Ha füstölgésről van szó, elsőként dohogásra gondol a jóhiszemű, csak másodsorban a dohányzásra. Martin van Amerongen neves amszterdami publicista, szenvedélyes dohányos könyve a dohányzásról villant fel rendkívül érdekes tükörcserepeket, és nem feledkezik meg a művészetek idevonatkozó részeiről. Nem is tudom, van-e a dohányzás tárgykörében valamiféle ismertető szakirodalom, az író mindenesetre egy dohányszagú könyvet kínál nekünk.

Leáldozott a dohányosok ideje, kiűzték őket a nyilvános helyekről, egy csomag cigaretta ára az egekben van – állítják a füstölgők. Középiskolás koromban az órán, folyosón dohányoztak a tanárok, még korábban egyenesen sikk volt cigarettázni Ámerikában, az élet netovábbjának tartották. És nagy sikert aratott itthon például a Hamvadó cigarettavég című film is, biztatva a szerelemre és a dohányzásra.
Van Amerongen nem akar leszoktatni a füstölésről, szenvedélyes dohányosként nem beszél a füstölés ártalmairól, káros hatásáról embertársaink és a környezet védelmében. Sőt, vallja, hogy meg kell adni a módját, s a világ nem dohányzó része sem tehet panaszt. A Typotex Kiadó Európai szövegek sorozatában megjelent vékony kötete Jan Metz előszavával nyit: Amerongen életútját ismerteti, de nem valamiféle hivataloskodó stílussal, ami szinte elvárás, hanem egy gyarlóságával is emberi lénynek ábrázolja az írót. Van Amerongen szerkesztőként kezdte, a kultúra rendkívüli módon vonzotta. Wagnerről, Heinéről, a nagy zeneszerzőkről, írókról születtek írásai. 2001 márciusában megírta a lapban, melynek munkatársa volt, hogy nyelőcsőrákja van. Egy kellemetlen megjegyzés után döntötte el, hogy megírja dohányzásról szóló könyvét.
A szerző sorra veszi könyve elején, hogyan került kapcsolatba a különféle élvezeti cikkekkel (dolgokkal): az erős italokkal, „ama rettenetes rosszal”, az első szexuális tapasztalattal, még verset is szavalt, majd az első szivar elszívásával. És meg is érkeztünk a könyv tárgyához: példákkal támasztja alá, micsoda megtorlásokat vezettek be a dohányzás ellen. I. Jakab, aki hullarészegre itta magát esténként, kínzásokkal próbálta meg a dohányosokat rábírni a füstölés elhagyására. Mihály cár tovább ment: levágatta a visszaeső cigarettások orrát. Nagy Abbász sah sokkal praktikusabb megoldást talált, orr- és szájcsonkítást. A dohányzás végleges befejezését IV. Murád kivégzéssel tette hatásossá. Van Amerongen csendben megjegyzi, hogy a diktatúra eleve nem kedvelte a dohányzást, mert az szerinte mélyen demokratikus, a bor-sör-pálinka és a cigaretta közös élvezete nagy beszélgetésekbe torkollik, és ahol már egynél több ember van, ott bizony sok téma szóba kerülhet.
A „Szentnégyesség” – Sigmund Freud, Orson Welles, Winston Churchill és a számunkra ismeretlen J. M. den Uyl – példáján okulva, mind a négyen hódoltak a dohányzásnak, a szerző szerint a füstölés – más élvezeti szerekkel ellentétben – nem butít. A művészeti ágak közül is sok példa akad a dohányzás éltetésére: mindenki ismeri Bizet Carmenjét, ahol is a címszereplő egy dohánygyár (vagy szivargyár? A Mérimée-mű szivargyárat említ, az opera szövegében szerepel cigaretta és szivar is) munkásnője. Wolf-Ferrari egyenesen „cigarettaoperát” írt Amerongen szerint, a főszereplő, Susanna dohányzik, de ezt férje nem tudja, és féltékeny lesz. A megoldás hepienddel körített. Színdarabok tucatjában kívántatik meg a dohányzás, a tévében viszont már alig lehet olyan műsort látni, ahol dohányoznának.

Az alkoholfogyasztással kevésbé rigorózusak, pedig szerinte ha valami, akkor az tényleg öl, butít és nyomorba dönt. A kábítószer pedig csak folytatja diadalmenetét, állítólag bárhol, bármikor beszerezhető. Nemcsak Hollandiában, itthon is. (A dohányzás egészségre gyakorolt káros hatásáról természetesen nem ebből a kiadványból tájékozódhatunk.)

Martin Amerongen zsebkönyve rendkívül színes, kellemes olvasmány. Ha nem csak felületesen olvassuk, nyári időtöltésként, rengeteg adattal leszünk gazdagabbak.
A könyvet Daróczi Anikó, az előszót Balogh Tamás fordította, mindketten gördülékenyen ültették át a szöveget. A mcenszki járás Lady Macbethje című opera újabban a Kisvárosi Lady Macbeth nevet viseli, a holland személyek, szavak nincsenek magyarázva, holott az előszóban olvashatjuk, hogy a hollandok inkább Európán túlra vágyódnak, hozzánk nemigen jutnak el az ott ismert nevek, szavak.