0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 175 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2799-09-4
Témakör: Vallástudomány, Történelem
Sorozat: PANTA

Eredeti ár: 2900 Ft
Webshop ár: 1740 Ft

KOSÁRBA
Az iszlamizmus
Eszmetörténet és geopolitika

Avicennától Abdelslamig

mandiner.hu/
2016-12-6

Az iszlamizmus intoleráns, monolit dogmatizmusa egy késői, sötét karikatúrája a fénykorát korábban élő nagy civilizáció hajdanvolt eredményeinek.

„A radikális iszlamizmus gyökere nem kulturális eredetű - nem az Iszlám egy alapvető tulajdonságának, vagy a vallás által létrehozott kultúrának az egyik melléktermékével állunk szemben. A radikális iszlamizmus azért jött létre, mivel az Iszlám »deterritorializálódott« (»deterritorialised« = kevésbé korlátozódott a területi alapúságára), ráadásul maga a muszlim identitás is megkérdőjeleződött.” (Olivier Roy)

Írhatnánk ALI AL-HUSZAIN IBN ABDALLAH IBN SZÍNÁ-nak Avicennát és SZÁLÁH ABD ASZ-SZALÁM-nak Abdelszlamot, a Jany János könyvében még nem szereplő párizsi tömeggyilkost. Az európai toleranciánk jegyében közelíthetnénk így a neveikben az eredeti, de a mi írásmódunkban és kiejtésünkben alig utánozható írást és hangzást.

Ami azonban jóval összetettebb feladat volna az udvarias látszat gesztusnál, még Jany Jánosnak Az iszlamizmus – eszmetörténet és geopolitika című könyv tudós szerzőjének is kompromisszumokkal és az újságírásban szokatlan hangtani jelek alkalmazásával sikerült csupán ezt megközelítenie; de saját bevallása szerint még így is kénytelen volt, bizonyos szokványok hatására/nyomán eltekinteni ezektől a pontosításoktól a kívánt olvashatóság érdekében. 

A kuszaság a rendben, mint mindig, most is felkínálja önmagát.

 

*

Mindenképpen roppant hasznos, rendteremtő tanulmány azonban Jany János könyve, hiszen napjainkban a muzulmán népvándorlás kaotikus és abszurd fogalmakkal zsúfolta tele a sajtót, az internetet, hogy a kommentálók felelőtlen és kaotikus beszólásait már ne is említsük – tehát illene rendet csapnunk fogalmaink világában.

Összemosódtak a fogalmaink és eltűnt a fogalmak hierarchiája, a jól bevált arisztotelészi kategóriák rendszere véleményalkotásaink mögül. Hatásukra értelmezhetetlen jelenségek halmazával szembesülünk és nem csupán a hirtelen aktuálissá vált muszlim világ minket is egyre durvábban érintő mindennapi eseményei, illetve annak értékelései viszonylatában. Az önmeghatározásunk is kaotikussá vált ezáltal.

És nem csupán a presszó-locsogások világában követhető nyomon ez a jelenség, hanem a (nem bulvár) médiában, sőt a magukat tudományosnak mutató nyilatkozatokban is jelentkezik ez a posztmodernnek vélt hagyomány, vagyis a hozzá nem értés sznob parádézása. Talán a szerénység hiányzik, és már az is arabusul szeretne beszélni, aki nem is tud arabusul, amikor úgy érzi, neki mindenképpen meg kell szólalnia, ahelyett, hogy előzetesen tájékozódna a témáról.

Igen, a káosz groteszk, nagy és végeláthatatlan. Ráadásul az Európába nyomuló tömegek fogalmi zűrzavara a hozzánk szóló abszurd üzeneteinkben, ha lehet, még a miénknél is kuszább. Nem hasonulhatunk tehát a minket megszólító üzenetek primitív, felületes dilettantizmusához, sem a különféle önkéntes gittegyletek visszhangzó álhumanizmusához, mert tragikus események már eddig is figyelmeztettek arra, hogy sokkal súlyosabb sorskérdésekről van szó, mint az elhagyott, gazdátlan cicusok és kutyusok istápolása. Mérlegelnünk kell, tisztázni fogalmainkat; és ebben valóban a segítségünkre lehet Jany tanulmánya, hogy általa is egyensúlyozni tudjunk a demokrácia és a káosz érzékeny határán.

*

Az iszlamizmus nem vallás, nem is a vallásnak egy irányzata, megfogalmazása, értelmezése; hanem egy olyan politikai, társadalmi és gazdasági elemeket tartalmazó ideológia, amely az iszlám vallását használja fel érvelési rendszeréhez, önmagát a saját képére formált vallásfelfogással igyekszik legitimálni. A vallást alkalmazza annak érdekében, hogy saját céljait elérje.

Tehát nem minden muszlim iszlamista, ugyanakkor minden iszlamista egyben muszlim is. Az iszlám az vallás, az iszlamizmus pedig politikai ideológia, és általában ezt a különbséget a követői sem ismerik fel. Az iszlamizmus intoleráns, monolit dogmatizmusa egy késői, sötét karikatúrája a fénykorát korábban élő nagy civilizáció hajdanvolt eredményeinek.

A tanulmány végigvezet azon a hosszú időszakon, amelyben az ógörög filozófiát átmentő és saját tudományosságát építő arab műveltség és tudomány már sorvadásnak indult, elsősorban az utópikus világkép bigott követése nyomán, a vallás céljai jegyében és annak áldozataként.

„Az egyetlen igaz vallás” univerzalitása mindenképpen jó volt már a közelebbi múltban is ismét arra, hogy kábítószerként enyhítse a nyugattól való elmaradottság kínjait a muszlim társadalmakban, sőt pusztító bosszúra tüzelje az eredeti teológiában egyre műveletlenebb önjelölt vallási vezetőit és náluknál is tájékozatlanabb követőiket. Ismerős szimptóma ez számunkra alig egy emberöltőnyivel a szocialista béketábor alkonya után, és nem pusztán a maoizmus, Kambodzsa, a lenini nemzetiségi politika és annak szovjet (vagy akár ceausescui, husáki) gyakorlata és keserű tanulságai nyomán. Emlékezzünk: a lüke foxi-maxi egyetemeken (a dolgozók marxista esti egyeteme) gyorstalpaló nadrágszabók, szobafestők okíthattak, sőt valódi pozíciókba, bírói székekbe, egyetemi tanszékekre kerülhettek.

Az Egyiptomban kivégzett Szajid Qutb testvére és tanainak örököse, Mohammed Qutb a Muszlim Testvérek terrorista szervezeti múltjával a baráti/testvéri Szaúd-Arábiában egyetemi tanszéket kap. Nem véletlenül nevezheti ironikusan szunnitizmusnak vagy vahhábizmusnak az iszlamizmust Jany a könyve záró fejezetében.

Meg is jegyzi: a vahhábizmus az olaj mellett Szaúd-Arábia második legfontosabb exportcikke. Ráadásul ezzel a megállapításával is értékeli, vagyis beárnyékolja a tudatosan elterjesztett téveszmét: az Irán feltartóztatását stratégiai célként meghatározó amerikai külpolitika évtizedeken keresztül képes volt összefogni a szunnita iszlamizmus különböző, az adott célra még éppen elfogadható, „mérsékeltnek” kikiáltott szervezeteivel, hogy azután egyre súlyosabb biztonsági kockázatot jelentsen a térségre nézve, majd globálisan is.

A szíriai polgárháború és annak minden következménye (Iszlám Állam) egyértelműen e stratégia eredményeihez sorolható. Miközben a valóságban az iraki szunniták által sikertelenül megtámadott Irán mai politikája azt mutatja, hogy a kezdeti hangzatos ajatollahi nagy célok terjesztésének meghirdetése ellenére a „forradalom” ott maradt a síiták felségterületén. Sőt, már Iránban is egyre veszít vonzerejéből Khomeini utópiája, olykor egyéb, sőt, még akár némi marxizmussal is megkevert új utópia-variánsok hatására. De már a monolitikus gondolkodással szemben megjelenik a pluralizmus és nem csupán az egyetemi ifjúság, hanem a vallási vezetők köreiben is. Miközben az ISIS, a szunnita világuralmi kalifátus megteremtéséért akar még mindig harcolni (remélhetőleg a közeli) végső leheletéig.

*

Pedig a valóságban nem pusztán a síita-szunnita ellenségeskedés osztja meg a mohamedán világot, a szunniták közt sincs igazi egység, minden önállóságra képes muszlim ország a maga értelmezése szerint, szélsőséges eltérésekkel próbálja értelmezni az iszlám hagyományait. Ezen a dilettánsan elképzelt kaotikus ISIS kalifátus (rém-) képe sem változtathat/segíthet.

A kalifátus nem az iszlám vallásának politikai intézménye. A kinyilatkoztatott nassz (szent)- szövegek nem igazolják a szükségszerűségét, tehát nem létezik. A kalifa nem a muszlim közösséget tévedhetetlenül és indoktrináció útján, irányító autoriter hatalom, hanem a muszlim jogtudósokkal együttműködő egy vélemény a sok közül. Köteles az iszlám jogot betartani és betartatni.

A kalifátus államszervezetének nem a saría volt az alapja, hanem a qánún, a világi jogalkotás. Már a középkori muszlim államok is jelentős részben e szerint működtek.

Az iszlamizmus ideológiai sarokpontja és gyakorlata ellentétes az iszlám joggal. Mohammed Ayoob szerint a vallás és a politika egysége mítosz, döntően az iszlamista ideológia és propaganda eredménye. Tehát a Koránra támaszkodó jog, a fiqh értelmezése is sokféleképpen változó az iszlám gondolkodás múltjában és a jelen egyre inkább a tanulatlanságot tükröző széles tömegeiben. Szunnita vezetőik zöme is tanulatlan az iszlám jog és vallás hagyományos tételeiben, falusi néptanítók és műszaki végzettségű amatőrök hirdetnek igét, alakítanak át fogalmakat saját szájuk íze szerint.

