Mindig is volt egy kicsit misztikus hangzása a „kutató” szónak. Az átlagember e szó hallatán olyan nagy tudósokra gondol, mint például a Curie házaspár és más Nobel-díjasok jutnak még az eszébe. Holott a nagy többség mind a feladatokban, mind pedig a lehetőségek területén messze elmarad e szinttől. A magyarországi, elsősorban fiatal kutatók helyzetéről készült tanulmányokat szerkesztette egy kötetbe Mosoniné Fried Judit és Tolnai Márton a Fiatal kutatók- az életpálya kezdete című kötetben. Mindketten a kutatásszervezés szakemberei. E sorok írója egy időben mindkét halmazba (fiatal, illetve kutató) belefért – ma már egyikbe sem. Már csak ebből adódóan sem tudtam e kötetet kívülállóként olvasni, az ott leírtakat önkéntelenül is összehasonlítottam saját tapasztalataimmal. 

A kutató pálya ma is nagyon vonzó. Az akadémiai kutatóintézetek alkalmazottai általában jó munkakörülmények között dolgoznak, ha nem is kiemelkedő, de tisztességes fizetésért. Az érintett személy az egyetem után viszonylag gyorsan tudományos fokozatot szerezhet, ám az ezt követő életpálya teljesen bizonytalan. Ez a tény azonban csak helyenként és időnként rettenti el a pályától a kezdő kutatókat. Mosoniné Fried Judit tanulmányából például kiderül, hogy a fiatalok többsége nem is tud erről a pályaválasztáskor, illetve túlságosan csábító a kutatói pályától remélt intellektuális kihívás és intellektuális szabadság.

Pályakezdő koromban – a hetvenes évek végén – frissen végzett fizikusként azt hiszem, jól döntöttem: a Csepeli Fémmű kutatóintézetében helyezkedtem el. Itt technológiai kutatási feladatokat kaptam, amelyek közül a legfontosabbat némi szerencsével ugyan, de sikerült jól megoldani. A témából megírtam a doktori disszertációmat, amelyet sikeresen megvédtem. A rendszerváltás teljesen megváltoztatta a helyzetet: a cég a túlélésért küzdött, így a kutatás és a kutatók teljesen háttérbe szorultak. Ugyanakkor a korábbi tiltással ellentétben megnyílt az út arra, hogy a vállalat külkereskedelmi tevékenységet is folytasson. Én is pályát módosítottam a kereskedelem irányába. Elsősorban azokkal a termékekkel kezdtem el kereskedni, amelyek fejlesztésében korábban részt vettem, így a műszaki kérdésekkel tisztában voltam.

A lehetőségek, persze, az évek során változnak, ma egészen más perspektívák állnak egy fiatal előtt. A hazai ipari kutatóintézetek szinte teljesen megszűntek, csak néhány külföldi nagyvállalat tart kutató részleget is Magyarországon. Ezekhez nem könnyű bekerülni, igaz ugyanakkor, hogy a külföldi munkavállalás lehetősége egyszerűbbé vált. Az akadémiai kutatóintézetek változatlanul üzemelnek, bár anyagilag elég bizonytalan a helyzetük. 

            A könyv jól mutatja be, milyen előnyökkel és milyen nehézségekkel jár ma kutatónak lenni. A megszerzett tudományos fokozat, miként az az egyik tanulmányban olvasható, jókora előnyt jelent a munkaerőpiacon egy-egy jobb állás megszerzéséhez. Megnyílik az út a külföldi munkavállalás előtt is, ami a későbbi hazai karriert szintén elősegítheti.

            Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mi szükség van egyáltalán a hazai kutatásokra. Azt hiszem, hogy a fejlődéshez szükség van hazai eredményekre is, hiszen nem lehet az ország jövőjét csak a külföldi fejlesztések átvételére alapozni. Ehhez jól képzett kutatók kellenek, akik azután akár külföldön is sikeresek lehetnek. Ha egy pályaválasztóban felmerül a tudományos életpálya gondolata, a döntés meghozatala előtt mindenképpen érdemes végigolvasnia e könyvet. (Fiatal kutatók – Az életpálya kezdete; Typotex, 2010, 276 oldal, 2900 forint)