"Elvehetik-e a robotok a munkánkat? Öntudatra ébredhet-e egy gép? Betölthetjük-e a tudatunkat egy számítógépbe? Nyakunkon a robotapokalipszis?" A Typotex Kiadó gondozásában jelent meg Byron Reese, az okostechnológiákkal foglalkozó szakember könyve, A negyedik kor, melyben értekezéseit olvashatjuk az okos robotokról, a tudatok számítógépekről és, hogy véleménye szerint ezek milyen hatással lesznek az emberiség jövőjére.
A Schopenhaueren edződött bölcsész a természettudományos könyvekre amolyan egzotikus érdekességként tekint. Egy kicsit úgy van velük, mint sokan Indiával, akik csodálják titokzatosságát, de azért mégsem élnének ott le egy életet. Elismeréssel adózik tehát a számok birodalmának, de nagyon jól tudja, hogy soha nem érezheti otthonosan magát benne. Ezért az olyan könyveket, melyekben a számok hangsúlyos szerepet kapnak, próbálja eltolni magától. Pakolgatja őket ide-oda, keresi a helyüket, de legtöbbször nem találja. Aztán elvétve ugyan, de megesik, hogy erőt vesz magán, s mintegy kihívásként belekezd egyikbe-másikba.
1932. március 7. Egy köztiszteletnek örvendő svéd járásbírót és két háztartási alkalmazottját holtan találják a férfi stockholmi lakásán. A gyanúsított az áldozat, Hjalmar von Sydow fia, Fredrik. A fiatal férfi még aznap este Uppsalában halántékon lövi a feleségét, majd saját magával is végez egy étteremben. Mi történt? Mit tehet valaki, ha gyilkosság történt a családjában, ráadásul a gyilkos a saját nagybátyja, aki megölte apját, annak háztartási alkalmazottait, majd a feleségét, végül önmagával is végzett?
A szerző Marcin Wicha, 50 éves lengyel író és grafikus, akinek a könyve magyar nyelven Mihályi Zsuzsa fordításában nemrég a Typotex Kiadónál látott napvilágot. Az elbeszélő az édesanyja halála után az általa felhalmozott sok személyes holmi és rengeteg emlék között találja magát. Rádöbben, hogy ezekkel valamit kezdenie kell. Válogatás közben, a könyvek szelektálása, a bútorok és egyéb lakberendezési, valamint személyes tárgyak pakolásakor eszébe jutnak a több évtizedes családi emlékek. Ezek vidám, keserédes vagy éppen kifejezetten szomorú élmények rendszerezését jelenti.
Mit együnk és hogyan éljünk? - teszi fel a kérdést Stephen Le a Typotex Kiadó gondozásában megjelent A táplálkozás százmillió éves története című könyvében, és meg is válaszolja azt. Mit ettek őseink és miért fontos ez ma, amikor a modern ember civilizációs betegségekben szenved, miközben ételbőség kíséri mindennapjait? Érdemes megvizsgálni régi korok táplálkozási szokásait, hogy profitálni tudjunk belőle testi állapotaink javításában.
Az elmúlt években árrobbanás tapasztalható a női alkotók aukciós áraiban, de még mindig hatalmas a nemek közötti különbség a műkereskedelmi piacon. KÁNTOR VIOLA RECENZIÓJA. Mintha egy légbuborékos fólia mögött a láthatatlanság és a láthatóság határán oszcillálnának, nőalakokat ábrázoló képek derengenek elénk rögtön a címlapon. Nem férfi tekintet irányította képek ezek, mindegyik női alkotó munkája. Látjuk a mai #metoo-mozgalom 16-17.
Jóllehet az izlandi író és költő, Jón Kalman Stefánsson kétrészes családregényének első kötete, A halaknak nincs lábuk már önmagában megteremtette azt a sajátos mikrouniverzumot, amelynek középpontjában az ország egy különleges kisvárosa, Keflavík és a keflavíki közösség állnak, a duológia második darabja talán még intenzívebb szövegstruktúrát hoz létre: továbbszövi, kibontja, majd elvarrja az addig felvázolt cselekményszálakat.
Itt most infotársadalmi korunk kulcsjelenségeinek sajátos bírálata következik. Nem saját agyszülemény, hanem okos és helyesen érvelő kézikönyvecske lapjairól szemlézek. Sőt nem is szemle ez, csak rohanás a jól hangzó mondatok erdejében, kapkodás fogalmak és eligazodási pontok között, ahol bizony esések és hempergődzések, jajok és fájdalmak is megesnek. Művészeten és életen innen, meg túl is. De a gyógyír is készen áll. Markánsan keserű, de legalább némiképp hatásosnak tűnik.
Egy autó kisodródik a jeges kanyarban, és a benne ülő két nő közül az egyik meghal. Az áldozat a 26 éves színházi rendező, Synne, aki éppen a Karamazov testvérek alapján készített darabját szerette volna bemutatni egy vidéki társulattal. Az autó vezetője, Carla, a 60 éves aneszteziológus, édesanyjához indult Bergheimbe, az ápolási otthonba. A gyakorlott orvos hiába próbálkozik elkeseredetten, nem tudja megmenteni utasa életét, aki attól fullad meg, hogy saját diplomatatáskája a torkához csapódik.
A könyv borítóján egy – a címlapot szinte teljes terjedelmében elfoglaló, töredezett gyufaszálat látunk. Egy „túlélésre ítélt”, ám valójában funkcióját vesztett, „életképtelen” tárgyat, mely szűkszavú gesztusként jelzi a kötet alapkérdéseit, amiket Byung-Chul Han lebilincselő, ugyanakkor megrázó módon oszt meg olvasóival. A csillapítás lehetséges szinonimája a negatív jelentésrétegeket is hordozó tompítás, melynek (megítélés szerint) pesszimista, netán realista látószögéből vizsgálva, súlyos dilemmához érkezünk.
