„Mondjuk azt, hogy vannak képek, amelyek hatottak rám, nagyobb benyomást tettek rám, mint más festmények, és tudom, hogy vannak olyanok is, amelyek még nem hatottak rám, de egyik vagy másik napon majd mély benyomást tesznek rám.” (Daniel Arasse)

Mondjuk, hogy veszünk néhány könyvet, melyek mély benyomást tettek ránk, s melyek egyazon szerző munkái, aki szintén mély benyomást tett ránk pont e művek kapcsán, és mondjuk, hogy elgondolkodunk azon, hogy az ő gondolatai mentén, azokat vezérfonálként használva elinduljunk és műveket, alkotókat, képeket keressünk. Olyanokat, amelyek hatottak ránk, és olyanokat, amelyek másokra hatottak. És e képeket, műveket, és mögöttük vagy bennük a művészt megpróbáljuk szóra bírni. Beszélni hozzájuk, róluk és miattuk dolgokról, amelyek hatottak ránk, vagy amelyek valamiért még nem. 
Az aperitifet most tehát — ahogy az illik — egy nagyobb étkezés előtt fogjuk felszolgálni. Ez a nagyobb étkezés egy több fogásból álló lakoma, amelyben a képeket és a róluk alkotott nézeteket, véleményeket, jelenségeket kínálja. Faljuk majd szerzőink sorait, s remélhetőleg a lakoma végére, a teljes menüsort megkóstolva elégedetten állunk majd fel, s miközben visszaidézzük a legemlékezetesebb pillanatokat, hálásan gondolunk a főszakácsra, Daniel Arasse-ra, akinek receptjei alapján kifőztünk mindent. A Spanyolnáthában hamarosan tehát megterítünk az ünnepi asztalhoz, de addig is egy kis aperitif!

Hogyan történt az első találkozás Arasse munkásságával?
— Egyszer csak beállított a kiadóba Vári Erzsébet, akit remek orosz fordítóként ismertem addig. Hozott egy kis könyvet, azt mondja, most jövök Párizsból, és ez a könyv akadt a kezembe, nagyon jó könyv, le kellene fordítani, lefordítom szívesen. Mondom jó, hadd lássam, válasszunk ki egy írást, mert sajna én nem tudok franciául! Kiválasztottuk az Autóstoppos arkangyal címűt, és amikor elolvastam, azonnal tudtam, hogy sok-sok művészettörténeti könyv után ez lesz az igazi. Hálás vagyok Erzsinek, nélküle nem lenne ez a beszélgetés sem. Aztán a könyvet Vári Istvánnal közösen fordították le — ők egyébként csak névrokonok. Annyira megtetszettek, hogy elkezdtem kutatni Arasse további könyvei után. AFestménytörténetek alapja egy rádióműsor volt, a könyv annak egy szerkesztett változata. Amikor 2007-ben megjelent, akkor Daniel Arasse már nem élt; 2003-ban hunyt el.

Mit jelent a franciáknak Arasse?
— Erről nagyon érdekes tapasztalataim vannak, amikor például Velencében voltam és ott egy teljesen véletlen találkozás során beszédbe elegyedtem egy franciával — kiderült, véletlenül éppen könyvessel a könyves — persze, hogy rákérdezett, hogy milyen könyveket adok ki franciából. Amikor Arasse-t említettem, ez az ember teljesen kivirult. Áh! Arasse! — mondta, és innentől kezdve más ívet vett a beszélgetésünk. A franciáknak sokat jelent Arasse, és boldogok, ha olyan emberrel találkoznak, aki ismeri, főképp, ha az illető nem francia. Az Aresse életmű fordítása egyébként igen töredékes más nyelvek tekintetében, a legteljesebb magyar fordításban áll rendelkezésre. Ennek oka, hogy könyvei mindig más-más kiadónál jelentek meg, nem akadt egy ügynök, aki foglalkozna műveinek fordítási jogainak eladásával.

Ebből a szempontból is szerencsések a magyar olvasók, hiszen jó néhány könyv elérhető számukra.

— Ezt nagyon fontosnak és hangsúlyosnak tartom. Művészetelméleti szempontból is ez egy szoros kapocs a magyarok és a franciák között. A franciák szemében megnő az ázsiója annak, aki ismeri Arasse-t. 

Az első kötet, a Festménytörténetek után jött a többi könyv is... 

— Igen, ez volt az első, és sokakra nagy hatású: Kapcsolódó recenziók, Borbély Szilárd kezébe például nem mi adtuk.
A második volt a Festménytalányok, amit már nem olyan szerény kivitelben csináltunk, hanem albumszerűen. A következő, a Művész a műben egy más tematikát követett. Ebben azokat az első lépéseket ragadta meg, a művész már nem csak mester, azé, amikor így vagy úgy már benne van a műben, mint a 15. század reneszánsz festője, Mantegna. E könyv helyszíneit aztán volt szerencsém bejárni könyvvel a kezemben, mintegy Arasse társaságában. A negyedik könyv, amit kiadtunk: Raffaello látomásai. Ebben két tanulmány szerepel, egy fiatalkori és egy időskori tanulmánya Raffaelloról. Arasse egyébként azt mondja, ha nem lenne a Mona Lisa, akkor a Sixtusi Madonna lenne a legnagyobb reneszánsz mű. Ezzel azonban még nincs vége a magyar Arasse-könyvek sorának, hiszen készülünk egy új, Leonardóról szóló hatalmas könyv megjelentetésére. Két nagy fejezetre tagolódik ez a kötet, az egyik a polihisztor, filozófus, tudós Leonardót, a másik a művész Leonardót mutatja be a festményei elemzésén keresztül. 

Milyen hatása érződik Arasse munkásságának itthon?
— Azt érzékelem, hogy van hatás. Ezek egyik része kiolvasható a fogyásjelentésekből, másrészt a professzori, oktatói visszajelzésekből. Mondok egy példát: kint vagyok az unokámmal a játszótéren, odajön hozzám egy apuka, és megkérdi: maga Typotex Kiadónál dolgozik?, látom a szatyrára írva. Mondom: igen. És erre hálálkodni kezd: de jó, hogy kiadták Daniel Arasse-t, abból tanítok a képzőn, nagyszerű, a diákok is szeretik. Említhetek azonban más példát is, hiszen a Spanyolnáthában is megjelent korábban írás Gyenge Zoltán Kép és mítosz című könyvéről és interjú is szerzővel (lapunkban: itt). Nos ez a kötet, aKép és mítosz részben Arasse munkásságából merített inspirációt. A szerző egyébként már készíti a folytatást, a második kötetet, amely hamarosan megjelenik. Gyenge Zoltánnak mindenképp van köze Arasse-hoz, és ez egy még mélyebb megtermékenyítő hatás a képfilozófálásban, azt hiszem. 

Votisky Zsuzsának mit jelent Arasse?
— Sok minden akartam lenni gimnazistaként, de talán legtovább művészettörténész szerettem volna. Aztán szembesültem azzal, hogy kettő hallgatót vesznek fel. És akkor úgy döntöttem, hogy matematikát fogok tanulni, amit soha nem bántam meg egyébként. Aztán végül mi is történt? Végeredményben az, hogy megtaláltam a professzoromat, művészettörténettel foglalkozom, amikor ezeket a könyveket kiadom. Rendben van ez így. Mesteremként tekintek Daniel Arrasse-ra, akitől nagyon sokat tanultam, tanulok. Nekem az a dolgom, hogy az ő tudását a könyveinek kiadása által osszam meg másokkal. Privátim pedig e könyvek nyomán sokkal jobban látok, mondjuk így: érett műélvezővé váltam.