A következő két könyv bemutatásával a történelem vizeire evezünk. František Mikš cseh oktató, író és szerkesztő leggyakoribb kutatási és publikálási témaköre a XX. századi politikai hatalmak és az általuk diktált kultúra viszonyrendszere. Legújabb, ismeretterjesztő hangvételű könyve három fejezetből áll, melyekben a szerző párhuzamosan mutatja be az orosz, a német és a spanyol történelem eseményeit Malevics, Grosz és Picasso életművének és műalkotásainak tükrében. A szövegek olvasmányosak és informatívak, ám igen részletezőek, ezáltal alapos tudásmennyiséget szívhatunk magunkba a XX. század első felének viharos évtizedeiről. A könyv kiemelkedik vizuális részleteinek tekintetében is: archív fotók, grafikák és színes reprodukciók teszik még élményszerűbbé olvasását.
„Malevics, Grosz és Picasso: három összehasonlíthatatlan temperamentum, három különböző sors. Az első elvakult látnok és szovjet művész... A második mizantróp és tipikus pomerániai német. Vilmos császár végéhez érkező korának és a weimari köztársaság viharos időszakának cinikus gyermeke. És végül a harmadik: az önreklám mestere és a művészet kaméleonja. Bár nem volt francia, ő lett a háború utáni Párizsban a modern művészet ikonja.” (14.)
Kazimir Malevics életműve rendkívül sokszínű. A szuprematista korszaka előtt művészetében megfigyelhető a XX. század eleji európai művészet minden jellegzetessége. Ebből a hagyományból jutott el lecsupaszított ikonjáig, a Fekete Négyzetig, mely halhatatlanná tette nevét a művészettörténetben. Ezután a modern művészet élharcosává vált: nagy volumenű építészeti alkotásoktól apró porceláncsészék tervezéséig mindent átitatott művészeti tevékenysége Oroszországban. Meglepő módon utolsó éveiben mindennek hátat fordított, amit addig felépített, és újra a figuratív festészethez fordult. A háborús évek alatt népének sorsa annyira megviselte, hogy visszatért korai falusi korszakának stílusához, és a szenvedő ember mindennapjainak nehézségét örökítette meg munkáin.
A George Grosz művészetéről szóló fejezet a leginkább tudományos alapossággal megírt része a könyvnek. A német művész még fiatal korában önként csatlakozott a weimari köztársaság ideológiájához, melynek nyers szavú, könyörtelen krónikásává vált karikatúragrafikáival. Aktív tagja lett a Német Kommunista Pártnak, mivel egyenesen értelmetlennek találta azt a fajta művészetet, mely nem szolgál politikai érdeket. Néhány év múlva ráeszmélt tévedésére, és Amerikába emigrált, ahol már teljesen más elveket vallott. Pálfordulásokkal tarkított korszakainak mindegyikében ott rejlik az agresszió, a szatirikus látásmód, a szexualitás és a könyörtelenség megjelenítése. Éles társadalomkritikája hol jobb‑, hol baloldalról bontakozott ki művein.
Pablo Picasso a Francia Kommunista Párt egyik legelső tagja volt, de valós elköteleződés helyett politikai érdekeltségéből inkább a saját malmára hajtotta a vizet. A párttal való együttműködése kölcsönösen hasznosnak bizonyult, ugyanis kötetlenül élvezhette az alkotás szabadságát. Időnként kiszolgálta a párt kéréseit, így megfestette Sztálin portréját, és tagja lett az által létrehívott békemozgalomnak is, melynek propagandacéljaira alkotta meg emblematikus galambfiguráját. Bár Picasso lett Mikš könyvének címszerepelője, mégis a róla szóló fejezet a legrövidebb a műben.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy František Mikš Picasso, a vörös kakas című könyvében arra hívja fel a figyelmet, hogy amikor a politika a művészet felé közelít, annak mindig valamilyen érdek áll a hátterében. A szerző nem titkolt célja az, hogy kialakítson egyfajta kritikus szemléletmódot, amit napjaink történéseire is érdemes alkalmaznunk.
