A festmények egy múzeumban olyanok, mint az árva gyerekek, írta a huszadik század elején Paul Valéry. Kiemelték őket eredeti környezetükből, s egy tőlük idegen eszmének, a Művészet Történetének szolgálatába állították. A múzeumi elrendezés óhatatlanul történeti kontextusba helyezi az egyszeri és páratlan műalkotást, és ily módon azt az eleven erőt veszélyezteti, amellyel eredetileg rendelkezett. Lépjünk be bármely múzeumba, a séta valahol a középkor végénél kezdődik, majd a reneszánszon és a barokkon át a rokokónál és a romantikánál folytatódik, hogy végül eljussunk az impresszionistákhoz, majd tovább a huszadik század különböző irányzataiig, hogy sétánkat végül a múzeumshopban fejezzük be.

Képes-e egy festmény élményt nyújtani a múzeum zárt világában? Vagy elsüllyed a rengeteg műalkotás tengerében? Van-e lehetőség a bensőséges élvezetre, az intim párbeszédre, miközben tucatnyi más festmény hallgatja? Múzeumi sétái során Földényi F. László erre tesz kísérletet.