VAN EGY NŐ. A brünni születésű, Berlinben élő író és dokumentumfilmes Dora Kaplárová, aki úgy döntött, hogy húsz év elteltével válaszol Esterházy Péter 1995-ös Egy nőjére. Arra a kötetre, amelyet – legalábbis a belső borítón feltüntetett mondat ezt állítja – a válaszadó soha nem fejezett be.

Az Egy nő állandó félbehagyásának jelzésével Dora Kaplárová mintha Esterházy kritikusait ismételné. Mintha azokkal az Egy nő olvasási ne­hézségeire vonatkozó megjegyzésekkel értene egyet, melyek szerint az Esterházy-mű 97 szövege között – Roland Barthes kategóriájával élve – legfeljebb „legelészni” lehet, egy szuszra végigolvasni nem, mert már-már idegesítő a szövegek folyamatos vágyfenntartó, de a vágyat so­ha ki nem elégítő jellege. S itt nem vagy nem elsősorban a férfi nő irán­ti vágyának, hanem az olvasó tudásvágyának, a nőről (egyről, sokról) valami új dolog megtudásának a kielégítetlenül hagyásáról van szó. Az ilyen szempontból valóban végigolvashatatlan – ismét Barthesterminusát kölcsönvéve – „gyönyörszövegként” számba vehető Egy nő­re nőként reflektálni – s ezzel Kaplárová nagyon is tisztában van – igazán csak egy, a férfi- és az olvasói vágyat beteljesítő, azaz egyvégtében végigolvasható „örömszöveggel” lehetne.

S azt kell mondjam, hogy Dora Kaplárovának ez csak félig-meddig sikerült. Teljesen ugyanis nem tud, s talán nem is akar Esterházy-fragmentumokra, vissza-visszatérő, de kifejtetlenül hagyott motívumokra épülő prózájának hatása alól szabadulni. Nála is megvannak – a „VAN EGY NŐ” szövegkezdetek pandanjaként – az egymás után sorjázó „VAN EGY FÉRFI” incipitek, még akkor is, ha a férfit itt időnként egy-egy mozgalom – a gender, a femen – s a hozzájuk fűzött viszony vagy éppen egy nyelv, a „valójában nem beszélt” (85.) szlovák s a vele kapcsolatos érzelmek kifejtése helyettesíti. Dora Kaplárová sem tartózkodik az erotikus jelenetek kendőzetlen feltárásától, bár itt a testi vágy nyelvi megfogalmazásai kevésbé naturalisztikusak, mint Esterházy sokszor obszcénba hajló eszmefuttatásai. S az írónő is eljátszik a 93-as jelzetű Esterházy-szöveg nemcseréjének a gondolatával: „VAN EGY FÉRFI a berlini színház jelmeztárában. Olasz. Nő. Nő, aki szeret engem, és talán nem szeret, de úgy néz rám a Carmen operapremier után, mint egy férfi, aki szeret engem.” (72.)

Ugyanakkor az írónő oly módon törekszik a gyönyörszövegből egy szuszra végigolvasható örömszöveget faragni, a vágyat némiképp beteljesíteni, hogy Esterházyhoz képest jóval több utalást és motívumot fejt ki, visz végig. Gyakori, hogy az egyik szövegben felvetett gondolatot a következőben folytatja vagy részletezi. Ez azt eredményezi, hogy Dora Kaplárová szövegei sokkal inkább életképek, mint kielégítetlenségről árulkodó vágyszövegek: megvan ugyan bennük az EGY FÉRFI utáni, a szeretem–gyűlölöm szélsőségeit bejáró, e két érzelem uralta vágy, a hol elérhetetlen, hol pedig a halálosan unt titkos vagy felvállalt viszony abszurditása, de a történetek az Esterházyénál jóval többször fejeződnek be egy konkrét érzelem kimondásával. Gondolok itt a gyerekkori szerelemmel való újbóli találkozás kételyek nélküli kezelésére, vagy arra, amikor közli: „VAN EGY FÉRFI. Már egy évtizede közömbösek vagyunk egymás számára” (30). Ám mielőtt ezt elhinnénk, a szöveg további mondatai épp ennek ellenkezőjét érzékeltetik: „Mégis annyi év után is fejből tudom a telefonszámát” (uo.), azaz az első mondat azonnali cáfolatát olvasva mindjárt tisztábban látunk ezzel a „közömbösséggel” kapcsolatban.

Az érzelmi viszonyok „novellásítása”, életképekbe sűrítése tehát egyfajta fricska a magyar író „végigolvashatatlanságának”, de hódolattal teli fricska. S ezt a hódolatot az Egy nőre vonatkozó konkrét utalások mellett még egy, az EGY FÉRFI(AK) közé ékelt, kurzívval szedett életkép is megsemmisíthetetlenné teszi: a szemközti lakásban lakik Esterházy Péter lánya, akivel a megismerkedés egyelőre csak a vágy szintjén van meg, de úgy nagyon.