Napjainkban sok szó esik a tudományról és intézményeiről, azok társadalmi hasznosságáról vagy éppen az okozott károkról. Sajnos az esetek nagy részében a fogalmak nin­csenek világosan meghatározva, vagy olyan sommás megállapí­tások hangzanak el, amelyek alapvető ismeretek hiányáról tanús­kodnak. Ilyenkor óhatatlanul felmerül a régi mondás bölcsessége: „Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul!”.

Jó néhány éve egy neves társadalomtudós egy akadémiai vi­taülésen azzal a meghökkentő kijelentéssel állt elő, hogy a tudo­mányos tudás mellett van másféle, ún. nem-tudományos tudás is: [1]: „…ha valaki kézrátétellel vagy talpmasszázzsal gyógyít, és de facto sokan gyógyultak meg attól, amit csinált, tehát nem irracionális a gyógyulást keresőnek hozzá fordulni, akkor ez az asszony valamit tud … Abból, hogy valaki nem a tudomány intézményének szabályai szerint szerzi és gyakorolja tudását, még nem következik, hogy semmit sem tud és hogy csaló. Lehet, hogy igen lényeges dolgokat tud. Az is lehet, hogy a tudományok eb­ből az ő nem-tudományos tudásából a jövőben még profitálni fognak.” Kissé vulgárisabban megfogalmazva, ha például a mágneses végbélkúp egyesek szerint meggyógyítja a dadogást vagy a lúdtalpat, akkor annak minden irracionalitása mellett van tudásalapja.

Az is szinte mindennapos dolog, hogy különböző civil szer­vezetek, mint az Energia Klub, szakmai kérdésekben nyilvánítanak „kiművelt, civil” véleményt: „Az még nem baj, hogy az energetikai miniszternek víziói sincsenek. Az viszont már igen, hogy helyette energetikai bizottságának elnöke és az akadémia atomlobbistája időnként arra buzdít, holnaptól épít­sünk új atomerőművet. … Amúgy biztos vagyok benne, hogy a kert végében mindenki inkább biomassza erőművet vagy szélke­reket látna szívesebben, ha már építeni kell, nem pedig atom­reaktort.”

Egyes politikusok szerint a tudomány és intézményei felesle­ges luxusnak minősülnek, ha nem produkálnak mérhető anyagi hasznot [2]: „Felmerül a kérdés: ha egy akadémikus nem képes piacképes munkát szerezni magának, akkor az megérdemli ezt a rangot és az azzal járó juttatásokat?” Egy másik képviselő­jelölt szerint pedig „…elengedhetetlen a Kádár-korszak meg­csontosodott maradványaként továbbélő tudományos-akadémi­ai rendszer újragondolása is. Magyarország nem engedhet meg magának egy államilag fenntartott, ámde tehetetlen akadémiai elitet.” A legkeményebben egy korábban nagy befolyású, ma már azonban amortizálódott politikus fogalmaz: „Az MTA azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképes­séget, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak […] A magyar tudósokkal az a gond, hogy akik meg­határozók, vagy alkottak valami maradandót, már nem élnek”.

Ilyen körülmények között nagy szolgálatot tett a Typotex Kft. az­zal, hogy megjelentette Berényi Dénes akadémikus Tudomány és kultúra című kötetét, amely a régi római mondásnak megfelelően, miszerint Audiatur et altera pars, megszólaltatja a másik oldal egy képviselőjét is. A kötet a neves atomfizikus, az MTA korábbi alelnö­kének az elmúlt közel másfél évtizedben a különböző hazai és nem­zetközi fórumokon tartott előadásaiból és folyóiratokban megjelent cikkeiből tartalmaz válogatást, amelynek nagy része sajnálatos mó­don ma is éppolyan aktuális, mint megszületése pillanatában volt.

Berényi professzor az előszóban megfogalmazza ars poeticá­ját: „A tudományos ismeretterjesztés, a tudományos eredmények eljuttatása a társadalom minél szélesebb rétegeihez a tudomány és a tudományos kutatásban résztvevők, az eredmények létreho­zóinak nem csak egyik fontos kötelessége, de saját jól felfogott érdeke is. Csak így érhető el, hogy a társadalom és a tudomány között ne jöjjön létre szakadék, a tudomány eredményei beépül­jenek a társadalom kulturális értékei és a gazdaság körébe és alakítsák azt.”

A cikkek a következő témák köré csoportosulnak:

• Kultúra, civilizáció, tudomány
• Ahogy a természettudomány látja a világot
• Tudományos eredmények és alkalmazásaik
• Az energiakérdés
• A tudomány múltja, jelene, jövője
• Tudomány és társadalom
• Egyetemes tudomány, magyar tudomány

Itt nincs mód arra, hogy az igen tanulsá­gos írásokat részleteikben ismertessük, kedvcsinálónak azonban érdemes a legér­dekesebb, és a társadalom számára legfon­tosabb kérdésekkel foglalkozó részekből kiragadni egy-egy rövid, de elgondolkod­tató idézetet.

A tudomány és kultúra viszonya a kü­lönböző társadalmakban számos fontos és érdekes kérdést vet fel, de eközben nem szabad megfeledkezni Bay Zoltán, a ki­emelkedő magyar fizikus megjegyzéséről, miszerint: „Az a civilizáció, amely elhide­gül a tudománytól és a művészettől, vagyis a kultúrától, az pusztulásra van ítélve.”

A tudomány, azon belül a természet­tudományok haszna a társadalom számá­ra nem igényel különösebb indokolást, ha csak a mobiltelefonra, az MP3 lejátszók­ra vagy legfőképpen az internetre gondo­lunk, azonban ezeknél sokkal lényegesebb dologra hívja fel a figyelmet Berényi professzor Paul Davies-szel, a neves kozmológussal egyetértésben: „A tudományos módszer vonzereje nem csupán óriási erejének és hatóképességének köszönhető, hanem kérlelhetetlen tisztessé­gének is. Minden új felfedezés, minden elmélet a tudományos vi­lág szigorú ítélőszéke elé kerül.”

Azok számára, akik mindenben az azonnali üzleti hasznot ke­resik, ezért elvetik az alapkutatások létjogosultságát, a legfrap­pánsabban Lovas István akadémikus fogalmazott: „Az alapku­tatással foglalkozó az árbockosárban ülő matrózhoz hasonlít, aki kiált, ha föld vagy jéghegy jelenik meg a látóhatáron. Ha le­parancsolják az evezőhöz, a hajó bizonyára gyorsabban halad. Csak azt nem tudni, hogy merre.”

Társadalmunkban a legnagyobb vitát az energiakérdés váltot­ta ki, nem véletlen, hogy erről a témáról a Mindentudás egye­temén is elhangzott előadás [3]. A Berényi professzor által részletesen bemutatott tényeket és precízen kimunkált érveit a következő idézettel lehet összegezni: ,,...tisztán kell látni, hogy belátható időn belül az alternatív energiaforrások nem tudják fedezni az emberiség energiaszükségletét. Sem a fosszilis, sem a nukleárisenergia-forrásokat nem tudjuk nélkülözni belátható időn belül. A politikának, a médiának és a társadalomtudomá­nyoknak is meg kell tenniük a magukét azért, hogy a társadal­mat ne előítéletek, babonák és indokolatlan, irracionális félel­mek irányítsák.”

A továbbiakban a tudomány jövőjének kapcsán szóba ke­rül a felsőoktatás kérdése, a tudomány és vallás viszonya, va­lamint a tudomány hasznossága a társadalom számára. A fel­sőoktatásról szólva a következőket fontos hangsúlyozni: „Az, hogy a fiatal korosztályok a középiskola után tovább tanulnak, elkerülhetetlen következménye a tudomány fejlődésének, an­nak, hogy valaki ’a tudás társadalmában’ megállja a helyét. Kétségtelen azonban, hogy az eltömegesedésnek vannak ve­szélyei is. Ez elsősorban a nívó süllyedése lehet, hiszen az sem biztos, hogy a hallgatók növekvő számához van megfelelő szá­mú és megfelelő felkészültségű oktató. Mindez csak kiemeli az elitképzés jelentőségét, amelyik pl. a PhD-kurzusokban, az ún. doktori iskolákban valósul meg.”

Végül néhány elgondolkodtató mondat arról, mi haszna is van a tudománynak: „Bárhogy és bárhonnan is közelítjük, min­denek előtt azt kell leszögeznünk, hogy a tudományos kutatás elsősorban a bennünket körülvevő természeti és társadalmi va­lóság felderítésére, törvényeinek és összefüggéseinek megisme­résére törekszik.

Persze ezzel kapcsolatban felmerülhet, hogy nem_,felesleges-e ez, nem pazarlás-e szellemi és hatalmas anyagi erőket áldozni erre. Teleszkópokat, gyorsítókat, műholda­kat, nagy teljesítményű számítógépeket lét­rehozni és működtetni erre a célra, mikor sok esetben – úgy tűnik – ezeknek semmi közvetlen hasznuk nincs, pl. egy új csillag vagy egy új atommag felfedezésének nincs semmi haszna.

Ez az ’e nélkül meg lehet élni’ típusú gondolkodás azonban veszélyes utat je­lent. Mert nem beszélve most arról, hogy később milyen alkalmazásai lehetnek a gyakorlattól legmesszebb eső tudományos eredményeknek is (amint erről a tudo­mánytörténet meggyőzően tanúskodik), hanem csak arról, hogy a tudományos kutatás, amikor ismereteinket gyarapít­ja, akkor a valóság kimeríthetetlen gaz­dagságát és szépségét tárja fel előttünk, amelyről a tudomány műszerei és mód­szerei nélkül nem szerezhetnénk tudomást. Végeredményben költészet és szépirodalom, zene vagy képzőművészet ’nélkül is meg lehet élni’. Fo­galmazhatunk úgy, hogy minden nélkül, ami az életben embe­ri, meg lehet élni.”

Berényi professzor kötete napjaink számos aktuális kérdését tekinti át és az olvasót feltétlenül gondolkodásra ösztönzi. Talán nem (tudományosan?) lehetetlen ötlet azt javasolni, hogy a kötet legyen kötelező olvasmány hazánk politikai elitje számára.

IRODALOM

1. Heller Ágnes: Elmélkedések a hiszékenységről, Magyar Tudomány 1997/8

2. Solymosi Frigyes, Az akadémia és a kiválóságok támogatása – Szük­ség van-e tudományra és akadémiára?, Magyar Tudomány 2010/2

3. Bencze Gyula: Kell-e félnünk a nukleáris energiától? 2003. jan. 27., (http://www.mindentudas.hu/magazin2/20050218termeszettudoma­nyok.html#fizika)