Különleges regény a dán Peter Høeg műve. A hetvenes évek Dániájában játszódik, mikor is nagyszabású integrációs kísérlet zajlott a népiskolákban annak érdekében, hogy a sérült és hátrányos helyzetű gyermekeket felzárkóztassák. Három kamasz egy zárt és levegőtlen magániskolában vívja a maga kilátástalan harcát, hogy megszabaduljanak a traumáiktól és megmentsék saját magukat. A rendszer erre láthatóan már nem képes.

Alig kezdtük el az olvasást, máris két kérdést szegez nekünk a könyv. Az egyik a címben (Megmenthetők?), a másik az első mondatban várakozik: „Mi az idő?” Előbbire válaszol a mű, utóbbi kapcsán inkább csak megközelítéseket ad, ugyanakkor ez a két kérdés jelenti Peter Høeg regényének két fő rétegét. Az elsőben három kamasz, Peter és két barátja, August és Katarina kálváriája bontakozik ki a hetvenes évek dán gyermekvédelmi és családjogi útvesztőjében, a másik pedig egy filozófiai alapossággal kibontott esszé, amely szervesen kapcsolódik a regény cselekményéhez.

Talán még sosem volt igaz annyira a tétel, mint itt: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Az illetékes hivatalok és ügyintézők elvileg mindent megtesznek (vagy legalábbis próbálkoznak), hogy az árva Petert felfogja a szociális háló, ám ő egyre reménytelenebb helyzetekbe sodródik. Mire kap egy komolyabb esélyt, és felveszik a híres és színvonalas Biehl Magániskolába, már túl van gyermekotthonon és nevelőintézeten, abúzuson és rendőrségi ügyeken, megaláztatásokon és éhezéseken. Tizenkét évesen százhuszonnyolc centi és mindössze huszonhárom kiló ruhástul, cipő nélkül, amikor bekerül az intézménybe. Az orvos állapítja meg, hogy nem törpe, hanem alultáplált…

Az igazi gondok azonban csak ekkor kezdődnek. A regény töredékessége és mozaikos szerkezete miatt apránként jutunk hozzá a kulcsfontosságú információkhoz, lassan rajzolódik ki a teljes kép.

Peter és társai egy nagyszabású kísérlet alanyai: 1964 és 1974 között a dán népiskolákban számos próbálkozás volt az integráció terén, amikor is sérült, hátrányos helyzetű, a törvénnyel összetűzésbe került és traumatizált, már-már menthetetlennek gondolt gyerekeket neveltek együtt az egészségesekkel abban bízva, hogy az előbbiek felzárkóztathatók az utóbbiakhoz.

Zárt rendszer

Csupa-csupa jó szándék és nemes cél – a csodálatos jövő megteremtése. Csakhogy az ötletgazdáknak „mintha semmilyen kapcsolatuk nem lenne a valósággal. Mintha színes és csodálatos elméletet teremtettek volna az időről, a gyerekekről és a közösségről.” És ami a legfontosabb: a jó szándék és a teória élesen elvált a mindennapi cselekedetektől, ezért a „nemesítés” kudarcra volt ítélve. Ennek lettek áldozatai a regény főszereplői. A jó szándék fegyelmezett terrorjának.

A regény másik szintje, amely a hetvenes évekbeli események elbeszélésével párhuzamosan fut, a traumák feldolgozására és az akkori helyzet megértésére tett kísérlet. Ennek legfontosabb része az idő mibenlétének megragadása, hiszen a magániskola zárt és fegyelmezett rendszerét a kimért idő és az ahhoz való feltétel nélküli alkalmazkodás tartotta fenn. Ezért lett ez a kulcsfogalom, amelybe a kamaszok folyton beleütköznek.

Peter huszonkét év távlatából eleveníti fel a történteket, immár családos emberként, a fejtegetései filozófia-, kultúra- és fizikatörténeti utazásként közelítik meg az időt.

Egyszerre kínzó töprengés, higgadt bölcseleti esszé és a beszámíthatatlanság ábrázolásának eszköze, a józan ész elvesztésének örvényekkel teli folyamata. Vagyis egyszerre fűti a kristálytiszta logika és a menekülés lehetőségeit kereső őrület.

Nem könnyű próza ez. Türelmes olvasót kér, aki képes egymáshoz illeszteni a szétszórt részleteket (elég sokszor kell visszalapozni, hogy élesebb képet kapjunk), megfejteni az utalásokat, rendszert vinni az olykor teljesen érthetetlennek tűnő fejtegetésekbe. Talán épp ez a Megmenthetők? egyik gyenge pontja: egy kamasz sem lehet annyira koravén, hogy olyan szabatosan gondolkodjon és beszéljen, ahogy időnként a főszereplők osztják meg egymással a gondolataikat. Egy alkalommal Peter így foglalja össze a tapasztalatait Katarinának: „Létezik egyfajta kiválasztás, az embereket a természet törvényei alapján választják ki. Az iskola a nemesítés eszköze. Ha megfelelően teljesítesz, az idő felemel.” És így tovább, mintha csak egy előadást hallanánk a katedra mögül.

Nem túl széles az a mezsgye, amely az őrület és a logika között húzódik, és amelyen mindkét terület erői hatnak: Høeg ezen megy végig.

Előnye, hogy képes eljuttatni olvasóját a katarzisig, a megértés és felismerés döbbenetéig, másrészt nagyon sok minden marad homályban. A regényben gyakran emlegetett laboratórium például külön elemzés tárgya lehetne: egyszerre tűnik megfoghatatlannak és konkrét helynek. Külső és belső helyszínnek, ahol „összeszedhetjük a gondolatainkat” és ahol a megértés kísérlete zajlik. Ugyanilyen sokrétegű az is, hogy Peter távolságtartó személytelenséggel „gyereknek” és „nőnek” hívja a kislányát és a feleségét (már ha a kislánya és a felesége), így utalva vissza a szintén gyerekként kezelt sérült pszichéjű Augustra, akit meg akarnak menteni, és Katarinára, aki iránt Peter gyengéd érzelmeket táplál. A két „család” így vetül egymásra.

A Megmenthetők? egyszerre van tele elborzasztó konkrétumokkal, a megalázás és megaláztatás számos megrázó részletével, a nemesítés kijózanító folyamatával, miközben bizonyos szimbólumokat, metaforákat tudatosan nem bont ki teljesen, hiszen az emberi elme még a legnagyobb igyekezete ellenére sem képes megérteni mindent. Főként a traumák esetén, abból pedig van itt bőven, mindhárom gyermek múltját, és így a jövőjét is meghatározzák. Az irracionalitás, a valóság rossz felmérése éppoly mozgatórúgója az eseményeknek, mint a meneküléssel kecsegtető értelem. E kettősség miatt a regény igencsak bevonja és munkára fogja az olvasót, rajta áll, hogy miként tölti ki a réseket, hogyan építi fel a megértés stratégiáját, hogyan kínál ő maga is menedéket a menekülő kamaszoknak. És legfőképpen, hogy miként válaszol a legégetőbb kérdésre: mi az idő?

Különleges regény, különleges dráma a dán író műve. Egyszerre olvasható az Iskola a határon nem túl távoli rokonaként, vagy felidézheti a Pink Floyd immár klasszikussá érett lemezére épülő The Wall című film iskolai jeleneteit, az arc nélküli diákok monoton menetelését és tehetetlen zuhanásukat a darálóba. Høeg regénye ad némi reményt, hiszen Peter példája révén a címbéli kérdésre is igenlő választ lehet adni, de az ezért fizetett ár súlya sokáig fogja nyomasztani az olvasót.