...a könyv ugyanis nem csupán jól néz ki, így amikor kézbe vesszük, az emberek garantáltan megnézik, hogy miezakönyv, továbbá tenyérnyinél alig nagyobb mérete, pehelysúlya, és könnyed, de szórakoztató és érdekes tartalma ideális választás akkor is, ha csak pár percig várakozunk a villamosra, és 2-3 oldalnál többet nem is tudunk olvasni egyszerre belőle.

 

Szóval A Papalagi nem pusztán külső adottságai miatt, hanem tartalmánál fogva is táskába dobálásra teremtetett, ugyanis könnyed kikapcsolódást nyújt, nem akarja megváltani a világot, miközben mégsem üres fecsegést kapunk. Az eredetileg 1920-ban (!) megjelent könyvben a polinéz törzsfőnök bölcsességeit olvashatjuk a nyugati emberről (azaz a Papalagiról). És bár nem szokásom, de itt most a fülszövegből idézek egy rövid részletet, mert én sem fogalmazhatnám meg ennél tökéletesebben: „Sok jót azonban nem mesélhet róla. Hiszen a fehér ember szomorú kőfülkékben él, és nappal a kőkunyhók közötti szűk résekben járkál. Végtelen szenvedéllyel gyűjt dolgokat, mégis minél több van neki, annál szegényebb. Még az egyébként szórakoztató gondolkodást is annyira túlzásba viszi, hogy szinte már csak a feje él, az összes többi érzékszerve pedig szunnyad.”

 

Tehát ilyen stílusban ismerhetjük meg a törzsfőnök gondolatait saját magunkról, ami egyszerre szórakoztató (bár nem azon a könnyesre nevetős módon) és szomorú. Mert igaz. Rémes, hogy mennyire felszínessé váltunk mi, emberek, mennyire megfeledkeztünk a valóban fontos dolgokról, és kergetünk olyasmiket, amiktől egyáltalán nem leszünk boldogabbak, csak gördítjük saját magunk elé az újabb és újabb akadályokat. A könyv a kikapcsolódás mellett egy könnyed kis pofonkát is ad tehát, csak amolyan játékos módon, miközben mégis érezzük, hogy teljesen jogosan.

 

A törzsfőnök rövid fejezetekbe ágyazva, tematikusan tárgyalja a Papalagit: szó van öltözködésről, lakásról, pénzről, birtoklási vágyról, időről (amiből túl sok van és mégsincs soha elég), vallásról, találmányokról, munkáról és az ehhez való téves hozzáállásról, szórakozásról, gondolatkendőkről (ami a könyveket jelenti, szerintem rém találó kifejezés) és a gondolkozásunkról. Megállapíthatjuk tehát, hogy elég széles skálán mozgolódunk, és a törzsfőnöknek valóban van néhány kissé fájó, de frappáns észrevétele.

 

Összességében tehát azt mondanám, ez a könyv könnyed és szellemes stílusban, ámde határozottan ránt vissza kissé abba a valóságba, amelytől – negatív irányba- annyira eltávolodtunk. Amolyan világot meg nem váltó módon elgondolkoztat. Tényleg tökéletes táskábadobálósnak (is), ugye? Olvassátok, megéri.