Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2012
Oldalszám: 310 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2799-66-7
Témakör: Publicisztika, Antropológia

Eredeti ár: 3500 Ft
Webshop ár: 2625 Ft

KOSÁRBA
Megtalálni Japánt

Ez az egy könyv – kettő | Radnai Tamás: Megtalálni Japánt

Olvass bele
2012.10.18.

Feltéve, hogy a recenzens olvasó is (ez nem evidencia!?), az első benyomása a bosszúságé, mert a kiadó teljes bizonytalanságban tartja a szerző személye felől.Tájékozottsága a Bevezetés olvasása közben sem nő, mert a szerző nyilvánvalóan azoknak írja, akik első, Japánról szóló könyvét (Levelek Japánból – Paprikáskrumpli, evőpálcikával), életútját, munkáját, családját e könyv kézhezvétele előtt(!) ismerték. Nekik bizonyára érdekesek az időközben felnőtté vált gyerekekről, sőt unokáról szóló hírek, vagy a hűségnyilatkozat is, miszerint a feleségét – első könyve társszerzőjét – még mindig szereti, esetleg az is, hogy e könyve megírására miért vállalkozik egyedül, de a még mindig tájékozatlan olvasó feszenghet: miért tartozik rá ez a sok privát közlendő?

Ráadásul a szerző, a tegeződését így indokolja: „nem tudok másképpen szólni a barátaimhoz”. Most már nemcsak az a kérdés, hogy ki az, aki ír, hanem az is, hogy kinek? Tekintve, hogy nem baráti vagy szakmai körben terjesztett kéziratról van szó, megszokhatatlanok a gyakori „Képzeljétek el”, Ha még emlékeztek”, „Higgyétek el nekem”, „Figyeljetek”, „Ne tudjátok meg”, „mert én mindent megmagyarázok” jellegű ki- és beszólások. A dilemmát, ha más szempontból is, de növelik az alábbi sorok: „félmillió forintból már el lehet tölteni két hetet Japánban. Ez, persze, sok. De az ember nem mindennap megy oda. Ha pedig máshová utazik, például valamelyik egzotikus szigetre, Rio de Janeiróba vagy csak az USA-ba, akkor is elkölthet ugyanannyit”. Ezekkel a sorokkal 2012-ben aligha széles olvasói kör tájékozódási igényét elégítik ki…

Véleményem szerint két könyvet gyúrtak itt egybe, de ezt a talán nemes szándékot a végeredmény nem indokolja. Az egyik könyv a hagyományos útirajzokhoz, úti riportokhoz hasonlít: rengeteg érdekességet, elgondolkodtató vagy éppen mulatságos történetet tartalmaz, nagy helyet szentel az étkezéseknek, a viselkedésnek, a vásárlásoknak, a közlekedésnek és hasonlóknak. Olyasmi ez, amit a Japánnal valamiért rokonszenvező vagy oda utazni vágyó ember szívesen és haszonnal olvashat. Szívesen azért, mert valóban szórakoztató módon van megírva és haszonnal azért, mert a szerző vagy húszszor járt Japánban, egy ízben két esztendeig családostul ott is élt, tehát ismeretei, tanácsai minden témában garantáltan hitelesek.

De azért összeírtam azokat a jelzőket, amelyeket akkor használ, amikor ’a japánokat’ jellemzi: jámbor, engedelmes, megértő, spórolós, szereti a kutyákat, a gátlások, a megszokások rabja, alapos, precíz. Ez bizony nem mutat túl a szokványos közvélekedésen. És noha sok az érdekesség, azért a szerzőre általánosan jellemző szellemesség olykor megbicsaklik „Kő kövön nem maradt, legfeljebb csak kénkövön” – írja egy földrengésről. Egyébként érzékletes, kellemes stílusa e témáknál olykor pongyolává válik: előfordul „drágább árfekvésű áru”, meg „lecsökken”, meg az is, hogy „a tömeg… nagy tehetetlenséggel bír”. Egy kicsit szigorúbb válogatással elhagyhatók lettek volna azok a sztorik, amelyek lehangolóan privátok maradnak, mert egyetlen értékük abban áll, hogy a szerzővel történtek meg. A könyv első felének (az „egyik” könyvnek) az egész tónusa, görgetése, lendülete azt a képzetet kelti, mintha baráti társaság ülne egy nagy asztal körül, régről ismerik egymást, és szerzőnk hosszú, téli estéken át csak mesél és mesél. Igen ám, de ez így könnyen belterjes ügy maradhat. Ugyanaz a szó, poén, hangsúly, fordulat, kommentár, amelyik az asztal körül humort, ízt, speciális értéket hordoz, az asztaltól távol értetlenséget, fanyalgást, rosszabb esetben közömbösséget kelthet.

Radnai Tamás

Mindez valószínűleg egyáltalán nem lenne feltűnő, tehát felhánytorgatni való sem, ha nem szerepelne közös kötetben a „másik” könyvvel – a kötet második felével –, amelynek aszínvonala messze meghaladja az elsőét. Ebben tényleg megtalálhatjuk Japánt úgy, ahogyan turistaként, jópofizó útikönyvek olvasójaként aligha.Külön tanulmányt érdemelne, hogy ezekben a fejezetekben a szerző stílusa mennyivel fegyelmezettebb, kifejezőbb, pontosabb és mégis szórakoztatóbb. Itt ugyanis az események mögött gondolatok, az esetlegességek mögött törvényszerűségek, a színek, gesztusok, hangulatok mögött összefüggések tárulnak fel. Itt a szumóról, a különféle magyarok odakinti kulturálatlan viselkedéséről, a gazdasági és a tudományos élet „ügykezeléséről”, a munkamorálról, az életmódról, a hagyományok aktuális hatásáról és szerepéről, diktatúráról, demokráciáról, a történelem kontinuitásáról és megszakítottságáról fontos mondandója van, és ezeket is élvezetesen közli. Itt nem „a japánok”-ról szóló közhelyeket olvashatjuk, hanem két japán tudós, egy titkárnő és egy Baki Kuki álnéven szerepeltetett fiatal magyar kutató írói eszközökkel, elmélyülten ábrázolt portréját. Itt a földrengést – egyébként a legutóbbi fukusimait – nem csak a kénköveiben látjuk, hanem Csernobillal összevetve, sőt akár Paks felől nézve megannyi műszaki, technikai, társadalmi és gazdasági összefüggésében is. Itt megszületik az az olvasói élmény, amely minden ilyen témájú könyv legfontosabb célja és eredménye lehet, hogy a távoli világban, mint valami tükörben – végül is magunkat látjuk pontosabban és őszintébben.

Egyébként hadd pótoljam a kiadó mulasztását. Radnai Tamás nemzetközi hírű kémikus és fizikus, egyetemi tanár, tudományos kutató, több országban kutatott és oktatott, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egy nagy hírű magyar cég vezetője, és annyira nyugdíjas, amennyire egy alkotó értelmiségi ember egyáltalán nyugdíjas lehet. Valószínű, hogy az írók közt ő a legjobb természettudós, de ez utóbbiak körében nem lévén járatos, azt már nem tudhatom, hogy a természettudósok közt ő-e a legjobb író. Mindenesetre ha bárki ezt állítaná, nem lennék meglepve.

Radnai Tamás: Megtalálni Japánt
Typotex Kiadó, 2012

Cserhalmi Imre

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK