0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Nádori Lídia
Megjelenés: 2013
Oldalszám: 220 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2792-72-9
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Science in Fiction

Eredeti ár: 2500 Ft
Webshop ár: 500 Ft

KOSÁRBA
Darwinregény

Judith Schalansky: Darwinregény

Ekultúra
2014-1-19

Lamarck szerint a zsiráf nyaka azért nyúlt meg az egymás után következő zsiráfgenerációk fejlődése során, mert a lombevő életmódot folytató állat így érte el magasan növő táplálékát. Tehát: csak akarni kell és bekövetkezik a fejlődés. Az idősek állítják – így volt ez már Cicero korában, s ma is gyakori vélekedés –, hogy a fiatalság egyre romlik, züllik. Tehát: nincs a világban előremutató fejlődés, csak romlás. A modern ember szereti azt gondolni, hogy a tudomány segítségével megértette, felfogta és uralja önmagát és a világot. Tehát: fejlődésünk csúcsára érkeztünk, bölcsek vagyunk, és nem érhet már meglepetés sorsunkkal és a világ folyásával kapcsolatban. Három vélekedés: három tévedés. Három gondolat, amely megtalálható a Darwinregényben, s amellyel kapcsolatban feltehetjük a kérdést: miért és hogyan. Miért hiszünk az efféle áligazságokban? Hogyan hihet bennük bárki is? Miért kényelmes hazudni önmagunknak?

 

Darwinregény szerzője, Judith Schalansky német író, s egy olyan ország, az egykori NDK szülötte, amely folyamatosan hazudni kényszerült önmagának. Regénye, amelyet megválasztottak a legszebb német könyvnek, Kelet-Németországban játszódik, ám már napjainkban. A főhősnő, Inge Lohmark biológiatanárnő a múlt maradványa, szinte maga is őskövület: nyugdíj közelében járó tanerő, aki egy hamarosan megszűnő iskolában tanít. A rosszul díszített falak között elmúláshangulat ül, Lohmark tanárnő óráin viszont az a mindössze tizenkét gyerek, akiket sikerült még összegyűjtenie a Charles Darwin Gimnáziumnak egy utolsó induló osztályba. Az összkép tragikus: a gyerekek fásultak, későn érők, olyanok, akiknél „javulásra semmi kilátás”. Pedig ők lennének a jövő: a Darwin Gimnázium és az ország jövője… A tanárnő kérlelhetetlenül megítéli és keményen fogja őket: s bár maga valójában már nem hisz a fejlődésben, célja, hogy mégiscsak embert formáljon a „születése óta osztályszóvivő” Annikából, Ellenből, aki „már most fölösleges, mint egy vénlány”, Erikából, a „hangafű”-ből, a „barátságos, de zilált lény” Ferdinandból, a lelkészgyerek Jakobból, aki „ártalmatlan”, a „versenymellek”-kel rendelkező Jenniferből, Kevinből, aki „tenyérbe mászó alak”, Laurából, aki „észrevétlen, mint a gyom”, az „ellenállóképes és kockázatvállaló” Paulból, a „bárgyú arckifejezés”-ű Saskiából, Tabeából, a lány „farkaskölyök”-ből, és Tomból, akit „terjedelmes testiség” jellemez, s egy „barlangi gőte szebb nála”. Tanítja és fegyelmezi őket, s úgy tűnik, csodák csodájára még figyelmüket és érdeklődésüket is meg tudja szerezni. Ám bekövetkezik a katasztrófa…

 

A regény kulcsfigurája a tanárnő: mindent az ő nézőpontjából látunk, s ezzel helyenként még azonosulni is könnyű. Schalansky a legkevésbé sem anekdotikusan állítja olvasói elé a főszereplőt: a szövegből bizonyos, hogy Lohmark kiváló tanár lehetett egykor. Átérezhetjük keserűségét, harcolnánk vele az iskolájáért, vágyakozunk vele a nosztalgikusan látott múltba, s mi is megítéljük vele együtt a gyerekeket, korunk csalódást keltő ifjúságát. Biológiai magyarázatai a fejlődésről, a természetes kiválasztódásról, embervoltunk biológiai különlegességéről felemelőek és elkeserítőek: az ember a kötet közepére hajlamos belátni, hogy a világ valóban csak romlik és bomlik. Ám azután egyre több lesz a gyanús pont. Miért nincs igazi kapcsolat a tanárnő és férje között, s miért foglalkozik Lohmark úr épp strucctenyésztéssel? Miért költözött lányuk a távoli Amerikába és miért nem jár haza néha? Mi rejlik Lohmark asszony múltjában és mi a hazája múltjában? Miért hisz a tanárnő makacsul a darwini fejlődéselméletben, amikor látszólag minden tapasztalata az ellenkezőjéről győzi meg? Mit gondol önmagáról? S a legfontosabb: vajon mennyire ismerjük meg a cselekmény részleteit, ha nem léphetünk ki Lohmark tanárnő – lassanként bizonyos, hogy – fogyatékos nézőpontjából? Mennyit tudhat egy ember önmagáról, a világról, másokról?

 

Minél többet töprengünk a regény tényleges eseményein, annál szimbolikusabbá és sokértelműbbé válnak a könyvben olvasható biológialeckék is. A fajok kihalása, tenyésztése, pároztatása, védelme, táplálkozása, fejlődése, a tengeri tehenek, medúzák, békászó sasok, nyestkutyák, újszülött egerek, felboncolt denevérek, költöző darvak, meddő struccok, laposra lapított hörcsögök, kampós péniszű kandúrok, rothasztó gombák, osztódó sejtek, deformált egyedek története napjaink világának és az egyszervolt (kelet-német) diktatúra világának egy-egy szeletét kezdi jelképezni. Vajon csakis Inge Lohmark az oka annak, hogy körülötte minden összedől? Hogyan engedhet meg bármiféle összeomlást (emberét, gyerekét, országokét) a biológia, a fejlődéstan kérlelhetetlen logikája?

 

A történet befejezése nem ad választ minden kérdésre: ám feltesz még néhány újabbat. A Typotex Kiadó Science in Fictionsorozatának újabb kötete ismét kiváló választás: benne a természettudomány csap össze a társadalomlélektannal és a történelemmel, hogy elképesztően találó látleletet adjon a huszonegyedik század elejének káoszba került, diktatúrák megtiporta, tanácstalanul éldegélő átlagemberéről.

 

Ráadásul a könyvnek még egy szépsége van. Először Max Frisch Az ember a holocénban jelenik meg című kisregényében találkoztam azzal a trükkel, hogy a szövegbe képeket lehet illeszteni, amelyek még jelképesebbekké tehetnek egy-egy részletet. Ez történik a Darwinregényben is. S miközben szemünk megpihen a sötét történet olvasása közben egy-egy finom metszeten vagy megnyugtatóan rendezett öröklési táblán, eltöprenghetünk azon, hogy miért akarunk még puszta olvasóként is elmenekülni a történet zűrzavarából a tudomány harmonikus és bölcs világába. Ha mi ezt tesszük, csoda-e, hogy így járt Inge Lohmark is?...

Baranyi Katalin

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK