Égen-földön informatika címmel jelent meg egy tanulmánykötet, alcíme: Az információs társadalom távlatai. Adódik az áthallás a MITS-csel, a Magyar Információs Társadalom Stratégiával, különösen, ha a kötet végén a kisvállalkozásokra kihegyezett szcenáriókra gondolunk.

Négyéves munkát zárt le a Nemzeti Hírközlési és In­formatikai Tanács által megbízott kutatócsoport, amikor 2008 decemberében Égen-földön informati­ka címmel megjelentették tanulmánykötetüket. Arra vállalkoztak, hogy felmérik az infokommunikáció aktu­ális helyzetét, és előrejelzést adnak 2020-ig.
Nagyot fogtak tehát, a szilárdtest­fizikától a számítógépes játékok jel­lemző figuráiig, az új generációs hálózatnak nevezett IP-s csomagkapcsolt telefonhálózattól a magyarországi kisvállalkozások, a magyar gazdaság lehetőségeinek alakulására kidolgo­zott, az informatika alkalmazását se­gítő és akadályozó társadalmi, gazda­sági szcenáriókig. Olyan széles ez a spektrum, hogy olvasása köz­ben egyfolytában azon töpreng­tem, vajon kinek érdemes kézbe venni. Ahogy haladtam eleire a tech­nikai fejlődést bemutató Alapoktól a hálózatok és a programok, a számí­tási környezet, vagyis a szoftver ala­kulását taglalókon át az Alkalmazási víziókig, úgy változott a kör.

TETOVÁLT RFID
Az alapok elsősorban a pályaválasztás előtt álló és a kémikusi, fizikusi, bio­lógusi esetleg a villamosmérnöki hiva­tás felé kacsingatóknak lehetnek segít­ségére. Számos kutatási ötletet, témát fejtenek ki a szerzők, és még több ve­tődhet föl az olvasóban, ha kicsit bein­dul a fantáziája. A középiskolai stúdi­umokat meghaladó kifejezések, rövidítések csak elmélyítik az orientációt, ha az olvasó nem rest utánuk olvasni az interneten, mondjuk a Wikipédián. Igen, a Wikipédián, amelyet több fe­jezet szerzői is bemutatnak. A Web 2.0 jelenség (és ami mögötte van) című fe­jezetben például (pp. 640.) így: „A Wikipédia-szerű, kollektív tudást meg­ragadó és reprezentáló rendszerek hatása ma még nehezen prognosztizál­ható, de nagy valószínűséggel csak alá­becsülni tudjuk.”
Stanislaw Lem: Kiberiáda címmel megjelent sci-fi novelláskötetében van szó az intelligens homokról, amelynek szemei egymással kommunikálni képes apró számítógépek. Nos, a „szenzorrendszerek” fejezet szerzői említik a mindössze egy köbmilliméteres – jó, nem homokszem, „csak” gombostűfej nagyságú – érzékelőt, áramforrást, mikroprocesszort, analóg áramkört tartalmazó, hálózatba szer­vezhető szenzorokat. Ha ezt még összevetjük a kvantum-számítógépes és a nanogépes fejlesztéseket bemutató részekben olvasottakkal, Stanislaw Lem ötlete már nem is fantasztikus.
Mikroszenzorokkal behálózott lakások és irodák, a bejelentkezők min­den rezdülését figyelő, elemző közösségi „Web 2.0” honlapok, ruhába épí­tett, a nekünk nyújtott szolgáltatások mellett minden lépésünkről jelenteni képes számítógép… Nem véletlen, hogy majd minden fejezetben ott a fi­gyelmeztetés: a fejlődés eredménye a személyes terünk kinyitása, szemé­lyes adataink közkinccsé változtatása is lehet. Szerencsére vannak, akik gondolnak a gyanútlan, adatai­kat baksis reményében már ma is különféle vásárlási kártyákra bí­zó tömegekre. A Privát szférát erősí­tő technológiák című rövid fejezet erről szól (magyar nyelvű honlap, a http://pet-portal.eu), és bizony érdemes itt kezdeni a könyv olvasását. Már csak azért is, hogy módjával örüljünk már előre a többi fejezetben megjósolt csodáknak. Az adatainkkal kapcsola­tos önrendelkezésünk védelmét fon­tosnak tartó tudósok rendszerszinten dolgoztak már ki ajánlásokat, megol­dásokat arra, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal gondoskodnunk adataink védelméről. A legújabb nem­zetközi kutatások célja olyan, min­den alkalmazásba – vagy az alkalma­zás és közénk – beépülő szűrőrend­szer kialakítása, amely még abban is képes differenciálni, hogy éppen egy cég képviselőjeként adunk-e meg ada­tokat, vagy az iskolás gyermekünk ügyében járunk-e el. Vagyis a cél a szerepalapú privacy-védelem.
Bár erről egyik fejezetben sincs szó, érdekes kérdéseket vet fel a PET alkalmazhatósága és alkalmazandó­sága a különféle internetes szerepjá­tékokban. Melyek fejlődése az erről szóló fejezet szerint a valódi és a vir­tuális világ összeolvadásához vezet – legalábbis a játékosok számára. De az is lehet, hogy nemsokára mindenki­nek, hiszen a tetovált egyedi azono­sító RFID (vesd össze a Személyazo­nosítási technikák fejezettel) és a kör­nyezetében elhelyezett, mozgását, szaga változását, beszédét érzékelő mikroszenzorok együtt annak az embernek is elkészíthetik a virtuális má­sát – avatarját –, aki nem kéri.

NEHEZÉKNEK IS JÓ
A tanulmányt az is haszonnal forgathatja, akinek nincs ideje, türelme ától cettig elolvasni, de vannak infokommu­nikációs kérdései. Mert a tárgymutató­ból kiindulva megtudhatja, mit kaphat az infokommunikációtól, mivel érheti el a kívánt célt, és hogyan. Látszik a tárgymutatóból, hogy bár szétesett, szétesik az infokommunikáció különféle részekre, azért a fogalmak és az eszközök túlnyomó része közös, ezért történ­het említés sok mindenről a címük szerint vajmi távol eső fejezetekben is. Ahhoz is hozzásegít a tárgymutató, hogy enciklopédiaként forgassuk a tanulmánykötetet. Ha kíváncsiak vagyunk egy fogalomra – ott van például mindjárt a sajtóban is lépten-nyomon emlegetett „Web 2.0” (26 előfordulás, ebből nem is egy többoldalas) –, akkor annak nemcsak a jelenéről, de a jövőjéről is könnyen tájé­kozódhatunk belőle.
A könyv 820 számozott oldalt tar­talmaz, enyvezett, nehéz papíron. Ami miatt nemcsak hogy nem ol­vasható bárhol, bármikor (több mint másfél kiló a tömege), de tükröződik is, olvasás közben gyakran kell elmozdítani. Ennél jobb eszközt keresve sem találhatott volna a kiadó arra, hogy felkeltse az olvasó vágyát az egy szál elektronikus papírból álló könyv iránt.