Charles Darwin olyan elmélettel állt elő, amely a kereszténység több tanítását is megkérdőjelezte: munkássága kapcsán zajlott le az egyik utolsó nagy harc a tudomány és a keresztény egyházak között. Darwin forradalmasította az emberi faj eredetével kapcsolatos nézeteket, provokálta a korát, sőt még ma is provokálóan hathat. Stellan Ottosson páratlan életrajzából a gondolkodó és taktikus Darwint ismerhetjük meg, egy elbűvölő és humoros tudóst, aki meg volt győződve arról, hogy az általa evolúciónak nevezett elmélet tézisei kiállják az idő próbáját. Amíg hívei küzdöttek a barikádokon, ő maga békés családi életet élt downe-i otthonában, de több száz személlyel levelezett – a szerző a fennmaradt gazdag levélanyagban igyekezett megtalálni a korszakalkotó művek mögött álló embert. Gyakran mondják, hogy Darwin a vallás tekintetében „útkereső” volt, és hogy távol álltak tőle a szociáldarwinizmus vagy az eugenika gondolatai. A könyvből kirajzolódik, hogy a nagy tudósról bennünk élő kép sok tekintetben nem eléggé árnyalt, vagy egyenesen hamis, sőt hamisított. Ottosson könyvének témája nem Darwin, a tudós, hanem Darwin, az ember, aki megingathatatlan ateistaként halt meg, de pénzzel támogatta Downe lelkészének szociális kezdeményezéseit. Aki rokonszenvezett az emberi faj megnemesítésére való törekvésekkel, emellett úgy vélte, hogy a nők születésüknél fogva gyengébb szellemi képességekkel rendelkeznek, mint a férfiak. És aki harcosan kiállt az állatkínzás vagy a rabszolgaság ellen, de nem látott problémát a dél-amerikai indiánok elleni irtóhadjáratokban.