Hogyan lett világsiker Ole Thorstensen norvég ács kibővített munkanaplójából? Váncsa István kritikája. Ole Thorstensen norvég mesterember, konkrétan ács, bár ez az ő hazájában mást jelent, mint mifelénk. Náluk az ács afféle fővállalkozó és egyben építésvezető is, ám az építkezésen éppúgy dolgozik, mint a többiek. Thorstensen abban különbözik az átlagtól, hogy az egyik – számára nyilván kedves – munkáját részletekbe menően leírta, afféle kibővített munkanapló gyanánt, az eredményt odaadta egy kiadónak, a mű pedig megjelent. Ez már önmagában véve is a csodák birodalmába tartozik, ám a java még hátra van. A könyvet olyan lapok dicsérték, mint például az Economist, a Spectator, a Wall Street Journal meg hasonlók, számos nyelvre lefordították, világsikert aratott.

Hogy a táplálkozásantropológiára magára akár diszciplínaként is lehetne tekinteni, az csak az utóbbi nagyjából ötven évben és jellemzően az északi félteke jóléti államainak polgárai előtt vált nyilvánvalóvá. A világ többi részén, amely egyébiránt a népesség mintegy négyötödét is lefedi, a táplálékbevitel jellemzően nem szertartásos körülmények között, afféle gasztrotemplomokban történik, hanem megmaradt annak, ami évmilliókkal ezelőtt is volt: a bendő megtöltése az élő szövet működéséhez szükséges energia előállításának céljából. Szira Péter könyvajánlója az OCTOGON 169-es (2021/5-ös) lapszámából.   Persze könnyű kenyér és olcsó zsurnaliszta-fogás a hanyatló nyugat egy újabb hóbortjaként leírni a táplálkozástudományt, ráadásul nem is lenne tisztességes.

Mi a közös a csupasz genitáliák divatjában, az iPhone-ban és a korszak vitathatatlanul legfelkapottabb képzőművészében, Jeff Koonsban - indul a Németországban élő, németül író - ínyenceknek itt az eredeti cím: Die Errettung des Schönen - koreai filozófus karcsú kis kötetbe foglalt segélykiáltása az emberiség egyre zsugorodó, gondolkodni még hajlandó „törpe minoritásához”. Egy jó első mondatra még egy esszékötetnek is szüksége van, főként, ha a szerző Arisztotelésztől Wittgensteinig felsorakoztatja minden magasan jegyzett bölcselő gondolatait a szépről. De választhatott volna témául bármilyen egyéb fogalmat, amely töprengésre sarkall - már ha csiklandja még efféle hajlam a felelős értelmiségiek agyát.

Egy sportverseny harmadik helyezettje rendszerint jobban örül az elért eredményének, mint a második. Az ezüstérmes igazából nem is örül: győzni akart, ő akart lenni az első, de úgy érzi, kudarcot vallott. A bronzérmes viszont boldogan nyugtázza, hogy felkerült a dobogóra, ki tudja, hány versenyzőt megelőzve – fejtegeti a Rangsorolás – Egy össznépi társasjáték íratlan szabályai című könyv, amely tavaly Oxfordban jelent meg angolul – de már magyar fordításban is olvasható. Szerzője a magyar Érdi Péter, aki a michigani Western Universityn a komplex rendszerek tudományának professzora. Az emberi társadalom meglehetősen komplex rendszer, s benne eléggé komplex a rangsorolás is, amely listák készítésével kezdődik.

Akár Bukowski vagy Salinger távoli rokona is lehetne, de a legjobb pillanataiban szerencsére nagyon is bolgár marad. A maga céltalanul kóborló, tesze-tosza hőseivel, akik csak azért szeretnének több pénzt keresni, hogy könnyebben meg tudják bocsátani a saját disznóságaikat. Mert gyarlóságból és vétkekből akad bőven Terzinszki kötetében, szerencsére olykor mindent beragyog a kaján irónia. Ültünk a bolgár kiadó vezetőjével a szófiai vendéglő teraszán, és diszkréten búslakodtunk a nyár eleji napsütésben. Nálatok is csak az angol nevű szerzők mennek, fordult felém lemondóan. Nem, dehogy, próbáltam megvédeni a magyar ízlést, de aztán rádöbbentem, hogy bizony csattanós válaszként nem tudnék egy kortárs bolgár író nevét sem említeni. S vélhetően gondban lenne az átlagos olvasó, ha kortárs román, szlovén, szlovák vagy szerb szerzőt kellene felsorolnia.

Számít valamit, hogy a festmény alkotója nő volt vagy férfi? A műkereskedelem markáns és határozott választ ad erre: sokszoros különbség érhető tetten a férfi alkotók javára. Az utóbbi évek fejleménye, hogy e téren is elindult a változás. Martos Gábor alaposan adatolt könyve ezt, illetve a múzeumok és galériák kiállításpolitikáját követi végig, számtalan kínzó kérdést vetve fel az olvasóban. Modok Mária festő volt, festő nő vagy festőnő? Azt, hogy ki volt Frida Kahlo, valószínűleg sokan tudják – de ki volt Modok Mária? A művészettörténet egy még felfedezetlen darabkája… Nem, ez így talán sértő, inkább: felfedezetlen darabja, autonóm festő vagy Czóbel Béla felesége? Ha autonóm festő(nő), akkor hozzátesz vagy éppenséggel elvesz ebből az, ha melléragasztjuk a „feleség” pontosítást?

Öt hosszú monológ, öt női történet, öt lélekelemző (ön)analízis, melyek mindegyike szíven üti az olvasót. Modern, mai nők, akik hol Torinóban, hol Pozsonyban ténferegnek saját sorsukban, és elemzik helyzetüket lendületes mondatokban, lefegyverző őszinteséggel. A kortárs szlovák irodalom egyik, az ország határain is átnyúló ismertségű szerzője a Torinóban élő Ivana Dobrakovová 2018-as kötetével elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Tavaly óta (a korábban már megjelent Halál a családban és Toxo után) az Anyák és kamionsofőrök magyarul is olvasható a Typotex Kiadónak és György Norbert fordítónak köszönhetően. A furcsa, figyelemfelkeltő cím ugyan anyákat ígér, az első elbeszélés mégis egy apa története egyik lánya szemszögéből.

Nem vagyok matematikus, sőt…. Ráadásul – legyen ez egy coming out! – a filozófiai jártasságomban is vannak hiányosságok. Ezen okok miatt Lakatos Imre jelen írásai jelentős részben – de nem minden ponton! – túl vannak kompetenciámon. Hogy mégis bíbelődtem vele, az egyrészt Lakatos élettörténetének, másrészt – erre még visszatérünk – számomra is átlátható befogadható állításainak köszönhető. LAKATOS IMRE (1922-1974) A MATEMATIKA FILOZÓFIÁJA és az általános tudományfilozófia egyik legelismertebb művelőjévé nőtte ki magát ’56-os emigrációja után az Egyesült Királyságban. Gondolatai és megállapításai, melyek akkoriban eltértek a fősodortól, ma is komoly visszhangot keltenek.

Eleged van abból, hogy a tízmillió virológus országában élsz, ahol mindenki mindenhez ért? Ez a könyv segít eligazodni! A jelenleg is folyamatban lévő pandémiához hasonló helyzettel korábban nem találkozott az emberiség. Persze, voltak járványok, de a világ egymástól távoli zugai nem voltak ilyen közel egymáshoz, nem állt rendelkezésre akkora tudásmennyiség, mint napjainkban, nem terjedt az információ a vírusnál is gyorsabban… és akkor még nem is beszéltünk az információ minőségéről! A tudósok tudományos bikkfanyelven kommunikálnak, s a hétköznapi hírfogyasztó ellentmondást vél felfedezni a különböző szaktekintélyek megnyilvánulásai között. Ráadásul egy olyan világban élünk, ahol az információáramlás annyira demokratikus és szabályozhatatlan, hogy a legelborultabb téveszméseknek is jut hely és népszerűség.

Byung-Chul Han nem csak a felszínre figyel, azt vizsgálja, miként hatnak a változások a mélyebb rétegekben. Mivé lesz az szépség? A LÁJKOKRA VADÁSZÓ FELSZÍNESSÉG alapvetően változtatja meg azt, ahogy a világot látjuk, érzékeljük és láttatjuk. Ezek a változások úgy zajlanak le, hogy észre sem vesszük őket, miközben aktív részesei vagyunk. Byung-Chul Han olyan tükröt tart, amelyik élesebb képet ad, mint a mobiltelefonok kijelzője. ELKÉPESZTŐ SEBESSÉGGEL VÁLTOZIK A VILÁG, s ezt vitatni ma már botorság volna. Ezek a változások egyrészt a bőrünkre mennek, másrészt a bőrünkön érezzük őket. Ugyanakkor éppen ez a közelség – és sebesség – az, ami miatt nem nagyon van/lehet rálátásunk arra, hogy valójában mi zajlik, és az hová vezet.