A matematika természete

Ennek a matematika filozófiájával foglalkozó könyvnek az íróját egy klasszikus könyv (Courant és Robbins: Mi a matematika?) is inspirálta. Amíg a klasszikus előd azonban tanítja a matematikát, Hersh a matematikát, pontosabban szólva a matematikusi tevékenységet történeti, társadalmi, kulturális keretbe ágyazva elemzi, és egy humanista matematikafilozófia mellett érvel.
Legyünk-e platonisták? - kérdi Hersh. Azaz tételezzük-e fel, hogy a matematikai objektumok egyéni és társadalmi tudattól függetlenül létező absztrakt létező entitások? A választ a szerző negatívan válaszolja meg. Elemzésének alapvető kiindulópontja talán ezzel a bekezdéssel jól megvilágítható: "A matematika fejlődését övező mítosz részben onnan ered, hogy a matematikát kérdések nélküli válaszok gyűjteményének tekintik1 A matematikát ugyanis a kérdések viszik előre. A feladatmegoldás és a problémakeresés a matematika központi eleme."
Hersh arra is rámutat, hogy vannak haszontalan, sehova nem vezető kérdések. Nem szükséges válaszolni Heidegger azon kérdésére, hogy miért létezik egyáltalán bármi is. (Kíváncsi lennék rá, a kecskeméti konferencia résztvevői milyen arányban értenének ezzel az állítással egyet.)
A matematika fő vonulatában fundamentalista volt: szilárd alapokra kell helyezni. Amikor kiderült, hogy az euklideszi geometria nem az egyetlen lehetséges, a geometriai megalapozás összedőlt. A halmazelméleti megalapozás és a matematika formalista felfogása uralkodott a hatvanas évekig. Az elmúlt évtizedekben kezdenek megbarátkozni a gondolattal, hogy a matematika emberi tevékenység, életforma.
A könyvben megjelenik a magyar matematikai iskola is. Rényi Alfréd gyönyörű könyvét, a Dialógusok a matematikáról-t idézi Hersh. "Zeuszra - kérdi Szókratész -, nem titokzatos dolog, hogy többet tudhatunk a nem létező dolgokról, mint a létezőkről?"