Kritika

Jóbarátok rajongók biztos emlékeznek arra a részre (8. évad 18. rész), amikor a többiek kigúnyolják Phoebe extrémen pozitív barátját, Parkert (akit Alec Baldwin alakít), mire Phoebe azzal vág vissza nekik, hogy ő sosem szólta meg egyikük partnerét sem, pedig véleménye szerint “mindegyikük egy cikkely a ‘Ki kicsoda az emberiség ótvarában” című könyvben”. Na, Martín Olmos könyve pontosa ez a könyv. :D

Bizarr élettörténetek és megdöbbentő bűntények gyűjteménye, mely alcíméhez híven valóban mesedélutánra hív a söpredékkel. Olvashatunk gyilkosokról, pszichopatákról, diktátorokról, szentekről, hóhérokról, írókról, de azért elvétve akadnak itt hősök is, mint pl. Liviu Librescu professzor, aki egy 2007-es virginiai egyetemi lövöldözés során saját testével védte diákjait, így érte a vég.

Találkozunk mindenki számára ismert figurákkal, mint pl. Al Capone, Sztálin és Norman Mailer, de mindegyiküknek egy olyan arcát ismerhetjük meg, amivel korábban biztosan nem találkoztunk. Az én történelem oktatásomból például kimaradt, hogy a megbomlott elméjű Sztálin bérgyilkosokat küldött Amerikába, hogy végezzenek John Wayne színésszel, Amerika nagy kedvencével, aki az antikommunizmus nagy szószólója volt. 

A híres emberek mellett Martín Olmos olyan figurákról és rémtettekről is ír, melyek garantáltan újdonságként szolgálnak még az igazán nagy gyilkosság- és krimi rajongóknak is. Szerepel a könyvben például Margarita Ruíz de Lihory márkinő, akinek a története megcáfolja azt a szólást, hogy ‘aki az állatokat szereti, rossz ember nem lehet’. Ő ugyanis odáig volt az állatokért, húsz kutyája közül az egyik például baldachinos ágyban szült (itt szakadtam a nevetéstől), de a saját lánya holttestét csúnyán megcsonkította. A lány jobb kezét például egy tejeskancsóban őrizte. Azért félreértés ne essék, nem ő ölte meg a lányát, betegségben halt meg, az anya csupán pár relikviát le- és kivagdosott a testéből. 

Számomra a legdurvább fejezet, ami még rémálmaimban is garantáltan kísérteni fog, Jeffrey Dahmer esete, aki számos kisfiút és férfit erőszakolt, kínzott és csonkított meg, mindezeket pedig polaroid képeken dokumentálta, és kidekorálta velük a lakása falait. A kannibalizmus sem állt távol tőle. Áldozatai koponyáit kifőzte, lefestette, és relikviaként, lakásában közszemlére téve őrizte őket. Mindezek mellett célja volt egy zombi megteremtése, ezért áldozatai koponyáját meglékelte (amíg még éltek), és savat öntött az agyukba, hátha ezzel elérheti célját. Ez önmagában is abszurd és hihetetlen, de az még inkább, hogy egyik áldozata meglékelt koponyával, vérző fejjel, megbilincselve elmenekült Jeffrey Dahmer lakásáról, az utcán összefutott két rendőrrel, akik a lakásra érve úgy ítélték meg a helyzetet, hogy biztos csak valami szerelmi vitába csöppentek, és nem tettek semmit. 

“ Gabrish és Balcerzak valami homokos tyúkpernek vélte a dolgot. Sokat látott emberek lehettek, mert egyáltalán nem hökkentek meg a vérfoltos falakon, a trancsírozásokról készült polaroidokon, a könyvtámaszték koponyákon, meg a csatornabűzön. Ugyan ki nem találkozott még pucér, megbilincselt, meglékelt fejű ázsiaival? “

Az igazságszolgáltatás bakijai közé sorolható a mexikói Hasfelmetsző Jack, azaz Francisco Guerrero története is. Szintén prostituáltakat gyilkolt, az igazi Hasfelmetszőt “minimum tizenöt halott nővel körözte le”. Szerencsére elfogták, de évek múltán kiszabadult a börtönből egy adminisztrációs hibának köszönhetően. 1904-ben a San Juan de Ulúa börtönben raboskodó politikai foglyok kegyelemben részesültek. A listára egy idióta ügyintézőnek köszönhetően Francisco Guerrero neve is felkerült, aki így kiszabadulva még egy nőt megölt.

“ [...] egy ügyefogyott alkalmazott az ő nevét is felírta a listára; talán úgy hitte, a prostituáltak lemészárlása politikai (tán demográfiai) cselekmény [...] “

A könyvet olvasva a legtöbb történetnél el sem akarjuk hinni, hogy ezek valóban megtörténhettek, de jó barátaink, a Google és Wikipédia bizony alátámasztják, hogy mennyire elfajult tud lenni az emberiség. 

Külön piros pont, hogy a művet José Guadalupe Posada illusztrációi díszítik, “akinek a munkássága megalapozta az immár a mexikói folklór részeként nyilvántartott koponyakultuszt”.

Macskás booksza tipp

Kiváló, szókimondó, fekete humorral jócskán átitatott könyv, ahol az emberi gonoszságé a főszerep. Rövid, morbid történetek sora; egyikben sem mélyed el túlzottan, inkább átfogó képet ad arról, kiket is sorolhatunk az emberiség söpredékének legjavához. 

Kikacsintó

John Douglas (az FBI különleges ügynöke, aki a Sorozatgyilkosok című könyvet is írta) The Cases That Haunt Us című könyve szintén a leghírhedtebb gyilkosságok és sorozatgyilkosok bemutatását tűzte ki célul. Borzasztóan érdekes olvasmány, de bevallom, eddig csak a feléig jutottam, ugyanis egy idő után nagyon durva rémálmaim voltak tőle. Szerintem érdemes elolvasni, de közben érdemes szüneteket tartani. 

Martín Olmos könyve eszembe juttatta A ház, amit Jack épített (The House That Jack Built, 2018) című Lars von Trier filmet, ami egy pszichopata sorozatgyilkos életútját mutatja be. Vergilius épp az alvilág felé kalauzolja Jacket, aki pedig beszámol néhány rémtettéről. Elgondolkodtat az emberi gonoszságról, a világban uralkodó kaotikus állapotokról és az emberiség nemtörődömségéről. Csak erős idegzetűeknek ajánlom, két és fél órán keresztül sorra nézni a brutálisabbnál brutálisabb gyilkosságokat nem éppen felemelő élmény.