Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Patat Bence
Megjelenés: 2021
Oldalszám: 244 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4932-78-9
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 4200 Ft
Webshop ár: 3150 Ft

KOSÁRBA
Nyári fény, aztán leszáll az éj

Ifjú Izland

https://www.es.hu
2021-12-10

Az Izlandon 2005-ben közreadott Nyári fény, aztán leszáll az éj az 1963-ban született Jón Kalman Stefánsson hatodik könyve, mindazonáltal az utóbbi három évben magyarul megjelent Jón Kalman-könyvek között időrendben a legelső, két évvel megelőzi az Izlandon egymástól kétévnyi távolságra lévő darabok sorozataként kiadott Menny és pokol-trilógia címadó nyitó regényét. Hiábavaló lenne keresni benne vagy számonkérni rajta a trilógia lételméleti nagyszabásúságát, az ezutáni párregény, A halaknak nincs lábuk vagy A mindenséghez mérhető megbocsátó nosztalgiáját, akár még az Ásta kísérletező fejlődésregény-dekonstrukcióját sem. Kicsit mégis olyan ez a többiekkel összevetve vékonyabb Jón Kalman-könyv, mintha egy nagy, európai rangú, velünk kortárs elbeszélő az írói műhelyébe engedne bepillantást.

Valamikor a kilencvenes évek közepén történt, hogy Mészöly Miklóssal hármasban autóztunk Pécsről Budapestre. Egyszer csak váratlanul nekünk, nála negyven és ötven évvel fiatalabbaknak szegezte a kérdést: olvastuk-e Roger Martin du Gard-tól a Vén Európát? Meglepett, hogy éppen ezt kérdezi, azokban az években a francia író egy másik, magyarul frissen megjelent regényének, a Maumort azezredesnek jóval magasabban állt a csillaga. Nemleges válaszunkra rosz­szallóan ingatta a fejét, a dolgot azzal zárta le, tessék a könyvet mielőbb elolvasni. Remekmű, a világirodalom egyik gyöngyszeme, muszáj ismerni.

Nekem majdnem tíz évbe telt pótolnom az akkor oly ridegen megvilágított hiányosságomat: Illés Endre az eredeti Martin du Gard-mű 1933-as megjelenését négy évvel követő fordítása először azzal a címmel jelent meg a Nyugat kiadásában, ahogyan Mészöly is emlegette az autóban. 1973-ban adta ki aztán ugyanezt a fordítást az Európa a Magyar Helikon sorozatában Vén Franciaország címmel (ami az eredeti francia címadásnak felelt meg), de az a kiadás, amit én olvastam, 2004-ben látott napvilágot, és kolofonjában ugyan azt állította, az 1973-as magyar változatot veszi alapul, újra a Vén Európa címet viselte. Kifejezetten emlékszem az olvasásomra, próbáltam megtalálni a szövegben a fiatal vagy a középkorú Mészöly öregkorig kitartó lelkesedését, tetszésének kiváltó okait, az esetleges írói párhuzamokat, valamilyen motívumának vagy álláspontjának az eredőjét. Ebben csalódnom kellett (hacsak a lényegre törő, az érzelmektől megszabadított, iróniával telt előadásmód nem irodalmi rokonság), Roger Martin du Gard kis remekműve (mert a minősítésben tökéletesen igaza volt Miklósnak), egy képzeletbeli francia falu egyetlen napjának története viszont azonnal beugrott, amikor néhány hete először került a kezembe Jón Kalman Stefánsson magyarul legújabban megjelent könyve.

Nem pusztán arról a kézenfekvő tematikus hasonlóságról van szó, hogy a Nyári fény, aztán leszáll az éj szintén falusi közösségben játszódik, csak nem a két háború közötti Franciaországban, hanem a közelmúlt, egy kelet-európai számára is könnyedén belátható időbeli lépték, a könyv 2005-ös megjelenését megelőző egy-két évtized Izlandján, az ország nyugati részén (egy olyan, magának nagyjából kilencvenesztendős múltat számláló, négyszáz fős településen, ahol unikális módon se templom, se temető nincsen), hanem arról a technikai egybeesésről is, hogy Jón Kalman könyve Martin du Gard-éhoz hasonlóan különleges átmenetet képez a furcsán szervezett novellafüzér és a mégsem egészen beteljesített regény- vagy kisregényforma között. Miközben ugyanis mindkét szövegben ott van a jól körülhatárolható, önálló novellányi egység (Martin du Gard-nál ez az egység a rövidtörténet, Jón Kalmannál inkább a töredékesen felépülő, az elbeszélő az időben ide-oda ugráló reflexióitól elinduló, ám végül klasszikus módon végigmondott elbeszélés), egyiknek az elemeit sem lehet a többiről teljesen leválasztva vagy azoktól függetlenítve olvasni – az egységek a valamilyen poétikai értelemben egésznek ígérkező, végső soron mégsem teljesen hiánytalan regényforma felé mutatnak.