*

Minden iszlamista csoport végső célja a saria alapú iszlám állam bevezetése – a stratégiai cél tehát azonos, csak a taktikai elem más. Márpedig az erőszak kérdése ilyen taktikai elem, mivel vannak olyanok, akik szerint csak így lehet a célhoz eljutni. Mások szerint az erőszakos iszlamizmus zsákutca: azokat is elrettenti az erőszak, akik esetleg szimpatizánsok lennének, tehát nem szabad erőszakot alkalmazni. Ez azonban a végső cél azonosságán semmit sem változtat.

Vannak úgynevezett reformgondolkodói az iszlámnak, akik zömmel nyugaton élnek, egyetemeken tanítanak és a nyugati társadalmakat elismerő, dicsérő véleményeiket is hangoztatják. Ez az attitűd azonban taktikai: Ghannúsí például francia egyetemeken tanult filozófiát, számára a nyugati társadalmi rend csupán előkészítő fázis a végső cél, a saría uralmán nyugvó iszlamista rend bevezetéséhez. Hasonlóan valamiféle kettős beszéd jellemzi a reform-iszlám egyes szószólóit is (Tariq Ramadan, Júszuf al-Qaradháví, Bakri Muhammad sejk), akik képtelenek lemondani az iszlám univerzalizmusáról. Pedig eredetileg a saria nem törvény, pusztán a muszlimokra vonatkoztatható morális parancs, lelkiismereti mérce.

Vannak néhányan (a kivégzett Mahmud Taha, Wael B. Hallaq, Fazlur Rahman), akik valóban kiléptek a bigott hagyományok hálójából, sőt, Abdulláh al-Naím, aki szerint az iszlám mint vallás ügyét leginkább a szekularizáció szolgálná. Vagy Bassam Tibi, a göttingeni egyetem nyugalmazott szír származású tanára tizenöt éve hangoztatott véleménye szerint is a vallási meggyőződésnek a privát szférában van a helye. Az iszlamizmust rendkívül agresszív, veszélyes és totalitárius ideológiának tartja, mely inkompatibilis a mai kor nemzetközi realitásával.

Hogy mennyire a remény felcsillanása a reformgondolkodás felé hajló iszlám tudósok vélekedése, ezt nehéz eldönteni, mert saját tömegeikhez el sem juthat a reformvéleményük. Ha mégis eljutna, akár vérdíjat is kitűzhetnének a fejükre, vagy Mahmud Taha sorsára juttatnák őket egy „törvényes” bírósági ítélet nyomán. Az iszlám népesség palettája nem hogy széles, hanem szélsőséges, és akkor is, ha a mai Európa tájékozatlan, elvakult, álnaiv szelleme ezt nem veszi észre. Taha és Tibi ethoszával szeretne tárgyalni, és úgy is tesz, mintha velük volna dolga, s nem pedig a sivatagi iszlám vérbosszúra szomjazó (Talibán) agresszivitásával is, akik szemében a reformisták eretnekek, és ezért sajátos mércéik szerint mi, a rejtegetőik is, csak likvidálandó ellenségek lehetünk.

*

Botorság lenne a részünkről a történelmi és politikai tényeket figyelmen kívül hagyni, például Irán visszájára fordult társadalmi kísérletét. Irán a nyugatias civilizáció elemeinek, bár a sah diktatórikus rendszerében torzítottan, de mégis a szekularizációt magában foglaló rendszernek a kiépítésében fáradozott. Az iszlamista válasz akkor sem maradt el, és mindent elsodort Khomeini ajatollah bigott forradalma. Félő, hogy a mai NATO-szövetséges Törökországban az olykor nyugatias felszíni csillogás alatt az iszlamista szándékok és vágyak felbuzdulására támaszkodik Erdogan elnök diktatórikus rendcsinálása, és ugyancsak iszlamista vágyaknak ágyaz meg az Európai Unióval a migránsügyben folytatott, és az Unió sajnálatosan fajlagos impotenciájára építő, zsaroló tárgyalási sorozata.

Idézet Íbin Ládin fatvájából, az amerikaiaknak írt üzenetéből: „Hagyjatok minket békén. Azt tanácsoljuk, hogy csomagoljatok össze és tűnjetek el a földünkről.... és ne kényszerítsetek arra, hogy koporsóban, csomagként küldjünk titeket haza.” 

Mi az üzenete ennek a fatvának számunkra, kerülve a paritásosság árnyékát is? Bár több koráni vers és prófétai szunna egyenesen tiltja a civilek megölését − a kozmopolita iszlamizmus logikája még csak nem is az iszlám jogból, hanem az annak nagyon sok esetben alapjául szolgáló törzsi rendszerből vezethető le. A törzsi rend alapja az aszabijja, aminek fontos eleme a vérbosszú. Sajnos a vérbosszú alapján minden párbeszéd, társadalmi kapcsolat reménytelen. Ezt tanúsítja a számtalan megvalósult és tervezett terrorakció jelképe, Salah Abdelslam párizsi gaztette.

Gágyor Péter

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK