Nagyon szeretem az ilyen könyveket. Általában nem kötnek le az unalomig ismételt témák, legyenek amúgy mégoly' érdekesek és fontosak is, az ókori Róma és a reneszánsz Itália pedig ilyenek. Bizonyos mértékig nyilván érdemes foglalkozni velük, mégiscsak az európai kultúrtörténet fontos szakaszait képviselik, de az az öncélú műveltségfitogtatás és a választott érdeklődési- vagy tudományterület mindenek fölé helyezése,  ami túlságosan sokszor jellemzi az ezen témákkal foglalkozókat, inkább visszatetszést keltő, mint bármi 

Az Egy reneszánsz könyvvadász nem ilyen mű. Stephen Greenblatt nyilván hangsúlyozza a kötet gerincéül szolgáló Lucretius-költemény fontosságát, de nem érzelmi alapon érvel, érdekesen és jó stílusban ír, és egy pillanatra sem tetszeleg a legfőbb tudás letéteményesének szerepében. És ebben az az igazán nagyszerű, hogy közben egyértelműen tökéletesen elemében van irodalmárként és történészként is, az összegyűjtött hatalmas tudásanyagot pedig úgy adja át, hogy a (majdnem) teljesen laikus olvasó sem megterhelőnek, hanem inkább lelkesítőnek és inspirálónak érzi.

Volt egyszer egy epikureus filozófus, aki a Titus Lucretius Carus névre hallgatott. Nem lehet sokat tudni az életéről, gyakorlatilag csak annyit, hogy magát Cicerót is elbűvölték a versei, művei közül is mindössze egy maradt az utókorra, a De rerum natura, vagyis A dolgok természetéről című tanköltemény, ma ismeretterjesztő műnek mondanánk. Ez az a bizonyos kézirat, aminek utolsó fennmaradt példányát Poggio Bracciolini, volt pápai titkár, humanista és "reneszánsz könyvvadász" találta meg, egy közelebbről meg nem nevezett német kolostor könyvtárában. Akkoriban népszerű volt értelmiségi körökben az ismeretlen, elfeledett kéziratok felkutatása, arról nem is beszélve, hogy jó pénzt fizettek értük az ókori kultúra iránt érdeklődő gazdag műgyűjtők, a kolostorok könyvtárai pedig jó terepet kínáltak az efféle "vadászatnak".

Azt, hogy a kézirat nem csak némi pénzt és hírnevet fog hozni a konyhára, hanem ennél jóval komolyabb hatása lesz az európai kultúrára, a megtalálás pillanatában Poggio nem sejthette. Viszont amikor beleolvasott, a költemény szépsége mellett a tartalma is felkelthette a figyelmét: Lucretius ugyanis atomokról írt, arról, hogy az univerzumnak nincs teremtője, sem pedig isteni mozgatója, arról, hogy nem az ember a világ középpontja és létezésének értelme, nincs túlvilág és a vallás csak tudatlanságból fakadó, babonás képzelgés, és mai szemmel egészen megdöbbentő módon még valami evolúcióféle gondolat is felbukkan nála. Egyértelműen nem csak a negyedik könyv nyíltan erotikus sorainak köszönhette, hogy felfedezése után elkezdett terjedni: az érintett témák mind-mind olyanok voltak, amiket az egyház tiltott ugyan, de a gondolkodókat annál jobban vonzotta. Ha pedig egy szövegről elég másolat készült, azt már betiltani sem lehet, A dolgok természetéről többé-kevésbé észrevétlenül ugyan, de formálni kezdte a latinul olvasó értelmiség gondolkodását.

Az Egy reneszánsz könyvvadász szépen körbejárja a kézirat megtalálásának és keletkezésének körülményeit és időszakát, az ismeretterjesztés alapos, igényes és érdekes, továbbá rávilágít arra, hogy korántsem a legfontosabb dolgok hangzanak el a történelemórákon. Ez egyébként gimnazista korom óta bosszant, a háborúk és politika helyett - ahogy Esko Valtaoja is kiemeli - a kultúr- és tudománytörténetre kellene nagyobb hangsúlyt helyezni, elvégre a tudomány/technológia és a kultúra határozza meg hosszabb távon az emberek életét. Egy kis reneszánsz kolostori élet, egy kis ókori római intellektuális élet és természetfilozófia, egy kis bepillantás a tizenötödik századi műgyűjtők zárt körébe, és természetesen Lucretius költeménye legfontosabb elemeinek bemutatása, mindez megdöbbentő alapossággal, ugyanakkor teljesen természetes formában. Nem véletlen az a húsz oldal bibliográfia, Greenblatt a legapróbb részletnek is utánajárt és tiszteletet parancsoló természetességgel mutat rá olyan összefüggésekre, amit kevésbé avatott szemlélő egészen biztosan nem vett volna észre.

Nagyon szeretem az ilyen könyveket. Greenblatt képes kalandregénybe illő leírássá változtatni azt, ami másnál tankönyvszagú információhalmaz lenne, képes megtölteni egy kultúrtörténeti ismeretterjesztő könyvet feszültséggel és izgalommal. Személyes vonzalma a téma iránt abszolút érezhető, de nem hagyja, hogy ez az objektivitás rovására menjen, tökéletes krónikása a világunkat formáló, az ókorban gyökerező és - stílszerűen - a reneszánszban újjászülető humanizmusnak. Ami pedig a magyar kiadást illeti, a fordítást kifejezetten jó volt olvasni (főleg, miután az utóbbi időben sikerült beleszaladnom néhány problémásabba), a nagyalakú formátum illik a könyvhöz, a borító pedig nagyon jól eltalált. Simán el lehetett volna szúrni valami régieskedő, reneszánsz/római giccsel, esetleg semmitmondó minimalizmussal, de ez gyakorlatilag tökéletes, főleg a papírverzión a rombuszmintát követő, lakkból rajzolt háromszöghálóval (nem is tudom mikor láttam utoljára olyan borítót, ahol a lakkozás nem valaminek a kiemelésére szolgál, hanem önálló grafikai elem).

Ha szeretnél egy kis változatosságot a fantasztikus regények között, valami tényleg inspirálót és elgondolkodtatót keresel, érdekel a kultúrtörténet és kíváncsi vagy arra, hogy hogyan vált modernné a világunk, Lucretius, Bracciolini és Greenblatt  kiváló triója neked, hozzád szól.