Van továbbá egy harmadik, az előző kettőnél bizonyos értelemben még jelentősebb párhuzam is: a Vén Európa és a Nyári fény, aztán leszáll az éj egyaránt önmaga koráról szóló társadalomrajz, az adott falusi közösségre vonatkoztatva jószerével elkerülhetetlen módon kicsi a nagyban típusú ábrázolás. Mindkét szövegnek minden erre vonatkozó absztrakciója ellenére van kifejezett társadalomkritikai éle, csak ez az él, az ábrázolt közösségekhez való viszonyulás, mondhatni, ellentétes előjelű: Roger Martin du Gard azt állítja, mindaz, amit bemutat az elromló Európa civilizációs közepén, az eddigi módon nem folytatódhat tovább, a világnak át kell változnia, Jón Kalman Stefánsson viszont a modern, de eredendően zord izlandi körülmények között azt, hogy a világ változófélben van, és a dolgok másképpen, az átváltozásuk jegyében mennek majd a maguk útján, akárhogy próbálná bárki is visszatartani, kitéríteni vagy megfordítani őket. Az életnek folynia kell, és ez minden más szabályt felülír.

Nyári fény, aztán leszáll az éj nyolc, önálló címmel ellátott darabja (melyek egyenként aztán betűvel kiírt számokkal vannak további részekre osztva) a fenti novellafüzér-technika jóvoltából felléptet közel egytucatnyi olyan szereplőt, akik több fejezetben is felbukkannak, mellékszereplőből főhőssé, a történet alakítójává válnak, vagy éppen fordítva történik meg velük ez a státuszváltozás, és lépnek színre újra epizódszerepben; megjelenít továbbá körülbelül kéttucatnyi olyan szereplőt, akik nem kapnak különösebben kiemelt hangsúlyt, jelenlétük azonban hozzájárul a könyv meglehetősen gazdag, regényszerű panoptikumához. A Nyári fény, aztán leszáll az éj elsősorban emberi sorsokról, a faluhoz mint a nyolc írás közös teréhez kötődő élettörténetekről szól, mindhárom fő proxemikai viszonyt megjelenítve, amivel emberek az adott helyhez viszonyulhatnak (van, aki évek őrlődése vagy egy heurisztikus felismerés után megy el innen, a többség rendületlenül helyben marad, és akad olyan is, aki hosszabb távollét után tér vissza a faluba), sokféle módon, tragikusan, ironikusan, patetikusan, frivolan stb. elbeszélve, olykor vegyítve ezeket a szemléletmódokat. Ennek a sokféleségnek a legfőbb letéteményese a többes szám első személyben megszólaló mindentudó narrátor (az eljárás a magyar olvasó számára Závada Pál későbbi könyveiből lehet ismerős), aki és akinek a pozíciója azonban nem ragadható meg a könyv egyetlen azonosított figurájában sem, és szándékosan el van oldva az összes benne színre lépő szereplőtől – metaforikusan a közösség tudatát reprezentálja.

Az Izlandon 2005-ben közreadott Nyári fény, aztán leszáll az éj az 1963-ban született Jón Kalman Stefánsson hatodik könyve, mindazonáltal az utóbbi négy évben magyarul megjelent Jón Kalman-könyvek között időrendben a legelső, két évvel megelőzi az Izlandon egymástól kétévnyi távolságra lévő darabok sorozataként kiadott Menny és pokol trilógia címadó nyitó regényét. Hiábavaló lenne keresni benne vagy számonkérni rajta a trilógia lételméleti nagyszabásúságát, az ezutáni párregény, A halaknak nincs lábuk vagy A mindenséghez mérhető megbocsátó nosztalgiáját, akár még az Ásta kísérletező fejlődésregény-dekonstrukcióját sem. Kicsit mégis olyan ez a többiekkel összevetve vékonyabb Jón Kalman-könyv, mintha egy nagy, európai rangú, velünk kortárs elbeszélő az írói műhelyébe engedne bepillantást. Egyrészt embrionális állapotban sok minden ott van a lapjain abból az íróból, aki Magyarországon az elmúlt négy évben igen nagy népszerűségre tett szert. Másrészt alkotója a szemünk láttára állít elő egy rendhagyó, e minőségében mindenképpen eredetinek számító elbeszélői formát. Harmadrészt a könyv rendkívüli érzékenységgel tudósít egy olyan egzotikumról, amilyen egy nyugat-izlandi falu lehet, és a tudósítás egyúttal annak a tudatosítása, bizonyítása is, hogy ez az egész mégsem számít a mi világunktól elrugaszkodott különlegességnek. Három tehát az izlandi igazság is, és biztos vagyok benne, ott is van, mert mindenütt van ráadás. Legyen hát ez a ráadás: a Nyári fény, aztán leszáll az éjt azért érdemes elolvasni, mert emlékezetesen kompakt könyv. Tíz-húsz év múlva egy autóúton, az anyósülésben ülve nyugodtan meg lehet kérdezni róla az akkori fiatal embereket.

Csuhai István

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK