Antik szónoki gyakorlatok

A kis kötet az ókortudomány olyan területére vezeti el az olvasót, amely az utóbbi évszázadban szinte ismeretlenné vált, a nyilvános beszéd, a szónoklat tanításának módszertanába. Két olyan - névről nyilván keveseknek ismerős - hellenisztikus korszakban működő szerző gyakorlatait adja közre, akik csaknem másfél évezreden át meghatározták vagy nagy befolyást gyakoroltak az iskolai oktatásra (a felsőoktatásra, ahogyan ezt ma mondanánk), mivel munkáik, példaszövegeik a 18. századig részét képezték a tananyagnak. Libanios és Aphtonios ez a két szerző, az utóbbi részben az előbbi tanítványa, követője is.

Bolonyai Gábor a két mester főbb gyakorlatait adta közre, áttekinthető címekkel és alcímekkel, és a használhatóság kedvéért megváltoztatva a kronológiai sorrendet. Aphtonios ugyanis a szónoklás összetettebb műfajaival foglalkozott, míg Libanios gyakorlatai a különféle beszédformák, toposzok, kommunikációs feladatok szélesebb választékát, szinte tárházát ölelik fel.

A nem hivatásos (értsd: nem klasszika-filológus) olvasó a különböző "kresztomatiákból" (ha az átírás - a kötetből is sejthető módon létező - konvencióinak megfelelően írom a szót…) ismerheti a szónoklási iskolapéldákat, de mindazt, amit Bolonyai Gábor nagyszerű bevezetése összefoglal, aligha tudja. A csaknem nyolcvan oldalnyi szöveg ugyanis áttekinti a szónokképzés ill. szónoklati hagyomány egész kultúrtörténetét, az attikai retorikától a kereszténységig, és rámutat, hogy az igen különböző társadalmi formációkban, nyilván a görög hagyomány nyomán folyamatosan fontos volt a jól szerkesztett, pontosan fogalmazott, magas szintű absztrakciókra képes nyilvános beszéd, még ha ennek a beszédmódnak a nagy korszakokban más és más a funkciója. A szabad görög városállamokban a polgár önmagát képviselte a bíróságok előtt és egyéb fórumokon. Később előtérbe kerültek a különböző szónoki szerepek, közvetítési feladatok, majd pedig a kereszténység kultúrájában sajátos retorikai műveltségként élt tovább a szónoklás mestersége a vallási intézményekben.

A fiatalok a retorikát (a leírásból követhetően: fiatal felnőttek) sajátos rendszerben tanulták. Előgyakorlatok vagy egymásra épített más tanulási fázisok adtak rá alkalmat, hogy a jelöltek tudjanak bánni a gondolatokkal, a nyelvvel, a szövegekkel. Mint Bolonyai bevezetéséből kitűnik, a klasszikus mitológia kontextusában, ill. a görög és római történelem közös ismeretanyagának alapján jelentős szerepet kapott a szó szerinti szövegtanulás, a szerepjátékszerű prezentáció ill. a kiadott toposzok megadott szempont szerinti átalakítása. Mindez magával ragadhatja a mai olvasót, aki a kommunikációval és az emberi - formális és informális - interakciókkal valamely társadalomtudomány szempontjából foglalkozik. Ugyanis mindaz, ami felsejlik a gyakorlatokból, igen jól értelmezhető a modern terminológia szerint is, például a közölt gyűjteményből bárki jó példákat emelhet ki az intertextualitás, a konverzációanalízis, a beszédaktusok logikája, a konstruktivista vagy a narratív szemlélet bemutatásához, a kommunikációs normák és szerepviszonyok kérdéséhez, továbbá egy sor egyéb, újnak tekinthető tudományos szemponthoz. A kötetből kitetszik, hogy - implicit módon - az ókori műveltség ezeket a kommunikációs szabályszerűségeket tudatosan és nagyon célirányosan tudta alkalmazni, és így könnyű rekonstruálni, hogy ez a szónoklati kultúra jelentős kommunikációs hatásokat tudott elérni.

A kötet alapján bizonyosnak látszik, hogy a verbális kommunikáció társadalmi formalizálása, a retorikai szocializáció és a rugalmas, kreatív fogalmazási tudatosság az ókori kulturális hagyománynak igen jelentős része, talán fontosabb eleme, mint azt a mai divatos kultúrtörténeti elemzések (amelyek elsősorban textuális érdeklődésűek) el- illetve felismerik. A két jeles görög retorika-tanító különféle gyakorlatai, az azokban rejlő inter- és tranzakciós kategóriák (melyeket Bolonyai kiválóan szed táblázatokba, listákba) ma is kitűnően használhatók lennének a kommunikációs képzésben, fejlesztésben.

Így hát a könyv érdekessége messze túlterjed az ókortudományokat tanulók vagy művelők manapság sajnos szűk körén. Szerintem a kötet a humán értelmiség széles körének ajánlható. Szinte bizonyos, hogy aki elkezdi, azt Bolonyai mesteri visszatekintése és történeti-műfaji elemzése már rabul ejti, és amikor az önmagukban talán szürkének, sablonosnak tűnő gyakorlatokhoz ér, látja azok jelentőségét és perspektíváját.

Figyelemre méltó kötet ez a szép, de egyszerű kiállítású könyv. Nem szabad a címét szó szerint értelmezni. Ez a művelt és tudatosan kommunikáló emberek verbális viselkedéséről, befolyásolási technikáiról, „minőségügyi” normatíváiról szól!

Buda Béla dr.