Fehér Márta és Békés Vera szerkesztésében az utóbbi évtizedek egyik fontos és sok vitát kiváltó irányzatának, a tudományos tudás szociológiai elemzésének legfontosabb szövegei kerülnek összegyűjtve az olvasóhoz. A kötet a tudásszociológia forrásvidékéről származó tanulmányokon kívül a David Bloor nevéhez fűződő Edinburgh-i iskola ún. "erős programjának" legfontosabb szövegeit és néhány értelmező tanulmányt tartalmaz.

Az erős program a tudományos tudást vizsgáló megközelítések közül talán a legtöbb kritikát kiváltó program, hiszen oksági magyarázatokat kíván adni arról, hogy vélekedéseink miképpen keletkeztek, ráadásul ezeknek a szociológiai magyarázatoknak "pártatlannak" kell lenniük, sőt, "szimmetrikusan", ugyanolyan típusú okokkal kell magyarázniuk az igaznak és hamisnak tartott vélekedéseket. Ez a program (amelynek szintén alappillére a reflexivitás, vagyis hogy maga a program is magyarázható ily módon) részben azért keltett olyan nagy visszhangot, mert a klasszikus tudásszociológiára épülve a nyugati társadalmak egyik leginkább féltve őrzött tabujához nyúlt hozzá - a tudományos tudáshoz.

Már a marxista hagyomány foglalkozott azzal, hogy a lét milyen mértékben határozza meg a tudatot, egy-egy uralkodó osztály gondolatai hogyan hatnak egész korszakokra (17.). De a tudásszociológia programjának kidolgozása Mannheim Károly nevéhez fűződik, és "egyfelől a gondolkodás léthezkötöttségének elméleteként, másfelől a léthezkötöttséget vizsgáló történeti-szociológiai kutatási módszereként adódik számunkra" (55.). Majdnem minden gondolatunk "léthez kötött" - de Mannheim még kivételt tesz néhány diszciplínával: "Míg a >>2x2=4<< kijelentésből [...] nem látható ki, mikor és hol fogalmazta meg, egy szellemtudományi-történeti műről mindenkor megállapítható hogy a >>történeti iskola<<, a >>pozitivizmus<< vagy a >>marxizmus<< nézetszerkezetében, annak is melyik fokán alkották. Az utóbbi jellegű kijelentések esetében a szemlélő >>álláspontjának<< a megismerés eredményébe való >>behatolásáról<<, a megismerési eredmény >>létrelativitásáról<< beszélünk, [...] szemben ama kijelentésekkel (mint az épp az imént említett >>2x2=4<<) nem hatol bele - legalábbis nem a számunkra látható módon - az ítéletet alkotó szubjektum álláspontja." (60.) Az eszményi megismerés paradigmájává váló egzakt természettudományok esetében tehát úgy látszik, "a genezis nem játszik bele a gondolati eredménybe". (77.)

Ezt a status quo-t rúgta fel az erős program azzal, hogy a szociológiai magyarázat létjogosultsága mellett érvelt még a matematikai és logikai tudásunk esetén is. A matematika megalapozását vizsgáló wittgensteini megjegyzések kapcsán Bloor "matematika-szociológiai" tanulmánya (Wittgeinstein és Mannheim a matematika szociológiájáról). Mivel a hagyományos "platonista" vagy "realista" matematikafelfogás csak körbenforgó érvekkel bizonyítható, Bloor célja egy alternatíva kidolgozása, amely a matematikát konzisztens szociológiai keretbe helyezi. Sokan rettegnek az ilyen jellegű relativizálástól, de nem nyilvánvaló, hogy pontosan mi is olyan rémisztő ebben a lépésben, hiszen - a wittgensteini mottót kifordítva - mi kérlelhetetlenek vagyunk, ha a logika törvényei nem is.

Hasonló problémákat feszeget egy későbbi, Bloor, Barry Barnes és John Henry által írt könyv (A tudományos tudás szociológiai elemzése. Budapest, Osiris, 2002) egyik újranyomott fejezete is, amely a matematikai tudást finitista szemantikába ágyazva értelmezi. Mivel az önevidencia egy (lokális) kulturális tradíció természetesnek vett eleme, és a konvenciók nincsenek "előre beprogamozva az agyunkba" (277.), így a konvenció és az önevidencia szociológiai kategóriává és így szociológiailag elemezhetővé válik.

Bár a szöveggyűjtemény egyik főhőse az orwelli 1984-ből is ismert és elhíresült 2+2=4, illetve a 2x2=4 kifejezések (ha a Párt mondja, lehet 5), a kötet nem csak a matematikával foglalkozik marxista alapokon. Durkheim és Mauss immár klasszikusnak tekinthető, az osztályozás elemi formáit vizsgáló tanulmányát (113-132.), valamint Bloor "újraolvasását" is tartalmazza a kötet. Durkheimék - magyarul a hetvenes években már megjelent - tanulmánya az ausztrál bennszülött törzsek osztályozási szokásait vizsgálja. A nagyhatású munkát számos kritika érte (például felhasználhatók-e az egyszerű törzsi osztályozások, ha kérdésünk az osztályozás történeti kialakulásának és fejlődésének megértése). Megállapításaik, miszerint a dolgok osztályozása az emberek (törzsön belüli) osztályozását tükrözi vissza (120.) arra inspriálta Bloort, hogy megvizsgálja a problémát az erős program szempontjából is, és a 17. századi Anglia természetfilozófusait is hasonló szemmel vizsgálja a Durkheim és Mauss újraolvasása: az osztályozás és a tudásszociológia című tanulmányában. A párhuzamok meglepőek: a kor vitáiban résztvevők "a politikai kontextust különböző fizikai világképek megalkotására használták fel, és a törvény-háló erőforrásait kihasználva fenntartották azt az új tényekkel és új feladatokkal szemben. És amint láttuk, az eredmény minden esetben az volt, hogy a dolgok osztályozása reprodukálta az emberek osztályozását" (214.).

Bloor e fontos tanulmányán kívül szintén először olvasható magyarul a Kollektív reprezentációk. A cikk a tudásszociológia kapcsolatát hazánkkal még szorosabbra fűzi, hiszen Bloor előadása 1996-ban Miskolcon, a Forrai Gábor szervezésében megrendezett konferencián hangzott el. A tanulmány Durkheim és Barnes gondolataiból kiindulva arra keresi a választ, hogy a tudásszociológiát mennyiben segítheti egy önreferenciális intézménymodell, amely az intézményeket "mint az önmagukra való utalás eljárása által jellemzett rendszereket" tekinti (229.), illetve azt, hogyan indítható be egy ilyen struktúra kialakulása.

A kötet gerincét alkotó írásokon kívül fontos értelmező tanulmányok is megjelentek a kötetben. Bence György 1972-es disszertációjának egy fejezete, amelynek különösen utolsó oldalai megvilágító erejűek; Némedi Dénes Durkheimet és az erős programot összevető filológiailag is érdekes tanulmánya a bloori programot is kritikusan (de nem elitélően) vizsgálja. A két szerkesztő és Martin Kusch cambridge-i professzor egy-egy tanulmánya került a kötet végére. Békés Vera inkább a durkheimi és antropológiai hagyományhoz illeszkedően vizsgálja a tudomány oktatásának rituális elemeit, míg Fehér Márta újra kiadott cikkében az erős program kritikáit és a félreértések forrásait vizsgálja. Végül Kusch magyarra fordított történeti áttekintése és manifesztója megpróbálja újra összekötni a tudásszociológiai hagyományt az azt nem kellő mértékű kihívásnak tekintő filozófiai (és főleg analitikus filozófiai) diskurzussal.

A kötet cikkei jól mutatják a tudásszociológia beágyazottságát a filozófiába, szociológiába, antropológiába és számos kapcsolatát a pszichológiához, a tudománytörténet-íráshoz - és nem utolsósorban a magyar tudományos közösséghez.

Sajnálatos, hogy a kiadó nem biztosított forrásokat olyan új fordításokra, mint például Barnes fontos tanulmánya, a Social Life as Bootstrapped Induction. A szerkesztők is megjegyzik az előszóban, hogy Ludwik Fleck munkáinak bemutatására nem nyílt lehetőség. Ez a hiány hazánkban egyre szégyenletesebb és mielőbb orvosolandó (Fleck lassan külön kötetet is megérdemelne). Ezenkívül a nagyrészt más kötetekből átvett tanulmányok nyomdai előkészítése bőven hagy kivetnivalót maga után: sorkezdő záró-zárójelek, egybeírt szavak, a központozás hiánya mind zavarják az olvasót, és minősítik a kiadót. A 2002-ben megjelent Bizonyítás és önevidencia az Osiris (ma még kapható) kiadásában sem volt hibátlan - az egyetlen hosszabb, 12 tételes formális levezetésben (230-231.) az eredetihez képest két hibát tartalmazott. Az átvett tanulmány a Typotex - matematikai munkákat is gyakran kiadó - szerkesztőségében még hét (!) hibával gazdagodott. Egy kétharmad oldalas levezetésben kilenc nyomdahiba egy gyakorlott és nagy kiadó nemtörődömségét mutatja. Kevés pluszmunkával (bár talán ez lenne a minimum) nagyon szép kötetet kaphatna kezébe az olvasó - így fontos szövegek gyűjteményét kapja az előállítási költség sokszorosáért. De talán ez is segít eloszlatni a hazánkban még ma is gyakori félreértéseket a tudásszociológiával kapcsolatban.