Az empátia, együttérzés, beleérzés hiányát sokan morálisan rossz dolognak tekintik, vagy megfordítva: sokan úgy vélik, hogy a morálhoz az empátián át vezet az út. Fritz Breithaupt szerint azért ennél bonyolultabb a helyzet.   Az empátia, együttérzés, beleérzés hiányát sokan morálisan rossz dolognak tekintik, vagy megfordítva: úgy vélik, hogy a morálhoz az empátián át vezet az út. Ha megismerjük a másik helyzetét, szenvedését, nehézségeit, ha bele tudunk helyezkedni a másik szituációjába, akkor feltehetően előbb fogunk jót s jól cselekedni, segíteni neki, megérteni őt, és ezáltal felmérni a lehetőségeinket a helyes cselekvések irányában. Fritz Breithaupt, az Indiana Egyetem germanisztika professzora szerint azért ennél bonyolultabb a helyzet. Illetve nem bonyolultabb, hanem egyszerű, hiszen ez szimplán nincs így.

Az időjárás mellett valószínűleg a táplálkozás az, ami a legintenzívebben foglalkoztatja az emberek zömét. Bizonyos helyeken még mindig az a kérdés, hogy van-e mit enni. Másutt már az étel minőségéről folyik a diskurzus, és mindig ott lebeg a háttérben a táplálkozás jövőjére vonatkozó kérdések sokasága… Az emberi táplálkozás koronként és a földrajzi szempontból is elképesztőn sokszínű, ráadásul mostanra – a globalizáció áldása/átka – olyan lehetőségeink vannak, amilyenek néhány évtizeddel ezelőtt sem tudtunk volna elképzelni. Ráadásul ezekre a lehetőségekre ráépült egy külön iparág, mely szokásokra, tényekre és hiedelmekre építve megpróbálja befolyásolni az étkezési szokásainkat. Se szeri, se száma a legkülönfélébb étkezési divatoknak és trendeknek!

Sokak szerint a józan ész azt diktálja, hogy úgy éljünk, mint elődeink. Stephen Le könyvének legfőbb állítása, hogy napjainkban azért áraszt el bennünket a különféle betegségek özöne, mert az étrendünk, az életmódunk és a környezetünk az őseinkéhez képest jelentősen megváltozott. Ugyanakkor ő maga is elismeri, hogy komoly viták vannak szakmai körökben is arról, hogy mit is tekinthetünk „ősi” táplálkozásnak. Például a paleodiéták hívei azt mondják, hogy kerüljük a kenyeret, a babot, a tejet, együnk sok húst és zöldséget. Mások meg azt mondják, hogy a kenyéren, babon, tejen alapuló „hagyományos földművesétrend” az egészségesebb. Van ezzel az egésszel egy kis baj.

Több mint harminc éve március 14-én tartják a nemzetközi pí-napot, amely idén először a matematika világnapja is, és ezen a napon jelent meg Mosóczi András könyve is, A gondolkodás forradalma címmel. „Azok a szerencsés kiválasztottak, akik képesek rá, hogy a semmiből megteremtsék a jövőt, általában valamilyen mérnökök, az a nyelv pedig, amelyen a jövő terveit szövik, a matematika” – szögezi le rögtön könyve előszavában Mosóczi András. A szerzőt sokan ismerhetik, sikeres weboldalt működtet mateking.hu címmel, amelynek célja, hogy könnyed, olykor kifejezetten vicces, ugyanakkor nagyon alaposan és logikusan tanítson matematikát. A Pí-nap 1988-ban egy amerikai fizikus kezdeményezésére poénnak indult, de ebben az évben 3. hó 14-én az UNESCO és a Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) kezdeményezésére már a Matematika Világnapját ünnepeljük ekkor.

Negyedszázada jelent meg a színen az Anonymous was a Woman (Anonymus nő volt) kezdeményezés. A program elnevezése Virginia Woolf Saját szoba című esszéjének egy megjegyzésére utal, amely szerint a női festők sokszor azért nem szignálták festményeiket a korábbi évszázadokban, mivel nőként nem is igen alkothattak volna. Woolf egyébként úgy gondolta, hogy a valódi egyenjogúsághoz mindenképpen fontos a saját kereset és a privát tér, vagyis a saját szoba. Martos Gábor művészeti író erőteljes felütéssel indítja az Önarckép nyaklánccal – Női alkotók a műkereskedelemben című kötetét, ám azonnal le is szögezi: nem feminista művészettörténetet írt, és nem is „nőpolitikai” művészet- vagy műtárgypiac-elemzést. Csupán aránytalanságokra mutat rá.

Fontos nekem, hogy tudjam, amit tudsz, amire készülsz, amit a tieidnek valamint a szövetségeseidnek mondasz, de még sokkal fontosabb, hogy ne jöjj rá, hogy én ezt tudom. - ez a rejtjelfejtés legbensőbb lényege. Az atomkorszak előtti idők talán legizgalmasabb és legnagyobb hatású, hosszú párharca katonai rejtjelezők és kódtörők között, egy remek könyvben előadva. Kapjuk benne a katonai hírszerzés technikatörténetének egy kiemelkedően érdekes részét, annak háttereként pedig sok bepillantást a 20. századnak a 2. világháborút megelőző és azt magukba foglaló európai évtizedeibe. 304 oldal: Turing igen sok részlettel és irodalmi igényű előadásmóddal tárja elénk a minden ízében valósághű, sokszereplős történetet, benne egészen elképesztő szereplőkkel és fordulatokkal.

Talán nincs olyan ember, aki ne aggódna élete nehéz szakaszaiban a mentális épségéért. Biztosan normális, hogy furcsa gondolataim vannak? - tesszük fel ilyenkor a kérdést magunknak. Néha rettentő, esetleg visszataszító, saját magunk számára is felháborító dolgok jutnak az eszünkbe, meglepően reagálunk eseményekre, vagy éppen képtelenek vagyunk megmagyarázni egyes reakciónkat. Ha többé-kevésbé úgy is érezhetjük, hogy urai vagyunk a testünknek, az elménket, a gondolatainkat nem vagyunk képesek olyan mértékben kordában tartani, mint a testünket. Ez nemcsak zavaró, hanem időről-időre talán a legtöbb ember számára egyenesen riasztó is lehet, és motoszkálni kezd benne a kérdés: egészen biztosan normális vagyok? Honnan fogom tudni, ha már tényleg becsavarodtam?

A biológiaszakos Tomás számára a világ génekből, DNS-ekből, képletekkel leírható reakciókból áll. De mi történik, amikor vártalanul szerelmes lesz és elveszti a kontrollt az érzései és a racionális gondolkodása felett? Markéta Banková díjnyertes könyvében semmi sem az, aminek látszik. A Prágában játszódó történetet első olvasásra könnyű lenne úgy leírni, mint egy egyszerű nyári limonádét – ám ennél sokkal többet kapunk. Tomást olyan univerzális kérdések foglalkoztatják, mint bárki mást: tartozni valakihez. Szeretni és szeretve lenni. Míg a legtöbben állítják, hogy „mindig s szívre kell hallgatni”, addig Tomás büszkén vallja, hogy ő csakis a gének parancsait követi. A könyv egyik témája a családhoz való tartozás, a rokonok, a generációkon átívelő tulajdonságok öröklése.

Byung-Chul Han szerint a késő modern kapitalizmus nem a fegyelmezésre épül, hanem a munka fogalmának elasztikussá tételével újabb és újabb munkák elvégzésére ösztönöz. Az egyén nem fellázad sokasodó feladatai ellen, hanem büszkén vállalja azokat, sőt hangoztatja, hogy mi mindenre képes. Hogyan lett az „úr” a saját „szolgájává”? Byung-Chul Han német-korai filozófus németül 2010-ben, angolul pedig 2015-ben megjelent kis kötetét példás gyorsasággal adta ki magyarul a Typotex kiadó. Bár kilenc év soknak tűnhet első látásra, ám a humán- és társadalomtudományokban többnyire csak elismert, esetleg felkapott szerzőket fordítanak le ilyen sebességgel több nyelvre, márpedig a tárgyalt kötet jelen pillanatban több mint tizenhat nyelven is elérhető.

A dél-koreai származású német filozófus, Byung-Chul Han Pszichopolitika című művében az élet és a testek felett gyakorolt „biopolitika” helyett a lélek feletti hatalomról, a „pszichopolitikáról” ír. Hogyan fordítják ellenünk az érzelmeinket? Miért veszélyes a teljesítményelv kiterjesztése életünk minden részére? Han könyvében a francia történész, Michel Foucault által leírt biopolitikát kiegészíti a pszichopolitika természetrajzával. A biopolitika fogalmát Foucault az általa fegyelmező társadalomnak nevezett társadalomszervezési mód leírására alkotta meg. Ebben a társadalomban a hatalom az egyénre külső kényszerként hat, amit az olyan fegyelmező intézmények testesítenek meg, mint a laktanyák, a kórházak és a gyárak. A biopolitika hatalomtechnikái így a testre irányulnak.