Az Élet és Tudomány 1997. évi 15. számának 458. oldalán már felhívtam a Tisztelt Olvasók figyelmét Reiman Istvánnak arra a könyvére, amelyben összegyűjtötte az 1959-tól 1994-ig megrendezett harmincöt nemzetközi diákolimpia feladatait, azok megoldását, leírta az olimpiák történetét, ráadásul számosérdekes adatot közölt a részt vevő országok csapatairól, külön kiemelve a mindenkori magyar csapat kitűnő, világra szóló szereplését.
A közelmúltban jelent meg a könyv folytatása. Ez az 1995-től 1998-ig lezajló négy olimpia anyagát foglalja magában az első kötetéhez hasonló felépítésben. Néhány kiragadott adat: a részt vevő országok nagy többsége hattagú csapattal indult. A versenyzőknek hat feladatot kellett megoldaniuk kétszer 4 és fél óra alatt. A feladatok helyes megoldásáért egy versenyző legfeljebb 6 x 7, azaz 42 pontot érhetett el, és ezek összegezésével alakult ki az országok sorrendje. Az elért pontok alapján az egyéni versenyben első, második és harmadik díjakat adtak ki, de az ehhez szükséges pontszámok évenként némileg változhattak.
A magyar csapatok folyamatosan nagyon jól szerepeltek: 1995-ben Torontóban 210 ponttal 5., 1996-ban Bombayben 167 ponttal 3., 1997-ben Mar del Planában 219 ponttal 2. és 1998-ban Taipeiben 186 ponttal 3–4. helyezést értek el.
A csapatok – köztük a magyar csapat – teljesítménye csak a sportolimpiákon vagy más világversenyeken elért teljesítményhez hasonlítható, ezért fölöttébb fontos, hogy minderről ne csupán a most iskolába járók (közöttük ott vannak az eljövendő évek csapattagjai) szerezzenek tudomást, hanem mindazok, akik a magyar diákok nemzetközi teljesítményét értékelik, és akik e teljesítmények eléréséhez segítséget is tudnak nyújtani – a tanároktól és az iskoláktól kezdve – mindenkinek.