2008. július 6
Ha
füstölgésről van szó, elsőként dohogásra gondol a jóhiszemű, csak
másodsorban a dohányzásra. Martin van Amerongen neves amszterdami
publicista, szenvedélyes dohányos könyve a dohányzásról villant fel
rendkívül érdekes tükörcserepeket, és nem feledkezik meg a művészetek
idevonatkozó részeiről. Nem is tudom, van-e a dohányzás tárgykörében
valamiféle ismertető szakirodalom, az író mindenesetre egy dohányszagú
könyvet kínál nekünk.
Leáldozott
a dohányosok ideje, kiűzték őket a nyilvános helyekről, egy csomag
cigaretta ára az egekben van – állítják a füstölgők. Középiskolás
koromban az órán, folyosón dohányoztak a tanárok, még korábban
egyenesen sikk volt cigarettázni Ámerikában, az élet netovábbjának
tartották. És nagy sikert aratott itthon például a Hamvadó cigarettavég
című film is, biztatva a szerelemre és a dohányzásra.
Van Amerongen
nem akar leszoktatni a füstölésről, szenvedélyes dohányosként nem
beszél a füstölés ártalmairól, káros hatásáról embertársaink és a
környezet védelmében. Sőt, vallja, hogy meg kell adni a módját, s a
világ nem dohányzó része sem tehet panaszt. A Typotex Kiadó Európai
szövegek sorozatában megjelent vékony kötete Jan Metz előszavával nyit:
Amerongen életútját ismerteti, de nem valamiféle hivataloskodó
stílussal, ami szinte elvárás, hanem egy gyarlóságával is emberi
lénynek ábrázolja az írót. Van Amerongen szerkesztőként kezdte, a
kultúra rendkívüli módon vonzotta. Wagnerről, Heinéről, a nagy
zeneszerzőkről, írókról születtek írásai. 2001 márciusában megírta a
lapban, melynek munkatársa volt, hogy nyelőcsőrákja van. Egy
kellemetlen megjegyzés után döntötte el, hogy megírja dohányzásról
szóló könyvét.
A szerző sorra veszi könyve elején, hogyan került
kapcsolatba a különféle élvezeti cikkekkel (dolgokkal): az erős
italokkal, „ama rettenetes rosszal”, az első szexuális tapasztalattal,
még verset is szavalt, majd az első szivar elszívásával. És meg is
érkeztünk a könyv tárgyához: példákkal támasztja alá, micsoda
megtorlásokat vezettek be a dohányzás ellen. I. Jakab, aki
hullarészegre itta magát esténként, kínzásokkal próbálta meg a
dohányosokat rábírni a füstölés elhagyására. Mihály cár tovább ment:
levágatta a visszaeső cigarettások orrát. Nagy Abbász sah sokkal
praktikusabb megoldást talált, orr- és szájcsonkítást. A dohányzás
végleges befejezését IV. Murád kivégzéssel tette hatásossá. Van
Amerongen csendben megjegyzi, hogy a diktatúra eleve nem kedvelte a
dohányzást, mert az szerinte mélyen demokratikus, a bor-sör-pálinka és
a cigaretta közös élvezete nagy beszélgetésekbe torkollik, és ahol már
egynél több ember van, ott bizony sok téma szóba kerülhet.
A
„Szentnégyesség” – Sigmund Freud, Orson Welles, Winston Churchill és a
számunkra ismeretlen J. M. den Uyl – példáján okulva, mind a négyen
hódoltak a dohányzásnak, a szerző szerint a füstölés – más élvezeti
szerekkel ellentétben – nem butít. A művészeti ágak közül is sok példa
akad a dohányzás éltetésére: mindenki ismeri Bizet Carmenjét, ahol is a
címszereplő egy dohánygyár (vagy szivargyár? A Mérimée-mű szivargyárat
említ, az opera szövegében szerepel cigaretta és szivar is) munkásnője.
Wolf-Ferrari egyenesen „cigarettaoperát” írt Amerongen szerint, a
főszereplő, Susanna dohányzik, de ezt férje nem tudja, és féltékeny
lesz. A megoldás hepienddel körített. Színdarabok tucatjában kívántatik
meg a dohányzás, a tévében viszont már alig lehet olyan műsort látni,
ahol dohányoznának.
Az alkoholfogyasztással kevésbé rigorózusak,
pedig szerinte ha valami, akkor az tényleg öl, butít és nyomorba dönt.
A kábítószer pedig csak folytatja diadalmenetét, állítólag bárhol,
bármikor beszerezhető. Nemcsak Hollandiában, itthon is. (A dohányzás
egészségre gyakorolt káros hatásáról természetesen nem ebből a
kiadványból tájékozódhatunk.)
Martin Amerongen zsebkönyve rendkívül
színes, kellemes olvasmány. Ha nem csak felületesen olvassuk, nyári
időtöltésként, rengeteg adattal leszünk gazdagabbak.
A könyvet
Daróczi Anikó, az előszót Balogh Tamás fordította, mindketten
gördülékenyen ültették át a szöveget. A mcenszki járás Lady Macbethje
című opera újabban a Kisvárosi Lady Macbeth nevet viseli, a holland
személyek, szavak nincsenek magyarázva, holott az előszóban
olvashatjuk, hogy a hollandok inkább Európán túlra vágyódnak, hozzánk
nemigen jutnak el az ott ismert nevek, szavak.