„A könyveknek is megvan a maguk sorsa” – tartja a mondás, és így talán a recenzióknak is. Több mint három éve egy kicsiny könyvnek a Typotex Kiadótól való új kiadásáról írtam ugyanitt. Az egykori szakköri füzet azután a német Springer Kiadónál néhány éve angolul és németül jelent meg, alaposan kibővítve. Most pe­dig, amikor utóbbinak a magyar vál­tozata is olvasható – ismét a Typotex Kiadó jóvoltából –, nem tudok jobbat, mint ideollózni azt, amit akkor papír­ra vetettem.

1966 tavaszán a fél ország a tele­vízió előtt ült. Ma ez nem hír, de ak­kor az egyetlen létező csatorna nézettségét jelentette; a műsor nem szappanopera volt, hanem Ki Miben Tudós? néven középiskolás diákok tantárgyi vetélkedői matematikából, fizikából, történelemből… A matema­tika döntőben a két diák felváltva oldotta meg a feladatokat a hangszige­telt fülkékben. A zsűri tagjai, három legenda: Hajós György, Rényi Alfréd és Turán Pál akadémikusok elisme­rően bólogattak. Aztán az egyik fel­adatot én is értettem: Hány pontban metszik egymást egy konvex sok­szög átlói? A 4 perc gondolkodási idő leteltével az elsőnek sorra kerü­lő szemüveges diák szembenézett a kamerával és kimérten közölte: „Nem tudtam megoldani a feladatot.” Le voltam nyűgözve, hogy ezt így is lehet csinálni. De nem volt idő, a má­sik lépett a táblához, tempósan raj­zolt egy négyszöget, behúzta az át­lóit, valami kölcsönösen egyértelmű megfeleltetésről beszélt, aztán annyit mondott, hogy „tehát a válasz en alatt a négy”: Nyolcadikosként ebből semmit nem értettem, az iskolában nagyban százalékszámoltunk. A zsűri viszont elégedett­nek tűnt, pontszámok gyulladtak ki, eldőlt a verseny. A győztest Lovász Lászlónak hívták…

Két év telt el, a gimnáziumban kombinatorika volt az anyag. Az egyik órán a következő feladattal kezdtük: „Hány pontban metszik egymást egy konvex n-szög átlói?” Mint akit a villám sújtott, hangosan rávágtam: „n alatt a 4”. A tanár el­ismerően nézett rám, de várta a magyarázatot. Miközben mentem a táblához, lepergett előttem a film, két év után ott, akkor megértettem, miről beszélt Lovász László. Nem volt más dolgom, mint elismételni a megoldását.

Most pedig a kezemben van egy vékony könyv, ennek is Kombinatori­ka a címe. A szerzők hajdani osztály­társak a Fazekas Gimnázium legendás első matematika tagozatáról: Lovász László, Pelikán József és Vesztergombi Katalin. Az első szer­ző nevét mindenütt ismerik a világon, alapvető szerepe van abban, hogy mára a kombinatorika nehéz felada­tok szétszórt gyűjteményéből a matematika nagykorú fejezete. A második szerző az algebra tudósa, mate­matikusok nemzedékeit tanította az egyetemen. A harmadik jelenleg ma­tematikát tanít a seattle-i egyetemen, és sikeres, bár nemzetközileg kevés­bé ismert további közös eredményei vannak az első szerzővel. Alig 140 ol­dal, a matematika kiadásának misszióját rendületlenül vállaló Typotex Kiadó jelentette meg, miután az 1970-ből való első kiadás megsze­rezhetetlenné vált. A szerzők még egyetemistaként írták, és bevezető­jükben az általános iskolák 7-8. osz­tályosainak és a középiskolásoknak ajánlják. Az 57. oldalon, a Kombina­torika a mértanban című fejezetben ott van a régi „Ki miben tudós?” ve­télkedő feladata a konvex n-szög át­lóiról, a megoldással együtt. (Az első szerző szerepéről nem esik szó.) Szó esik viszont alapvető összeszá­molási feladatokról a számelmélet kombinatorikai jellegű eredményeiről, indián törzsek vadászterületé­nek feltérképezéséről egy olyan eredmény kapcsán, amelyet világ­szerte „magyar mód­szernek” neveznek. Aki elolvassa, számolhat az­zal, hogy az ő élete film­jének is részévé válik.

Ezt írtam három éve. Egy lelkiisme­retes recenzens most megjegyezné, hogy a könyv megváltozott: példá­ul az immár nagykorú tudományág nagykorú nevét viseli. Írna az új fejezetekről is: az eltelt 35 év a kombina­torika életében sok-sok emberöltőnyi matematikát jelent. A szerzők életraj­za is továbbíródott; a szöveget ille­nék olyan részletekkel kiegészíteni, hogy számos funkciója mellett az el­ső szerző az ELTE Matematikai Inté­zetének igazgatójaként újra Magya­rországon dolgozik, bár ma, amikor egy matematikus munkahelye elsősorban a világháló és a konferenciák műhelyei, talán nincs akkora jelentő­sége, melyik városban vagy konti­nensen van az íróasztala. Ellenben az, hogy Lovász László megint itthon tanít, nem filológiai érdekesség és nem is csak életrajzi adat: jó hír. El­sősorban a szerencsés diákoknak az, de a recenzensnek is, és akár be­lelapoz a könyvbe, akár nem, az ol­vasónak is.