
Oldalszám: 900 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-7546-88-4
Témakör: Nyelvtudomány, Szépirodalom
Elfogyott
Görög költők antológiája
Az antik irodalom páratlanul gazdag lírai – és
részben drámai – termésének nagysikerű válogatása ezelőtt húsz évvel jelent
meg először. Ma már szinte elképesztő, hogy 1982-ben több mint 25 ezer
példányban, amely rövid idő alatt mind egy szálig elfogyott. Nagy sikerének
egyik oka, hogy időközben tankönyvvé vált, az egyetemeken és a főiskolákon
kötelező, vagy legalábbis ajánlott olvasmány. De a hallgatókon kívül minden
irodalomkedvelő kedvenc és értékes olvasmánya lett, mert kitűnően összefoglalja
az ókori görög költészet másfélezer esztendős költői termését.
Nem csupán a mai értelemben vett lírai költészet
neves szerzőit és híres vagy elfeledett alkotásait sorolja egymás után,
hanem beilleszti az irodalomtörténeti sorba a népköltészet, az epika, sőt
a drámai műfajok – például a mimus –, sőt a tanító költészet műveit és
alkotóit is.
A mostani kiadás tulajdonképpen változatlanul
az első, eltekintve néhány apró szerkezeti változtatástól, amelyet a szerkesztő
és az utószót író Szepessy Tibor végzett el. De sem a rangos fordítók névsora
nem változott, sem az összeállítás szerkezete nem módosult. Az archaikus
kor emlékei után sorra veszi a klasszikus időszak, az 5-4. század alkotásait.
Ezt követik a hellenisztikus kor emlékei, majd a római császárkor alkotásai,
egészen az időszámítás utáni 6, századig. Szerencsésen kibővült azonban
a jegyzetszótár, és ez még gazdagabbá teszi az amúgy is értékes válogatást.
Sz.K.
Kapcsolódó recenziók
- Görög költők antológiája (Valachi Anna, Népszava, 0000-00-00)
- Görög költők antológiája (, Könyvhét — V. évfolyam 15. szám, 0000-00-00)