„Születtem, szerettem hazámat, s dolgoztam érte. Ez az én életem története. Tegyetek ti is így, tanítsátok utódaitokat, s ha ezek is így tesznek, akkor Magyarország boldog lesz.” Így fejezi be visszaemlékezését az 54 matematikus egyike – válaszolván arra a kérdésre, hogy miért lett matematikus. Miért, hiszen annyi érdekes dolog van még a világon a matematikán kívül! S ezek a kiváló, irodalmi értékű írások sokszínűen, több oldalról adják meg a választ. Meghatározó hatású a feladatmegoldás élménye; az önálló gondolkodás öröme. Már gyermekként észreveszik: a matematika érdekes, érdemes vele foglalkozni. S ebben hányszor van szerepe a tanítóknak, tanároknak! Sokan említik az indító okok között a KÖMAL-t (Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat), amelyeknek évi ötszöri-hatszori érkezése mindig esemény. Feladatai szellemi erőfeszítésre sarkallnak, melynek a megoldás a jutalma.
A vallomásokban gyakran szerepel az országos hírű Reiman-szakkör, a versenyek, a Fazekas Gimnázium, amelyek a matematika gyönyörűséges világába repítenek. Megmutatják azt, hogy „a matematika nemcsak igazság, hanem fennkölt szépség is”, amit ezt Bertrand Russel matematikus-filozófus megfogalmazta.
De mi minden kerül itt még szóba! Egészen korai kisgyermekkorból sejlenek fel emlékek, problémák, feladatok, tanító nénik, a Kismatematikusok Baráti Körének eseményei, csodálatos játszótársak, osztálytársak, az iskolák, a családok és sorsmeghatározó véletlen események.
Felejthetetlen szereplője a történeteknek a pedagógus, a tanító. A tanító, aki például már a harmadikos gyermekben észreveszi a matematikai tehetséget, s eléri a szülőnél a tehetség gondoztatását. Van, aki olyan osztatlan tanyai iskola tanítójára emlékszik hálával, akinek egyik hétfős évfolyamából öten felsőfokú végzettségűek lettek.
Bár ritkán, de ellenkező előjellel is szóba kerülnek pedagógusok. Rossz tanárok, akiknek ellenére megmaradt a gyermekben az érdeklődés. Tanár kerül szóba, „akinek hallatlan tehetsége volt ahhoz, hogy elriassza az embert a táblán látható képletek megértésétől…”
Mit teszünk mi – a könyv pedagógus olvasói – tanítványainkkal? Átérezzük-e, hogy milyen különleges élmény számukra a matematika, a megoldás kitalálásának lehetősége, a „mindenre” igaz megfogalmazású állítás és az állítások igaz voltának indokolhatósága?
Felejthetetlenné vált esetekről, példákról olvashatunk ebben a könyvben! A matematika spontán alkalmazásának kisgyermeki ötleteiből idézünk egyet. „A kertünkben volt 12 barackfa. Egyik tavasszal megszámoltam a rügyeket egy fán, és abból megbecsültem, hogy az évi termés hány barack lesz, s hogy mennyi lesz a súlya a termésnek…” Sorolhatnánk a példákat! A könyv nemcsak azt mutatja meg, hogy milyen sokféle életút, élethelyzet van, ahonnan a tudomány csúcsára jutnak emberek, hanem ezen utak kezdeteinek a szereplőiről is szól: pedagógusokról, gyermekekről. Szól úgy, hogy letenni lehetetlen. Ismertetőnk befejezéséül az egyik, a közelmúltban elhunyt visszaemlékezőt, a felvételi felkészítés és felsőoktatás országosan ismert és elismert pedagógusegyéniségét, a tanítás talentumával tanító tanárt, Schamitczky Viktort idézzük, aki osztályfőnökének– pedagógus pályára bocsátó – szavaira emlékezik: „A Bibliában olvasható, hogy minden ember a születésekor egy talentumot kap Istentől, amivel élete végén el kell számolnia. Te a tanítás képességét kaptad, ezt kéri számon tőled Isten, minden más csak ezután következik. Vigyázz a tálentumodra, te ezzel tudsz segíteni embertársaidon.”