Egy ideig úgy látszott, hogy a hazai természettudományos ismeretterjesztés a Gondolat Kiadó kimúlása után megszűnt. Sokan úgy vélték, igény sincs rá. Eközben az elmúlt évtizedben szinte zúdultak ránk egyrészt az ezoterikus meta-esszék (igazi műfajukat nem tudom meghatározni), másrészt a nyugati kiadású nagy-színes-képes-semmitmondó albumok. Megérne egy tanulmányt, hogy milyen űrt töltöttek ki, hogy milyen igényt elégítettek ki ezek a kiadványok. A bíztató változások azonban több oldalról is megindultak. A nagy-színes-képes vonalon fölbukkantak színvonalas, izgalmas írások is (például az Attenborough-sorozat, Durrel: Az amatőr természetbúvár). Az "ezoterikus vonal" pedig a pszichológia irányából növekedett a természettudományok felé. Jellemző torz arányokkal ugyan: a klasszikus pszichológia nagy irányzatai közül például megjelent szinte a teljes Freud- életmű és nagyon sok Jung is, de hiányzott a behaviorizmus, az alaklélektan, a fiziológia. Közben az Osiris Kiadó hihetetlen sebességgel jelentette meg a társadalomtudományokkal összefüggő, egyetemi oktatásban (is) használható színvonalas tanulmányok sorát, és a pénztárcáját féltő érdeklődő laikus kezdte kerülni a könyvesboltok tájékát...
Ebben a szellemi közegben robbant be a hazai könyvpiacra két kiadó is, melyek egymással versengve kísérlik meg a "humán kultúrába" ágyazott modern természettudományok megismertetését, az egykori Gondolat legjobb hagyományainak fölelevenítését. A Vince Kiadó kitűnő sorozatának egyik tagjáról áprilisi számunkban már beszámoltunk. A Typotex Kiadó gazdag választékából kiemelkednek a matematikai tárgyú és az ismeretelmélettel összefüggő könyvek. Most a Test és Lélek sorozat egyik új kötetére szeretném fölhívni a figyelmet.
Pléh Csaba nevével gyakran találkozhat a pszichológiai irodalmat olvasó érdeklődő. A „Bevezetés a megismeréstudományba” miskolci egyetemi előadásai alapján készült, stílusát is meghatározzák a szándékosan meghagyott élőbeszéd-fordulatok, ironikus megjegyzések, néhol „poénok”. Ezek mindenesetre oldják a rendkívül tömör formát, és követhetőbbé teszik a szakkifejezésekkel egyébként bőséggel tűzdelt gondolatmeneteket. Íme egy példa: „ A Churchland-féle eliminatív materializmus viszont azt mondja, hogy a modern neurobiológia majd úgy fog fejlődni, hogy (…) ezeket a mentalista fogalmakat, mint számnév, hiedelem, hermeneutika, úgy fogjuk kiiktatni a tudományból, mint ahogy kiiktattuk a boszorkányokat meg a flogisztonokat. A boszorkányságot ma már meg tudjuk magyarázni tudományos okokkal, mindenféle dolgot tudunk mondani bizonyos fiatal lányok szexuális vonzerejéről és az irigy falusiak elfojtott vágyairól. De ettől még nem lesz igaz az, hogy tényleg boszorkányok, vagyis megszállott lények voltak. Az eliminatív materializmus azt mondja, hogy az egész mentalisztikus kifejezéseket használó kognitív tudományi vállalkozás is majd így fog járni.” (220.o.)
A mű tárgyát többnyire „kognitív pszichológiaként” szokták meghatározni – a szerző azonban szándékosan kerüli ezt a címet. Könyvében a „kogitívizmus” mint a nyelvészet, logika, filozófia, pszichológia, biológia, számítástechnika és matematika tudományterületeinek „szemléleti metszete” jelenik meg. Alapkérdése, hogy „vajon kezelhető-e az emberi gondolkodás csupán úgy, mint állandó fordítások sorozata – tekintet nélkül a megismerő lény biológiájára és evilági megkötöttségeire -, vagy éppen az evolúciós történetből, az agy felépítéséből s a kultúrából kell kiindulnunk a megismerő ember megértéséhez.” (Részlet a könyv ismertetőjéből). Ez talán kissé ijesztően hangzik, s semmiképpen sem úgy, mint ha a középiskolai oktatással összefüggő téma lenne. Elég azonban belelapoznunk a pszichológia, az emberismeret-etika és a biológia kerettanterv-tervezetbe ahhoz, hogy lássuk: nagyon is szoros a kapcsolat.
„Mi van” az ember fejében? Semmi, vagy ha van is valami, azt úgysem tudhatjuk meg, hiszen csak a viselkedéseket észlelhetjük – szól az eredeti behaviorista álláspont. Az ezzel szemben megfogalmazott kritikák sokfélesége szabja meg azt a sokféle utat, melyet a könyv igyekszik nyomon követni, vagy legalább felvillantani. Chomsky generatív grammatikája genetikailag programozott nyelvkészséget tételez föl, a számítógépek belső fölépítése igen/nem döntéseken alapuló hálózata másféle analógiát kínál, a szimbólumok feldolgozására, ennek szintjeire reakcióidőkből következtethetünk stb. Az olyan kérdések eldöntéséhez, hogy pl. „gondolkoz(hat)nak-e a gépek?” tisztázni kell, mit is értünk gondolkozáson, például pusztán az azonos reakciókból következik-e, hogy a „belső” is egyenértékű? Avagy: lehet-e jelentéstől elvonatkoztatott „puszta szimbólumkezelésnek” látni a gondolkodást?
A sokféle elmélet útvesztőjében nem hagy magunkra a szerző: minden fölbukkanó fogalomnak megtaláljuk a magyarázatát. Ezek szemléletesek és világosak ugyan, ám terjedelmi okokból gyakran inkább csak utalnak vaskos kortárs tanulmányokra, valamint a filozófia és kultúrtörténet áramlataira. Önmagában olvasva tehát a könyv alaposan próbára teszi az olvasó figyelmét és képzelőerejét! Szerencsére az utóbbi években sok e témával kapcsolatos mű magyarul is megjelent, mások kiadás előtt állnak, nagyrészt éppen a Typotex Kiadó jóvoltából. Ilyenek például Dennett, Pinker, Hofstadter, Csányi, Mérő, Popper tanulmányai, vagy Gopnik csecsemőkről, Jouvet álomról vagy Szentágothainak az idegrendszerről szóló művei. Valóságos hálózatba szerveződnek ezek az írások, ami a kiadó tudatos, okos tervező munkáját dicséri. Ezek az írások egymással is beszélgetnek, s bármelyiket lapozgatjuk is, meg-megszólalnak bennünk a másikra utaló wagneri „vezérmotívumok”. Ha nincs is módunk (pénzünk, időnk, energiánk) e könyvek mindegyikét elolvasni, feltétlenül érdemes beszerezni egy-egy példányt az iskolakönyvtárba.