melyekkel mi foglalkozunk. Talán témakört kellene bővíteni? Megkíséreltük. Hosszú évekig a szigorúan vett természettudományos és matematikakönyvek jellemeztek bennünket, az utóbbi időben azonban filozofálgatunk, sokféle értelemben is, legutóbb Fodor Géza Mozart-tanulmányainak megjelentetéséig merészkedtünk. De az instabilitás a nem piaci mivoltban rejlik. Támogatás nélkül: irracionális. A támogatás pedig jószerivel az állam döntésein múlik. És nemcsak arról van szó, hogy az állami döntések kiszámíthatatlanok, és részemről teljesen befolyásolhatatlanok, hanem magáról a rászorultságról.
Azt is világosan kell látni, hogy maga a tudomány (a természet- és mérnöki tudomány) egyáltalán nem magyarul publikálódik, magyar vonatkozástól független, magyar nyelvű tudományos művek szinte nincsenek, és nem is lenne értelmük, hiszen a tudomány már rég globalizálódott és bevetten angolul beszél. Hogy egyáltalán vannak felsőfokon is magyar tudományos művek, annak a legfőbb oka, hogy még él az igény, ne csak köznapian folyjék magyarul beszéd.
Ennek az igénynek vagyok a szolgája. Ha nem is jósolok nagy jövőt a tudományos nemzeti nyelveknek, mégis azok közé tartozom, akik elszántan igyekeznek minden utat-módot kitalálni, hogy magyar nyelven legyenek színvonalas, sőt akár nehéz művek, miközben ez persze nem az önfeláldozó mártír attitűdje, hanem egyszerűen csak ehhez értek, ha valamihez értek.
Jó volna, ha népszerű könyvekből az ilyen művek finanszírozhatók volnának, és támogatás-függetlenné válna a tevékenység, de nekem ez nem sikerül, és úgy veszem észre, hogy másnak sem. Mert vagy megindul valakinek a népszerű könyvek kiadása, és akkor azt a koncot nem ereszti, vagy próbálkozik egyszer-kétszer, aztán újra a pályázatok bűvöletében él, mint jómagam.
Akad a népszerűsítésnél még bizonytalanabb, de mindig ígéretesnek tűnő kategória, a határterületek vidéke, az interdiszciplinaritás, a harmadik kultúra, amely a humán és reál világ közötti átjárásra vállalkozik. Jó néhány szerény sikerű példa van már mögöttünk, köztük D. Hofstadter: Gödel Escher Bach c. könyve.
A kényes egyensúlyozgatás közepette nyilvánvalóan merül fel a kérdés: hátha a hagyományos könyv nélkül könnyebben boldogul a tartalom.
Többféle olyan technológia is felválthatja a könyvkiadást, amely azzal kecsegtet, hogy a legköltségesebb gyártási aktus: a nyomda elhagyható, és a fölöslegesen megnyomott és bekötött papírhegyek (amelyek még adókötelesek is) nem nyomasztják tovább a kiadót. Néhány év tapasztalata már ez ügyben is összegyűlt.
Ha print on demand — vagyis megrendelés után készülnek a könyvek, akkor teljesen belterjes marad a mű. Soha egyetlen kívülálló nem jut hozzá, nincs semmiféle megmérettetés — és két-háromszorosan drágább. Mellesleg 50-100 könyv forgalmazásával foglalkozva a reménybeli bevétel is szerény lehet csak.
A másik forradalmi változást az e-book, az elektronikus könyv hozhatja. Hozhatja, de egyelőre nem hozza. Több mint 40 könyvünk egy év alatt párezer forint értékben kelt el e-book formájában. Ez sajnos tény. Talán később már mérhető eredmény is lesz.
Marad tehát a könyv, az 500-2000 közötti példányszám, a személyes marketing, a pályázatok ki nem hagyható imperatívusza és az akciók, ha az óvatos becslés is túl optimista volt.
Persze, mint rendes könyvkiadónál, van jó pár terv a tarsolyunkban, és hátha, hátha egyszer mégis ott leszünk a toplista élén, és akkor majd gondtalanul nézünk a jövőbe, mert biztosra megyünk, és már csak az utánnyomások megrendelésével foglalkozunk.
A nyitott jövő problémája
Vajon most, amikor nekifogok ennek a pársoros összefoglalónak, amelyben a Typotex Kiadó ars publicae-jét igyekszem bemutatni, hogyan is állok? Milyen ez az időszak? Felfelé ível, vagy már stagnál? Mindig csak utólag dönthető el. Annyi kijelenthető, hogy egyelőre létezik a kiadó, és megfelel a bűvös követelménynek: a fejlődésnek. Mondhatnám: jók a számaink, persze kicsiben játszva. Mégis, ami sokkal bizonyosabb, hogy instabil, mert maga a magyar tudományos könyvkiadás az, legalábbis azok a tárgykörök, melyekkel mi foglalkozunk. Talán témakört kellene bővíteni? Megkíséreltük. Hosszú évekig a szigorúan vett természettudományos és matematikakönyvek jellemeztek bennünket, az utóbbi időben azonban filozofálgatunk, sokféle értelemben is, legutóbb Fodor Géza Mozart-tanulmányainak megjelentetéséig merészkedtünk. De az instabilitás a nem piaci mivoltban rejlik. Támogatás nélkül: irracionális. A támogatás pedig jószerivel az állam döntésein múlik. És nemcsak arról van szó, hogy az állami döntések kiszámíthatatlanok, és részemről teljesen befolyásolhatatlanok, hanem magáról a rászorultságról.
Azt is világosan kell látni, hogy maga a tudomány (a természet- és mérnöki tudomány) egyáltalán nem magyarul publikálódik, magyar vonatkozástól független, magyar nyelvű tudományos művek szinte nincsenek, és nem is lenne értelmük, hiszen a tudomány már rég globalizálódott és bevetten angolul beszél. Hogy egyáltalán vannak felsőfokon is magyar tudományos művek, annak a legfőbb oka, hogy még él az igény, ne csak köznapian folyjék magyarul beszéd.
Ennek az igénynek vagyok a szolgája. Ha nem is jósolok nagy jövőt a tudományos nemzeti nyelveknek, mégis azok közé tartozom, akik elszántan igyekeznek minden utat-módot kitalálni, hogy magyar nyelven legyenek színvonalas, sőt akár nehéz művek, miközben ez persze nem az önfeláldozó mártír attitűdje, hanem egyszerűen csak ehhez értek, ha valamihez értek.
Jó volna, ha népszerű könyvekből az ilyen művek finanszírozhatók volnának, és támogatás-függetlenné válna a tevékenység, de nekem ez nem sikerül, és úgy veszem észre, hogy másnak sem. Mert vagy megindul valakinek a népszerű könyvek kiadása, és akkor azt a koncot nem ereszti, vagy próbálkozik egyszer-kétszer, aztán újra a pályázatok bűvöletében él, mint jómagam.
Akad a népszerűsítésnél még bizonytalanabb, de mindig ígéretesnek tűnő kategória, a határterületek vidéke, az interdiszciplinaritás, a harmadik kultúra, amely a humán és reál világ közötti átjárásra vállalkozik. Jó néhány szerény sikerű példa van már mögöttünk, köztük D. Hofstadter: Gödel Escher Bach c. könyve.
A kényes egyensúlyozgatás közepette nyilvánvalóan merül fel a kérdés: hátha a hagyományos könyv nélkül könnyebben boldogul a tartalom.
Többféle olyan technológia is felválthatja a könyvkiadást, amely azzal kecsegtet, hogy a legköltségesebb gyártási aktus: a nyomda elhagyható, és a fölöslegesen megnyomott és bekötött papírhegyek (amelyek még adókötelesek is) nem nyomasztják tovább a kiadót. Néhány év tapasztalata már ez ügyben is összegyűlt.
Ha print on demand — vagyis megrendelés után készülnek a könyvek, akkor teljesen belterjes marad a mű. Soha egyetlen kívülálló nem jut hozzá, nincs semmiféle megmérettetés — és két-háromszorosan drágább. Mellesleg 50-100 könyv forgalmazásával foglalkozva a reménybeli bevétel is szerény lehet csak.
A másik forradalmi változást az e-book, az elektronikus könyv hozhatja. Hozhatja, de egyelőre nem hozza. Több mint 40 könyvünk egy év alatt párezer forint értékben kelt el e-book formájában. Ez sajnos tény. Talán később már mérhető eredmény is lesz.
Marad tehát a könyv, az 500-2000 közötti példányszám, a személyes marketing, a pályázatok ki nem hagyható imperatívusza és az akciók, ha az óvatos becslés is túl optimista volt.
Persze, mint rendes könyvkiadónál, van jó pár terv a tarsolyunkban, és hátha, hátha egyszer mégis ott leszünk a toplista élén, és akkor majd gondtalanul nézünk a jövőbe, mert biztosra megyünk, és már csak az utánnyomások megrendelésével foglalkozunk.