A lényegi azonosság tisztázása után most már nyugodtan foglakozhatunk a norvég író könyvével, mely olyan trendi témával foglakozik, mint a táplálkozás, viszont olyan nem-trendi módon, hogy az – közérthetősége miatt is – közérdeklődésre tarthat számot.

A Szőröstül-bőröstül – be nem vallott módon – egy útikönyv, egy expedíció története, akkor is, ha nem (nem feltétlenül) idegen ismeretlen, távoli tájakra vezet (azért oda is), hanem az élelmiszereink útját próbálja végigkövetni az „értől az óceánig”: a termelőtől/előállítótól a kereskedőn keresztül az asztalig… vagy még annál is tovább.

Személyes tapasztalatait és élményeit sem mellőzve (nagyapja még gazdálkodó volt) keresi azokat a pontokat, ahol „valami” félresiklott. Például az alapanyagok tekintetében:

Ha egy hazugságot elég gyakran hallunk, végül igaznak fogadjuk el. Így fosztották meg az alapanyagokat az értéküktől. Így vett rá az ipar arra, hogy ne vegyünk többé igazi nyersárut, hanem vegyünk inkább zacskókat porral töltve, fagyasztott pizzát, pépet és lasagnét lóhússal. Nem volt nehéz meggyőzni minket. Ekkortájt még mindig a nők végezték a legtöbb házimunkát, miközben munkahelyet kerestek. Minden, amivel időt lehetett spórolni, jól jött…

… és ezzel el is indult a lavina, ami a mai helyzethez – az áruházláncok egyeduralmához és – az olcsó élelmiszer bűvöletéhet vezetett. Lund nem sajnálta a fáradtságot és utánajárt a dolgoknak. Ha úgy tetszik: helyettünk. Kérdezett, kutatott, interjúkat készített, beszélt az élelmiszeripar több ágának szereplőivel, megnézte, megkóstolta, végigjárta, megrágta…

ÉS ARRA JUTOTT, HOGY EZ ÚGY SZ*R, AHOGY VAN!

De nem kötötte föl magát! (Az általa összegyűjtött ismeretek tükrében ez sem lett volna meglepő.) Nem elégedett meg a fanyalgással, hanem utánanézett, hogy szükségszerű-e a jelenlegi infernális helyzet. Tette mindezt úgy, hogy hozzáállása – például a bio- és öko-élelmiszerekhez és mozgalmakhoz – nem kritikamentes. Szerzőnk nem követhető tantételeket és/vagy dogmákat keres, hanem megoldást. Nem csak a gazdag elit számára, hanem (majdnem) mindannyiunknak. Ahogy nem fogadja el az bio-rajongók minden állítását, úgy nem veti el a nagyüzemi mezőgazdálkodás minden elemét sem.

Joacim Lund könyve nem csak izgalmas és közérthető, de – és ez az, ami igazán ritka! – normális, túlzásoktól mentes gondolkodásra utal, s olyan követhető tanácsokkal látja el az olvasót, amelyek segítségével nem csak kevésbé leszünk betegek a kajától, de jobb dolgokat ehetünk.

Persze, majd a praxis megmutatja, hogy mire jó a teória. Most fel kellene tennem a vizet a gáztűzhelyre, mert jó lenne egy zacskós leves, mire a gyerekek hazajönnek az iskolából… Vagy mégse lenne jó?