Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Krivácsi Anikó
Megjelenés: 2006
Oldalszám: 360 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-9548-79-4
Témakör: Vallástudomány
Sorozat: Homo religiosus

Elfogyott

A hívő ember a zsidó, a keresztény és az iszlám vallásban

A hívő ember a zsidó, a keresztény és az iszlám vallásban

Élet és Tudomány
2007. 3. 12.

A kötet a szerkesztő, Julien Ries 2003-ban kiadott A szent antropológiája. A Homo religiosus eredete és problémája című könyvének folytatása, tulajdonképpen része egy többkötetes sorozatnak, amely eredetileg olasz nyelven jelent meg. Ries voltaképpen egy iskolát hozott létre, amelyben történészek, nyelvészek, de főleg valláskutatók és teológusok a vallásos lelkület kultúrtörténetét kutatják, illetve próbálják rekonstruálni. A közös keret körülbelül Gadamer „új antropológiája” felfogásának felel meg, amely szerint minden tudományterületnek van sajátos emberi képe, egyfajta metateóriája, s az minden elméletet áthat. Ez az emberkép általában nem nyilvánvaló. A vallás olyan emberi, kulturális produktum, amely mélyrehatóan átalakítja az embert, az élet minden szférájára kihat, meghatározza a gondolkodást, a viselkedést. A vallások az embert a saját képükre próbálják formálni, a homo religiózus mélyen benne él a hiedelmekben és rítusokban, amelyeket vallása ír számára elő. A Ries-féle antropológia főleg a szakrális mentalitással foglalkozik, vagyis a szent olyan megnyilvánulásaival, amelyek eszmékben, mondákban, rítusokban, vallási gyakorlatokban fejeződnek ki, és amelyek szent helyekhez és időpontokhoz kötődnek. A vallás e mentalitás kialakításának, fenntartásának, gondozásának és irányításának sajátos szociokulturális rendszere.

Ries és munkatársai a korábban kiadott kötetben ennek őstörténeti kibontakoztatását vizsgálták, kitérve a ma létező természeti kultúrák vallásosságára. A most megjelent kötet a zsidó, a keresztény és az iszlám vallásos emberét mutatja be, szintén vallástörténeti vetületben. Az iszlám vallásos embere viszonylag rövid ábrázolás (sok szempontból a zsidó vallással való párhuzamok és a közös mezopotámiai eredet miatt). A fő téma a zsidó vallásosság, amelynek sajátos változata az Újszövetség embere, az „új ember”, ahogy ez a Bibliában többször megfogalmazódik, és amely éppen a régi zsidó lelkülettel szembeni különbségek miatt jelent megújulást. Később kifejezésre is jut, hogy lényegében Jézus az új ember prototípusa. A keresztény lelkület szervesen épül a zsidó vallásosságra: az istenkép, a kozmogónia, a múlt mítoszai és az ünnep szokásai azonosak, lényegében hasonló, csak tartalmában és dinamikájában más a bűnről, a bűnhődésről, a gonoszról szóló felfogás. A megszentelés nagy szerepet játszik mindkét lelkületben. A keresztény vallásosság személyesebb és egyedibb szakrális funkciókat enged meg az embernek.

A kötet lényegében történeti sorrendben tárgyalja a szakrális antropológia kialakulását. Nagyon izgalmas Luigi G. Cagni fejezete, amely az ember és a szakralitás viszonyát elemzi a sumér és a babilóniai világban, a ránk maradt vallási szövegek nyomán. Ez a kötet legnagyobb fejezete, talán azért, mert ez a korszak már kitalálta mindazt, amit a zsidó és a keresztény vallásosság is alkalmazott később. Lenhardt fejezete a judaizmusról szól, amelyben hangsúlyt kap az áldás és a kinyilatkoztatás, s kiemelt helyre kerül az isten általi kiválasztottság.

Két további fejezet a keresztény antropológiát az újszövetség szövegeiből bontja ki, különösen az új embert megvilágító, Rinaldó Fabris által írt fejezet figyelemreméltó. Újszerű a másik, Paul-Hubert Poirier munkája is, amely azt a folyamatot követi, ahogy a viszonylag szűkszavú és inkább a hitélet leírására szorítkozó újszövetséget az I. és a II. században a vallásfilozófusok és egyházi vezetők értelmezték.

Az iszlám emberfelfogásáról és a vallásos emberről szóló fejezete után a szerkesztő összefoglalása zárja a könyvet, és a többi fejezetet mintegy összegzi az általa kedvelt két alapkategóriában, a szentség és a szakralitás eszméiben. Ries szerint a szakrális a vallásos megélés dimenziója, míg a szent a spirituális világ princípiumainak rendszere.

A kötet – miként elődje is volt – tulajdonképpen szakkönyv, teli van irodalmi hivatkozással és lábjegyzettel, héber, görög, arab fogalmak szemantikai értelmezésével, szövegelemzésekkel, amelyekben a mögöttes szemléletet, jelentést, gondolkodásmódot vizsgálják a szerzők. Mégis nagyon világosan megírt, jól tagolt, alapelveit és következtetéseit illetően gyakran nemcsak didaktikus, hanem ismétlő, redundáns olvasmány. Minden fejezet önmagában is érthető egység, de a szerkesztő gondoskodik arról, hogy az olvasó az összefüggéseket felismerje.

A nagyon szép kiállítású, kitűnően szerkesztett könyv a művelt átlagember számára is sokat mondhat, miközben érdekes látásmódba vezeti be, dé leginkább társadalomkutatók, teológusok, történészek, illetve filozófusok számára lehet hasznos alapmű.

Buda Béla

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK