„… valódi altruizmus, amikor valaki nem a saját célját és vágyait próbálja meg kielégíteni mások megsegítése során…”

Az erény természete című könyv innen van az erkölcsön, valláson és filozófián, s attól izgalmas – akárcsak egy nyo­mozás –, hogy az evolúciós pszichológia, egy tapasztalati tudomány nézőpontjából és eszközeivel ered az önzetlen­ség, az együttműködés, a nagylelkűség „belénk ivódott” múltjának nyomába. Az első pillantásra egyszerű fogalmak rögtön bonyolulttá válnak, ha a veleszületett hajlamoktól, az idegrendszeri szabályozáson és tanulási folyamatokon át a társadalmi normákig és elvá­rásokig számba vesszük mindazokat a mechanizmuso­kat, amelyek – mint a szerző írja – részt vesznek arra irá­nyuló döntéseinkben, hogy segítsünk másokon, és együtt­működjünk társainkkal. Ön­zetlen, segítőkész, együttmű­ködő viselkedésünk mögött tehát egy nagyon sokféle, egy­mással sokoldalú kölcsönha­tásban lévő, különböző szintű tényezőkből álló pszichológiai rendszer húzódik meg. Be­reczkei Tamás ennek modell­jét alkotja meg, állítja össze; ennek „legalján” az evolúciós stratégiák állnak, amelyek uni­verzális viselkedési tendenci­ák alakjában segítették előde­ink túlélését és szaporodását az évmilliókon át jellemző szociális környezetben.
Milyen adaptív mechaniz­musokról van szó? A szerző szerint ilyenek a rokonok irán­ti részrehajlások, a kölcsönös­ség és a társas csere szabályai, a bizalom kiépítése és a vi­szonzás elvárása, a csalók fel­ismerése, a csoporttársak bün­tetése és jutalmazása, a hír­névre való törekvés, vagy a jó cselekedettel járó belső megelégedettség. Mindezek olyan szelekciós folyamatok révén jöttek létre, mint a rokonsze­lekció, a reciprok altruizmus, a csoportszelekció, a szexuális szelekció.
Hogy példát is hozzunk az említett adaptív mechanizmusra, így mondjuk a rokon­ság iránti részrehajlásra: a szerző rámutat arra, hogy a tradicionális, azaz az iparoso­dást megelőző társadalmak­ban a rokoni hálózat egyik alapvető funkciója az, hogy csökkenti a gyermeknevelés költségeit a rokonok által egy­másnak nyújtott személyes tá­mogatások és szolgáltatások révén. Saját, a 90-es évek vé­gén Baranyában végzett kuta­tására hivatkozva, úgy látja, hogy a rokonság aktív közre­működése a gyermeknevelés­ben fontos, az is lehet, hogy meghatározó szerepet játszik a romák magas termékenysé­gében. A szerző egyébként számos antropológiai kutatás­ra hivatkozik, így például a gazdasági csere funkciójával kapcsolatban megjegyzi, hogy a táplálék cseréje az achéknál, hadzáknál ye’kwakáknál (és más társadalmakban) valami­fajta íratlan vagyon- és életbiztosítást jelent. A döntő az, hogy az önzetlenség hosszú távon kockázatcsökkentő vi­selkedés, mivel biztosítja a táplálékhoz való egyenletes és kiszámítható hozzájutást.
Bereczkei szerint tehát az említett evolúciós stratégiák mint indítékok az egyén vagy a csoport túl­élését és szaporodását segítő veleszületett késztetéseket, hajlamokat írnak elő. Hang­súlyozza, hogy az így kialakult képességek és hajlamok nem merev ösztönökként funkcionálnak, hanem a kül­ső és belső hatások erőterei­ben rugalmasan változtatha­tó viselkedési programok, motivációs tendenciák. Bizo­nyos érzelmi válaszokban (hálaérzet, düh, empátia, stb.) és kognitív mechaniz­musokban (tanulási és dön­tési folyamatok, nyereség–veszteség–kalkulációk stb.) fejeződnek ki. Meghatáro­zott módon feldolgozzák a környezeti ingereket és így olyan válaszok születnek, amelyek együttműködésre és segítőkészségre ösztönzik az egyént.
Mielőtt továbbmennénk, ki­térnénk az empátia kérdésé­re. Az empátia a szerző által idézett Daniel Batson szerint alapvetően a másik emberre irányuló érzelmi állapot, an­nak fájdalmára és bánatára való ráhangolódás. Arra tö­rekszünk, hogy megszüntes­sük az ő nyomorúságát, füg­getlenül a magunk negatív érzéseitől és izgalmi állapotá­tól. Bereczkei az említett ku­tató kísérleteire is hivatkozva megállapítja, hogy létezik va­lódi altruizmus, amikor valaki nem a saját célját és vágyait próbálja meg kielégíteni má­sok megsegítése során, ha­nem kizárólag a szenvedő ér­dekeit tartja szem előtt. Az empátia meglehetősen nehe­zen meghatározható fogalmát tovább elemezve felhívja a fi­gyelmet arra, hogy az érzelmi válasz, illetve a közös érzelmi állapot önmagában elégtelen az empátia kiváltásához. Az is elengedhetetlen, hogy át tud­juk venni, a magunkévá tud­juk tenni a másik fél néző­pontját. Ebben viszont egy összetett kognitív képesség, az úgynevezett elmeteória vagy elmeolvasó képesség játssza a legdöntőbb szerepet. E képesség révén tudunk más embereknek önálló mentális állapotokat és tartalmakat, így például szándékokat, vágya­kat, elképzeléseket, érzelme­ket tulajdonítani. A jó elmeol­vasó képesség ugyanakkor két irányban is előnyt jelent a társas kapcsolatokban: egy­részt az együttműködésben, másrészt viszont a versengés­ben is. Azt már tudjuk, hogy akkor beszélhetünk önzetlen­ségről, ha meg tudjuk érteni és át is tudjuk élni mások ér­zelmeit. A szerző szerint azonban a pszichológiai iroda­lom megkülönbözteti a hi­deg" és a „meleg” empátia fo­galmát. Az előbbi megértést jelent átélés nélkül. Ez pedig lehetővé teszi, hogy visszaél­jünk, hasznot húzzunk mások gondolatainak és érzelmeinek megértéséből – figyelmeztet Bereczki, aki machiavellizmus címszó alatt külön fejezetet szentel ennek a témának.
Végezetül hadd foglaljuk össze akként a szerző megálla­pításait, hogy az altruista mo­tivációk, a személyiség és a szituáció összjátéka hozza csak létre a segítségnyújtással és az együttműködéssel kap­csolatos döntések körét. A végső döntés kialakításában azonban meghatározó szere­pet játszik az adott kultúrában uralkodó értékek, normák és szabályok készlete.