Az édenkert kiárusítása – Példázat a természet tönkretételéről

„A történelem nem tanít meg semmire – csak megbüntet, ha nem tanulunk belőle.” E paradox megállapítást idézik a szerzők könyvük egyik fejezetének elején. McDaniel és Gowdy azonban bizakodók, és a történelem tanulságait igyekeznek segítségül hívni ahhoz, hogy szembenézzünk napjaink ökológiai válságával.
A középpontban a világ legkisebb független államának, az óceániai Naurunak a története áll. Az évezredeken keresztül „édenkert”-ként virágzó sziget gyors természeti és társadalmi hanyatlása akkor kezdődött, amikor jó száz évvel ezelőtt az európaiak felfedezték bőséges foszfátkincsét. Kisebb terjedelemben további izgalmas és tanulságos történeteket is tárgyal a könyv. Szó esik például néhány olyan társadalomról, amelyek „ökológiai öngyilkosságot” követtek el, azaz tönkretették természeti létfeltételeiket, önnön összeomlásukat okozva ezzel. Ilyen népek voltak például a Húsvét-sziget polinézei vagy Grönland vikingjei. E történetek önmagukban is felettébb érdekesek, ám a szerzők elsősorban azért térnek ki rájuk, hogy e „modelleken” keresztül hívják fel figyelmünket a legnagyobb édenkert, a Föld lakóinak veszedelmes helyzetére.
Apropó, szerzők. Kettejük közül a biológus Carl McDaniel a kevésbé ismert, legalábbis egyelőre. A közgazdász John Gowdy neve ellenben különösen jól cseng. Gowdy ugyanis a világszerte egyre markánsabbá váló közgazdaságtani irányzat, a természettudományok – különösen az ökológia, az evolúcióbiológia és a termodinamika – eredményeire is nem kis mértékben építő ökológiai közgazdaságtan egyik legkiválóbb képviselője, számtalan szakcikk és -könyv szerzője. Ráadásul eredeti végzettségét tekintve antropológus, így e területen sem mozog idegenül, ami szintén kitűnik a könyvből.
A biológus és a közgazdász-antropológus együttműködése – egyébként már e könyv megjelenése előtt is jó néhány publikációt jegyeztek közösen, tehát összeszokott duóról van szó – példaértékű, és ritka erénye a könyvnek. Az ökológiai válságot tárgyaló művek többsége ugyanis inkább a problémák természettudományi aspektusára koncentrál, és eközben rendszerint elhanyagolja a társadalmi, illetve filozófiai kérdéseket; más írások ellenben éppen természettudományos szempontból hagynak kívánnivalót maguk után. Nagyon kevés esetben látjuk csak azt, hogy a szerző(k)nek valóban sikerül színvonalasan összekapcsolniuk a problémák természettudományos leírását azok társadalmi okaival és következményeivel. Az édenkert kiárusítása ezen üdítő kivételek egyike. Megtudhatjuk belőle például, hogy a biológiai sokféleség rohamos eltűnése – a krízis kétségtelenül egyik legsötétebb fejezete, amellyel a könyv kiemelten foglalkozik –, valamint további ökológiai problémák miként függenek össze a (szabályozatlan) piacgazdaság világméretű terjeszkedésével.
McDaniel és Gowdy könyve a vidámnak korántsem nevezhető téma dacára kimondottan élvezetes mű, olvasmányos és közérthető. A kiadó szerencsére a tartalomhoz méltóan gondozta a könyvet: jól sikerült a fordítás (Ortmann-né Ajkai Adrienne munkája). Minden együtt van tehát egy figyelemre méltó könyvhöz, amely még temérdek további izgalmas témára is kitér. Kiderül belőle például, hogy mely kultúrában tekintik – szó szerint – betegségnek az anyagi javak utáni vágyódást (ami a mi civilizációnkban ugye teljesen természetesnek, sőt kívánatosnak számít); hogy országuk területének hányszorosára volna szükségük a hollandoknak akkor, ha minden igényüket saját forrásból akarnák kielégíteni (a szám megdöbbentően magas); vagy hogy vajon lehet-e (kell-e) szeretni egy csótányt.

Takács-Sánta András