Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Kiss Ilona
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 224 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-2792-40-8
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Elfogyott

Az ikonosztáz

Virtuális előszó

Az ikont sokan olyan speciális táblaképnek tekintik, amely az Istennel való találkozási pontot jelenti, vagyis az eviláginak és a túlviláginak a határán lévő misztikus tárgynak. Ezért az ikonok egyik jellemző vonása a hagyományőrzés, az ősi kánonok tisztelete. Természetesen nem kell túlzott merevségre, nehézkességre gondolnunk, hiszen e sajátos retrospektív szemlélet a régi szentéletű remeték elmélkedéseit idézi, a színvilág egyedi intenzitásában, az elvontságra és a tökéletességre törekvő képszerkezetben, a bonyolult és emelkedett teológiai gondolatokat közlő, imára hívó képben különös művészi megoldások is megjelennek. Ez persze sokban eltér a Nyugat-Európában elfogadott retrospektív kifejezés tartalmától.

A nyugati szemléletűek – alaposan félre értve – vádolták is az ikonfestőket szolgasággal és a művészettől való teljes idegenséggel. Ennek alapját képezték még a XIX. század közepén A. Didron által megfogalmazott gondolatok, melyek az ikonfestőt a teológus rabszolgájának nevezik, sőt azt állítják, hogy az ikonfestőt a hagyomány ugyanúgy fogságban tartja, ahogyan az állatot az ösztöne. Szellemesen reagált erre Makszimilian Volosin orosz költő és festő. Szerinte az ősi kánonok végül is nem korlátozzák az ikonfestő alkotói erejét, sőt inkább segítik. Makszimilian Volosin ezeket az ősi kánonokat a versformáknak a költészetben játszott szerepéhez hasonlította. ”Vajon nem ugyanazt teszi-e a költő, amikor valamely szigorúan meghatározott formához, például a szonetthez nyúl, és ebbe az előre kimunkált ritmikai és logikai alakzatba önti lelkének lírai állapotát?” – írta 1914-ben „Mire tanítanak az ikonok?” című tanulmányában.

Nem sokkal később Pável Florenszkij is ugyanezt fogalmazta meg immáron a tudós precizitásával. „A bonyolult kanonikus formák a művészet minden ágában mindig a próbakő szerepét töltötték be, melyen a jelentéktelenek elbuktak, de az igazi tehetségek kiemelkedtek. Az emberiség által elért magasságba emelkedve a kanonikus forma a művész alkotói energiáinak felszabadításával mintegy költői szárnyakat adva neki új eredmények elérését teszi lehetővé, és mentesíti attól, hogy már jól ismert dolgokat ismételjen: a kanonikus forma követelménye, pontosabban szólva, hogy a művész kanonikus formát kap ajándékba az emberiségtől – ez nem korlátozást hanem szabadságot jelent… A legfontosabb feladat, hogy a kánont belülről értsük meg, benne az emberi értelem kvintesszenciáját lássuk.”

Pável Alekszandrovics Florenszkij Azerbajdzsánban született 1882 január 9-én. Édesapja orosz volt, édesanyja pedig azerebajdzsán. Iskolai tanulmányait Tifliszben azaz Tbilisziben végezte, majd beiratkozott – valószínüleg mérnök édesapja hatására - a moszkvai egyetem fizika-matamatika karára, de hallgatta többek között Sz. Trubeckoj filozófiai előadásait is. A moszkvai Teológiai Akadémiának is hallgatója lett. 1911-ben pappá szentelték. Sokáig oktatott főiskolán fizikát és matematikát, s e területen speciális kutatásokat is végzett. 1918 elejétől kezdve két évet dolgozott Szergijev Poszádban, a Troice-Szergijeva kolostorban a múzeumi bizottság szervezetében. Itt közeli kollégája volt Jurij Alekszandrovics Olszufjev (1878-1938) gróf, az orosz ikonfestészet kitűnő kutatója, akit később, 1938-ban már mint a Tretyakov Képtár restaurátor mühelye régi orosz festészeti szekciójának vezetőjét ellenforradalmári tevékenység vádjával letertóztattak és még ebben az évben kivégeztek. Jurij Olszufjev többek között a kolostor ikonjait és régi ezüst liturgikus tárgyait dolgozta fel. E témakörhöz kapcsolódott Pável Florenszkij speciális munkája is. «Feladatom – írta önéletrajzában – az volt, hogy néhány technológiai és matematikai fogalmat alkalmazzak a régi iparművészet, különösen a fémművesség emlékeinek vizsgálatakor és ismertetésekor …»

Pável Florenszkij tudományos tevékenysége a szó legjobb értelmében kettős jellegű volt. Példamutató lehet a művészettörténészek számára is. Egyrészt a műtárgyak alapos, közvetlen vizsgálatával foglalkozott, például az olifa vagyis a firnisz, finom változatait is gondosan megfigyelte, másrészt a művekre közvetlenül építve fogalmazta meg teológiai, filozófiai, esztétikai állításait. Ez az a szemlélet, amely múzeológiai alapokra építve valóban hiteles elméletet bontakoztat ki.

Ám Florenszkijt nemcsak művészettörténeti munkásságáért csodáljuk, hanem elsősorban mint filozófust mint az orosz vallásbölcselet nagy alakját. Vannak akik sokoldalú műveltsége alapján az orosz Leonardonak is nevezik, mások pedig Teilhard de Charden-nel hasonlítják össze. Míg az utóbbi nagy katolikus filozófus sajátos, kozmikus, vallásos világképét a kor legmodernebb természettudományos nézeteivel igyekezett összhangba hozni, addig Florenszkij, bár kitűnő természettudományos felkészültséggel rendelkezett, villamos mérnokként dolgozott, csillagászati és fizikai ismeretei is igen magas tudományos szinten voltak, vallásbölcseleti nézeteiben nem kivánta a hitet az egzakt tudományokkal összekapcsolni. Talán félt a racionalizmus csapdájától. Sajátos morális és intuitív alapokra építette filozófiáját, s mindezt gyakran összekötötte ezek képi megjelenítésével vagyis az ikonfestészettel. «Az igazság oszlopa és erőssége» című munkájában az ortodox kerszténységre alapozva fejtette ki misztikus gondolatait, míg «Az ikonosztáz» című könyvében - nem is annyira az ikonosztázról hanem inkább - az ikon teológiájáról írt.

Az ikonosztáz című munkája 1922-ben készült, és lehet, hogy befejezetlen alkotás. Szerkezetét és végét figyelembe véve gondolhatunk erre. Sejthető, hogy Pável Florenszkij számos nagyszerű gondolatát nem tudta papirra vetni. Alkotóerejének teljében, 1933-ban letartóztatták mint a tudós papok képviselőjét, akiktől különösen tartott a szovjet kommunista rendszer, koncentrációs büntetőtáborokba küldték, melyeknek egyik legkegyetlenebbikében 1943 december 15-én elhunyt.

Ruzsa György

Ajánlott könyvek