Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
-40%
Lektor: Alföldi István
Fordította: Farkas Nóra, Kozma Dániel
Megjelenés: 2018
Oldalszám: 474 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2799-96-4
Témakör: Informatika

Eredeti ár: 5900 Ft
Webshop ár: 3540 Ft

KOSÁRBA
WTF? Miért rajtunk múlik, hogy mit hoz a jövő?

Tim O’Reilly: WTF? – Miért rajtunk múlik, hogy mit hoz a jövő?

https://www.es.hu/
2020. július 10.

A jó nevű számítástechnikai szakember és a szintén jó nevű számítástechnikai könyvkiadó Botsmantól eltérően közelít a témához: leginkább nem azzal foglalkozik, hogy mi van most, hanem inkább azzal, hogy mi legyen a jövőben, és a számítástechnikából vett hasonlatokon keresztül mutatja meg, hogy szerinte mik a lehetőségeink. Mármint a számítástechnika tekintetében.

A filozófus Hubert Dreyfus a 2000-es évek elején azt írta, hogy az internet teljesen más jellegű „találmány”, mint az autó. Ez utóbbi egy meghatározott célra jött létre, és voltak ugyan előre nem látott/nem szándékolt hatásai a sub­ur­bokig meg a korábbinál szabadabb szexualitást lehetővé tevő amerikai autós motelekig bezárólag, de alapvetően azért közlekedésre szolgál. Az internetről viszont nem mondhatjuk el, hogy ugyanígy egy bizonyos célja/funkciója van, lévén inkább keretrendszer vagy még inkább a lehetőségesek fázistere.

O’Reilly ezt a megközelítést továbbvive mondja azt, hogy miként az ma már-már közhelyszámba megy, „a weboldalak valójában alkalmazások, és… maga a web vált platformmá”, miközben „a tartalom... az alkalmazás kulcsfontosságú része” lett. Tehát akár az eddigi szoftvercentrikus megközelítést lecserélhetjük az „infoware”-re, ahol a tervezés már nem a szoftverek szintjén, hanem afölött folyik. Így jutunk el odáig, hogy ez az egész inkább valamiféle platformnak tekinthető.

Innentől már nem a hagyományos szabályok érvényesek. Például egyre kevésbé jellemző, hogy a szoftvereket kiadják, aztán valamikor majd, egy meghatározott időpontban jön az újabb verzió: nincs Google 2.3-as vagy 10.0-ás változat. Hasonlóképpen: a publikálási modell is elmozdult a hagyományos „szűrd meg, és aztán publikálj” megközelítéstől, az „előbb a publikálj, aztán szűrd meg” felé.  Azaz egyre inkább az olvasónak kell kiszűrnie a hagyományos kiadó helyett, hogy mi érdemes a figyelmére, és mi nem.

Az Uber pedig ugyanúgy feleslegessé teszi (vagy legalább teheti) a saját autót, mint az internetes zeneletöltés a hagyományos CD-t, miközben a hozzá sofőrnek szegődőknek nem ígéri meg, hogy biztosan fuvart juttat nekik – de a sofőrök sem, hogy biztosan rendelkezésre fognak állni.

Idáig jutva O’Reilly azt kérdezi, hogy ha „az internetes platformok következő nemzedékét az adatplatformok képviselik, és ezeknek az adatoknak a jó része a kormányzattól származik”, akkor miért is ne terjesztenénk ki ezt az új szemléletet a kormányzatra is, és miért is ne értelmeznénk a kormányzatot is egyfajta platformként?

Az eredmény annak „a kormányzat mint árusítóautomatának” a lecserélése lehetne, amelynél a befizetéseinkért szolgáltatásokat kapunk. Ugyanolyan rugalmatlanul, szűkös kínálattal és meglehetősen drágán, mintha egy élelmiszer-automatából vásárolnánk.

Ehhez képest a kormányzat mint platform inkább a Google-hoz hasonlítana, ahol nem egy meglehetősen rövid legördülő menüből választom ki, hogy mire akarok rákeresni.

És tulajdonképpen miért is ne? O’Reilly azt írja, hogy a harmincas évben az USA kormánya elültette az emberek fejében azt a gondolatot, hogy az elektromos hálózathoz mindenkinek joga van hozzáférni. Kiépítette az autópályákat; lehetővé tette és támogatta a ma nélkülözhetetlennek tekintett telekommunikációs hálózatok létrejöttét. Vagyis alapvető szerepe volt a jelenlegi körülmények létrehozásában. Most pedig – ismét csak O’Reilly szerint, de például én is hajlok arra, hogy egyetértsek vele – az „állam mint platform” lehetne a következő lépés. Ugyanis „a 21. századi alkalmazásokkal nem jutunk messzire, ha azok egy rosszul működő, 20. századi kormányzati platformra épülnek”.

Galántai Zoltán

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK