
Oldalszám: 1000 oldal
Formátum: A/4, fűzve
ISBN: 978-963-9132-XX-9
Témakör: Könyvtártudomány
Elfogyott
Könyvek Magyarországon
E kiadvány, mely negyedik alkalommal jelenik meg Magyarországon, egy másutt már régóta ismert műfajt honosít meg.
A kiadók bevezetője minden fontos tudnivalót leír a két kötet használatáról. Az igen tiszteletre méltó és megbecsülésre érdemes munka célja, hogy a kereskedelemben kapható könyvek készletkatalógusát évről évre a könyvet keresők kezébe adja, ebben az esztendőben 19.932 címet dolgoztak fel a szerkesztők. Az első kötet az 1997 augusztusáig Magyarországon megjelent és jelenleg is kapható könyvek betűrendes jegyzékét tartalmazza az azonosításhoz szükséges legfontosabb könyvészeti adatokkal. Csak üdvözölni lehet azt a törekvést, mely csak nevükben azonos szerzőket igyekezett megkülönböztetni a foglalkozás és a publikációs szakterület megjelölésével. A tárgyszavakat, illetőleg a kiadó vagy a könyvet forgalmazó kereskedelmi cég(ek) kódjával kiegészített azonosító adatok igen jó szolgálatot tesznek a kiadványban keresőknek.
A második kötet tárgyi megközelítésben, rövidített adattartalommal megismétli az első anyagát. Ezt a részt az egy-egy szakterület irodalmát keresők használhatják jó hatásfokkal. A tárgyszavak a hasonló kiadványokból származnak, a Typotex Kiadó fordította le és használja azokat saját adatbázisában. A bokrosított tárgyszavak (pl. a természettudomány szakterületei, az alkalmazott tudományok, a társadalomtudományok tárgyszavai egy csoportban, azon belül betűrendben szerepelnek) alkalmazása jó áttekintést nyújt a piacon kapható művekről.
A kiadvány gazdag és sokféle mutatót tartalmaz: a művek címe szerint, a szerzők, azok híján a szerkesztők neve szerint, a sorozati cím szerint egyaránt kereshetünk a kötetben. Külön mutatók tárják föl a legfontosabb címadataikkal együtt a kiadókat és a kereskedőket. Ez utóbbi két lista a beszerzéshez, de másfajta tájékozódáshoz is kiváló segédlet; jó fogódzót nyújt azoknak, akik a kiadók és kereskedők változó világában szeretnének eligazodni.
Votisky Zsuzsa és Hölgyesi Györgyi munkája szakértelmet és eléggé nem becsülhető aprólékos, tisztázó szerkesztést tükröz. A hatalmas munkára - minden olvasó szakembernek szüksége van, aki tájékozódni kíván a mai magyar könyvpiacon és visszamenőlegesen is szeretne vásárolni. Minden nagyobb gyűjteményben fontos gyarapítási és tájékoztatási segédlet.
Kapcsolódó recenziók
- Könyvek Magyarországon (, Új könyvek, 1998. március)